IndyCar: Megint rajtbüntetést kap a bajnoki éllovas Alex Palou

IndyCar: Megint rajtbüntetést kap a bajnoki éllovas Alex Palou
credit:IndyCar Media


IndyCar: Megint rajtbüntetést kap a bajnoki éllovas Alex Palou


Az IndyCar hivatalosan bejelentette, hogy nem engedélyezett motorcsere miatt hathelyes rajtbüntetéssel sújtják a Chip Ganassi Racing 10-es számú, Alex Palou által vezetett Dallara-Hondáját.

A szóban forgó autóból a múlt heti, Portland International Racewayen rendezett tesztet követően emelték ki az erőforrást annak ellenére, hogy még nem érték el vele a kötelezően előírt számú futott mérföldet.

Ennek következtében az összetettet jelenleg vezető spanyol legjobb esetben is csak a hetedik pozícióból rajtolhat a vasárnapi, nashville-i utcai futamon.

Az IndyCar regulái értelmében egy autó összesen négy motort használhat büntetlenül az idény során, amelyeknek 2500 mérföldet kell kibírniuk. Ebbe az összesen 10.00 mérföldbe nem csak a versenyhétvégék, de a tesztek is beletartoznak.

Ha ezen követelmény teljesítése nélkül kerül új motor az autóba, akkor az a körülményektől függetlenül büntetést von maga után – épített/utcai pályákon hat, oválokon pedig kilenc helyes hátrasorolás formájában, amit a soron következő futamon kell letölteni.

Kivétel ezalól az Indianapolis 500.

A legendás viadal utolsó edzését követően szintén Palou autójában hajtottak végre rendkívüli motorcserét, a szabályok értelmében azonban csak a következő, detroiti duplaforduló szombati versenyén léptették életbe a büntetését.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy