NASCAR: Nem kap büntetést Busch azért, mert direkt nekiment a pace carnak

NASCAR: Nem kap büntetést Busch azért, mert direkt nekiment a pace carnak


A NASCAR hivatalosan megerősítette, hogy semmilyen szankcióval nem kell számolnia Kyle Buschnak a vasárnapi, New Hampshire Motor Speedwayen történtek miatt.

Mint az USAracing megírta, a futamot szemerkélő esőben indították el, majd annak ellenére is zöld jelzés alatt tartották a mezőnyt, hogy a csapadék körről körre erősödött.

A vizes oválon végül több autó is kicsúszott, köztük a pole-ból rajtolt és az incidens idején vezető pozícóban haladt Kyle Busch-sal.

A kétszeres bajnok 18-as Toyotája ráadásul olyan szerencsétlenül kapta el a falat, hogy fel is kellett adnia a versenyt.



hirdetés


Busch ekkor teljesen begőzölt és a már sérült autójával szándékosan nekiment a pályára beküldött pace carnak, aminek hátulján kisebb kár keletkezett.

Ezt követően a 36 éves pilóta még a versenyirányítással is közölte véleményét a felemelt középső ujjának használatával.


KAPCSOLÓDÓ: A dühös Busch szándékosan megtorpedózta a pace cart, majd beintett a versenyirányításnak


A NASCAR alelnöke, Chris Miller akkor úgy nyilatkozott, hogy a hét elején teljesen ki fogák vizsgálni Busch kvázi ámokfutását.

Nos, a Joe Gibbs Racing sztárja fellélegezhet, ugyanis a kedden kiadott, verseny utáni szankciók listáján egyáltalán nem szerepel a neve.

Büntetést csak két esetben róttak ki, a Team Penske 12-es számú, Ryan Blaney által vezetett Fordjának és a Trackhouse Racing 99-es, Daniel Suarezzel kezei révén terelgetett Chevyének csapatára. Nekik 10.000 dollár kell fizetniük nem megfelelően rögzített kerekek miatt.

Ezen összeget a szokásoknak megfelelően a NASCAR saját, hátrányos és beteg gyermekek számára létrehozott alapítványának számlájára utalják át.



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy