IndyCar: A 46 éves Castroneves teljes szezont kap, Harvey távozik az MSR-től

HIVATALOS: Castroneves váltja Harveyt 2022-ben az MSR-nél
credit:IndyCar Media
HIVATALOS: Castroneves váltja Harveyt 2022-ben az MSR-nél


Négy év után ismét teljes szezonos versenyzője lesz az IndyCar mezőnyének Helio Castroneves, méghozzá a Meyer Shank Racing színeiben.

Az idén szám szerint negyedik Indianapolis 500 győzelmét behúzott brazil új kontraktusával párhuzamosan az is megerősítésre került, hogy jövőre már nem lesz a fedélezeten a csapatot a szériába történt beszállásuk, vagyis 2017 óta szolgáló Jack Harvey.

A RACER értesülései szerint a fiatal brit komoly tárgyalásokat folytatott egy esetleges szerződéshosszabbítás kapcsán, végül azonban úgy határozott, mégsem él ezzel az opcióval.

Castronevest jövőre is a 06-os Dallara-Honda volánja mögött kell keresni, amely számmal idén az Indy 500-on először juttatta el a csapatot az IndyCar victory lane-jéig.



hirdetés


A jelenleg még Harvey által vezetett 60-as gépet szintén indítani fogják az idény összes fordulóján, mindez pedig azt jelenti, hogy Meyerék 2022-ben már két teljes szezonos autót fognak hadrendbe állítani.

A brit pilóta utódját azonban csak a későbbiekben nevezik meg.

Sok sikert kívánunk Jacknek, tudjuk, hogy ő továbbra is az a versenyző marad, akit figyelni kell a pályán” – nyilatkozta Shank.

“Az MSR nagyon izgatott, hogy Heliót a 06-osban tudhatja a következő szezonban és várakozással tekintük arra is, hogy olyasvalakit ültessünk a 60-asba, akire az emberek felkapják a fejüket.”

A Team Penske színeiben bő két évtizedet eltöltött – ezidő alatt három Indy 500 győzelmet és egy IMSA bajnoki szerzett – Castroneves az idei esztendőben részidős programot teljesít az MSR-rel.

Eddigi egyetlen versenyét, a már említett 105. Indianapolis 500-at megnyerte, legközelebb pedig az augusztus 8-ai, nashville-i utcai fordulón csatlakozik a mezőnyhöz.

Ezt követően az IMS-en rendezendő road-futamon láthatjuk viszont augusztus 14-én, továbbá lehetőséget kap az idény utolsó három állomásán is Portlandben (szept. 12.), Laguna Secán (szept. 19.) és végül Long Beachen (szept. 26.).



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy