A COVID miatt partvonalra került LaJoie csak az immunrendszerében bízik

A COVID miatt partvonalra került LaJoie csak az immunrendszerében bízik
credit:Spire Motorsports




A televízión keresztül nézheti csak a NASCAR Cup Series most vasárnapi, michigani fordulóját Corey LaJoie.

Sajtóközleményében a Spire Motorsports a szervezet COVID-protokolljával magyarázta a 29 éves észak-karolinai távollétét, akinek helyét Josh Berry fogja átvennie a futamon.

Erre LaJoie először egy szarkasztikus hangvételű tweettel reagált idézőjelbe téve a “protokoll” szót, néhány órával később pedig a SiriusXM NASCAR Radiónak adott interjújában bővebben is beszélt partvonalra állításának hátteréről.

Elmondása szerint hétfőn egy podcastet készített, amit követően a stúdióban tartózkodott egy másik személy COVID-tesztje pozitív lett.

A NASCAR előírásainak értelmében abban az esetben, ha valaki közeli kapcsolatba kerül egy fertőzött személlyel – mint jelen esetben LaJoie – és nincs beoltva, akkor kötelezően hét napra karanténba kénytelen vonulnia. Ennek ötödik napján pedig negatív tesztet kell felmutatnia annak érdekében, hogy megkaphassa az engedélyt munkája folytatására.

Ha valaki nem akarja tesztnek alávetni magát, akkor a karantén időszaka tíz napra nő.

Beoltottak számára elég egy negatív eredmény három nappal a kontakt létrejötte után.

A paddockban nem köteleznek senkit a védőoltásra, emellett pedig tesztelni is csak akkor kell valakinek, ha tüneteket észlel magán, vagy kapcsolatba került egy potenciális vírushordozóval.

Csak néhány versenyzőről – mint pl. Bubba Wallace, Denny Hamlin és Austin Cindric – tudni biztosan, hogy éltek a vakcina lehetőségével.

LaJoie teljesen tünetmentes és még csak pozitívra sem tesztelték. Ha be lenne oltva, akkor az eltelt idő miatt gond nélkül ott lehetne a versenyen, így viszont csak nézőként követheti a pályán zajló eseményeket.

Ennek ellenére úgy fest, továbbra sem tervezi a vakcina felvételét.

Nem fogom senkinek megmondani, hogy miként kellene kezelnie a kockázatot. Rendkívül egészségesnek érzem magam, az immunrendszerem bármivel fel tudja venni a harcot. Keményen edzek, egészségesen étkezem. Én így állok hozzá.”



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy