HIVATALOS: Az IndyCar duplafordulóval tér vissza az Iowa Speedwayre

Egy év hiátus után 2022-ben ismét az NTT IndyCar Series versenynaptárának része lesz az Iowa Speedway.
A 0.875 mérföldes rövid ovál július 23-24-én kap helyet a menetrendben.
A megállapodás nem jöhetett volna létre a Hy-Vee támogatása nélkül. Az üzletlánc több évre szóló megállapodást kötött, aminek értelmében az esemény főszponzorai is lesznek.
Az Iowa Speedway 2007-ben debütált az IndyCarban és egészen 2020-ig, megszakítás nélkül fogadta a mezőnyt. Utóbbi, a koronavírus-járvány miatt átalakított szezonban szintén duplafordulónak adott otthont.
Az Iowa Speedway 2013 óta a NASCAR tulajdonában van, de a már meglévő anyagi problémákat a koronavírus-járvány csak még tovább súlyosbította.
Ennek következtében idén már csak egyetlen ARCA-futamot rendeztek itt.
Az IndyCar jövő évi visszatérése is csak úgy jöhetett létre, hogy Roger Penske-ék erre a hétvégére a komplett létesítményt kibérlik.
A Hy-Vee tavaly szállt be az IndyCar vérkeringésébe, mint az RLL Racing egyik kiemelt támogatója.
Az iowai versenyekben való szerepvállalásuk mellett továbbra is maradnak a csapatnál, mint a harmadik autójuk kiemelt szponzora.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough