Megállíthatatlan: Kyle Larson megnyerte a sprint carok Indy 500-át

Karrierje során először tudott győzelmet aratni Kyle Larson a sprint car szakág legnagyobb eseményeként számon tartott Knoxville Nationalsen.
A négynapos versenysorozat szombati, 50 körös feature-ében a ‘Yung Money’ becenévre hallgató pilóta nem mást tudott maga mögött tartani, mint a dirt-pályák élő legendáját, a tízszeres World of Outlaws-bajnok, egyben szintén tízszeres knoxville-i győztes Donny Schatzot.
„Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer megnyerem ezt a versenyt” – nyilatkozta a victory lane-en Larson.
„Az itten hangulat egyszerűen hihetetlen. Egész héten éreztem a rajongók energiáit, ami miatt végig hihetetlenül izgatott voltam. Bevallom őszintén, évek óta nem voltam ennyire ideges egy verseny előtt. Már a Cup, indianapolisi edzése alatt is csak erre tudtam gondolni.”
A 29 éves kaliforniai feszített tempóban, saját bevallása szerint alig pár óra alvás mellett teljesítette az utóbbi napokat.
Csütörtökön már Knoxville-en versenyzett, másnap Indyben volt jelenése a NASCAR Cup gyakorlásán, majd szombaton délután megint az Iowa állambeli pálya felé vette az irányt.
Nem sokáig ünnepelhette viszont a nagy győzelmet, lévén szinte azonnal Indianapolis felé kellett ismét indulnia a Cup kvalifikációjára, majd versenyére.
A folyamatos utazásban nagy segítségére volt Denny Hamlin, aki a rendelkezésére bocsátotta saját magángépét.
Larson a Knoxville Nationals képében a hatodik, kiemelt versenyt nyerte meg idén négy különböző szakágban.
Januárban zsinórban másodszor zárta az élen a midget világ super bowlját, a Chili Bowlt, májusban megnyerte a NASCAR Cup ikonikus Coke 600-át, júniusban nála landolt az egymillió dollár a bajnokság All-Star futamának egymillió dolláros fődíja, még ugyanebben a hónapban behúzta a World of Outlaw sprint car Kings Royalját, majd a late modelek számára kiírt Prairie Dirt Classicon sem talál legyőzőre.
. @dirtvision REPLAY: @KyleLarsonRacin holds off the 10-time champion @DonnySchatz to score his first #NOSvilleNationals title! pic.twitter.com/TSRnInsuHF
— World of Outlaws (@WorldofOutlaws) August 15, 2021

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough