A pilóták kérése ellenére a NASCAR továbbra is keményen fellép az oltatlanokkal szemben

A pilóták kérése ellenére a NASCAR továbbra is keményen fellép az oltatlanokkal szemben
credit:IMS Media




A hét egyik legnagyobb, NASCAR-vonatkozású sztorija az volt, hogy Corey LaJoie-nak ki kell hagynia a Cup michigani fordulóját, mivel egy COVID-pozitív személy közelében tartózkodott.

A Spire Motorsports pilótája nem mutatja betegség tüneteit és még csak pozitív tesztet sem produkált, a protokoll értelmében azonban hét teljes nap karanténban kell lennie.

Ha LaJoie élt volna a vakcina lehetőségével, akkor elég lett volna számára egy negatív eredmény három nappal a közeli kontakt után.

A FOX értesülései szerint az utóbbi napokban számos pilóta lobbizott a NASCAR-nál, hogy változtassanak a protokollon és engedjék versenyezni negatív teszt ellenében az oltatlanokat is.

A szervezet azonban hallani sem akar erről.

Ez ébresztőt fújt a mezőny jó néhány tagja számára.

A Team Penske-t szolgáló Joey Logano az összes nyilvános megjelenését törölte, hogy ezzel is csökkentse a potenciális kontaktok számát. Emellett pedig pár nappal ezelőtt már meg is kapta az első adag vakcinát.

A versenyzők többségét tekintve azonban nem tudni, hogy kiket oltottak már be és kik fontolgatják a felvételét, mivel az erre vonatkozó kérést szinte mindannyian magánügyre hivatkozva hárítják el.

“Ilyen erővel én is visszakérdezhetnék mondjuk, hogy volt-e vazektómiád” – reagált az oltási státuszát firtató egyik riporter kérdésére Aric Almirola a Cup Series michigani futamát megelőző sajtótájékoztatón.

Kyle Busch pedig egyenesen kiakadt.

“Az ilyen dolgokat én teljesen privát kezelem. Mindenki maga dönt és senkinek sem kell tudnia róla. Most viszont bárhová is mész csak az oltási kártyát kérik. Úgy érzem, a HIPAA már nem is létezik.”

Kyle Larson egyelőre nyugodt és nem tett semmiféle extra óvintézkedést a rájátszás felé közeledve.

“Itt vagyok, rendelkezésére állok a médiának. Mindent úgy csinálok, mint eddig.”

Austin Dillon szerint a kockázatnak kitett pilótákat a pályán is el lehetne különíteni és még csak futamot sem kellene kihagyniuk

“Ott a sisak, abban teljesen izolálva vagyunk.”

A Cup mezőnyét tekintve eddig csak kevesen beszéltek nyilvánosan arról, hogy megkapták az oltást. Közéjük tartozik Bubba Wallace, Austin Cindric, Denny Hamlin, valamint William Byron.

Utóbbi versenyző elmondta, hogy főként agydaganattal küzdő édesanyja védelmében döntött így. Emellett az sem volt elhanyagolható, hogy oltatlanul a kórházban sem látogathatta volna meg.



>>>>>KAPCSOLÓDÓ: Corey LaJoie csak az immunrendszerében bízik



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy