Betegség és egy súlyos sérülés után ismét sínre kerülhet Kasey Kahne karrierje

Betegség és egy súlyos sérülés után ismét sínre kerülhet Kasey Kahne karrierje
credit:WoO


Betegség és egy súlyos sérülés után ismét sínre kerülhet Kasey Kahne karrierje


Hivatalosan bejelentésre került, hogy Kasey Kahne is indulni fog a World of Outlaws jelenlegi szezonjának hátralévő összes, szám szerint huszonnégy fordulóján.

A lehetőséget a Roth Motorsports biztosította számára, amely csapattal egyébként már élete első WoO-bevetését is teljesítette még 2001-ben.

“Nagyon izgatott és hálás vagyok Dennis és Teresa Roth-nak, hogy versenyezhetek a csapatuknak az idény hátralévő részében” – nyilatkozta Kahne.

Mókás lesz és hatalas kihívás is egyben. Új pályákra látogathatok, miközben azért fogok harcolni, hogy minden éjjel az élmezőnyben legyünk.”

Az új szerződés révén a veterán pilóta karrierje végre ismét pozitív irányt vehet, miután az utóbbi három évét betegség, magánéleti problémák és egy súlyos sérülés egyaránt beárnyékolta.

A most 41 esztendős versenyző 2018 őszén volt kénytelen pontot tenni NASCAR-karrierjére. Ekkor már közel másfél éve küzdött kontrollálhatatlan dehidratációval, valamint extrém pulzusszámmal, amely tünetegyüttes minden esetben a futamok vége felé jelentkeztett nála.

A problémák a darlingtoni versenyen érték el a mélypontot, amely után Kahne már életveszélyes mértékű szívdobogás és kiszáradás miatt szorult orvosi segítségre.

Bár stock-car pályafutása befejeződött, a nagy szerelmének számító sprint car szakágnak azonban nem kellett hátat fordítania, mivel ezen futamok rövid távjait képes tolerálni a szervezete.

Öröme viszont ekkor sem tartott sokáig.

A 2019-es évet már teljes szezonos WoO-pilótaként kezdte meg, március 29-én, a Williams Grove Speedwayen – amely mindössze a tizedik futama volt – azonban nagyot bukott. A baleset következtében súlyos, de hivatalosan soha nem részletezett sérüléseket szenvedett.

A helyzet komolyságát viszont jól szemléltette, hogy a felépülése hosszú hónapokig tartott.

Kahne – aki időközben gyermeke anyjával is végleg szakított – tavaly májusban tért vissza a WoO-ba, mint a saját csapatának vezető James McFadden helyettese, aki a COVID-korlátozások miatt nem tudott az USA-ba utazni.

Innentől fogva alkalmanként újra és újra felbukkant a dirt-pályákon, a két héttel ezelőtti Knoxville Nationalsen pedig sikerült a feature-futamba is bejutnia, végül a nyolcadik helyet megszerezve.

Saját bevallása szerint pedig hosszú idő után először most újra boldog.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy