NASCAR: Megvan a szezon 13. győztes versenyzője, nagy fordulat a rájátszás mezőnyében

A New Hampshire Motor Speedway adott otthont a NASCAR Cup Series idei huszonkettedik fordulóját képező Foxwoods Resort Casino 301-nek.
Az anyatermészet eleinte nem volt partnere a mezőnynek, lévén a versenyt rögtön az első szakasz elején meg kellett szakítani az egyre erősödő eső miatt.
Ezt megelőzően azonban a nedves pálya máris áldozatokat szedett, köztük a Joe Gibbs Racing legénységének háromnegyedét képező Martin Truex Jr.-ral, Denny Hamlinnel és Kyle Busch-sal.
A trióból utóbbi kétszeres bajnok járt a legrosszabbul, akinek 18-as Toyotája olyan mértékben megsérült, hogy fel is kellett adnia a további küzdelmet.
A piros zászlós szakasz mintegy 41 percen át tartott, ez pedig azzal járt, hogy – lévén a NHMS-en nincs kiépítve teljes világítás – az újraindított futamot nyolc körrel le kellett rövidíteni sötétedés miatt.
A győzelmet végül Aric Almiorla kaparintotta meg, aki ezzel egy 98 versenyen át tartó nyeretlenségi sorozat végére tett pontot.
A Stewart-Haas Racing pilótája a hajrában maga mögött tudta tartani az őt kitartóan támadó Christopher Bellt, behúzva ezzel karrierje harmadik pontozásos előségét a főkategóriában.
Ezen siker értelmében Almirola nem csak a saját, de egyben az SHR idei első győzelmét is leszállította.
Ennél is fontosabb azonban, hogy a floridai immár a rájátszás mezőnyében tudhatja magát.
A shocking turn of events at @NHMS!
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) July 18, 2021
Rain starts to fall, and race leader Kyle Busch along with many others crash entering Turn 1! #NASCAR // NBCSN pic.twitter.com/yFhmesSge3
„Annyi mindenen keresztül mentünk, de álltam a próbát és nem vesztettem el a hitem” – nyilatkozta a leintés után az NBC-nek Almirola, aki az idei év tizenharmadik versenyzőjeként jutott el a Cup victory lane-jére.
„A csapatnál mindenki nagyon keményen dolgozott. Kőkemény munkát végeztek, hogy a lehető legjobb autóval hajthassunk pályára. Hálás vagyok nekik. Kétségünk sincs afelől, hogy sokat szenvedtünk… De tudják mit? Ott vagyunk a playoffban!”
Ezt megelőzően Almirola csak két top 10-es helyezést tudott felmutatni 2021-ben, összetettben pedig a huszonhetedikként jegyzik. A szabályok értelmében viszont a futamgyőzelem belépőt jelent számára az utolsó tíz versenyt magában foglaló, bajnoki címért zajló rájátszásba.
A második pozícióban Bell zárt a Joe Gibbs Racing színeiben, míg a harmadik, negyedik és ötödik helyeken a Team Penske autói látták meg a kockás zászlót Brad Keselowski, Joey Logano és Ryan Blaney sorrendben.
Logano ráadásul úgy küzdötte be magát a legjobb öt közé, hogy az esőszünet utáni restartnál két kör hátrányból indult.
Caught on camera.
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) July 18, 2021
You can't work on your car under a red flag, and Joey Logano's team was penalized two laps for this. #NASCAR pic.twitter.com/ErAV1YC0uA
Ezt büntetésből kapta, miután a csapat egyik embere a piros zászló alatt távolított el törmeléket a 22-es Fordból. Márpedig a szabályok szerint ilyenkor semmilyen körülmények között nem lehet hozzányúlni az autóhoz.
A sárga zászlós szakaszoknak is köszönhetően azonban sikerült lefaragnia a hátrányát.
Az első szakszt Blaney, a másodikat pedig Keselowski nyerte.
A NASCAR Cup naptárában most egy kéthetes szünet áll be az olimpia miatt.
A következő versenyt augusztus 8-án, Watkins Glenen rendezik.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough