Mindketten rögtön meghaltak – Az IndyCar torontói horrorbalesete (18+)

Hét Japánban eltöltött év és egy, a Le Mans-i 24 órás viadalon aratott kategóriagyőzelem után Jeff Krosnoff úgy érezte, elrohant mellette az idő és már semmi esélye arra, hogy egy igazán magasan jegyzett bajnokságban versenyezhessen. 1996-ban azonban váratlanul mégis esélyt kapott álmai megvalósítására és leszerződött a CART PPG IndyCar World Series sorozatának egyik kiscsapatához. A betegeskedő Toyota motor miatt már az is csodaszámba ment, ha befejezett egy futamot, a szezon második feléhez érve viszont kezdett felcsillanni a remény és olybá’ tűnt, a továbbfejlesztett erőforrás révén közelebb tudnak zárkózni a mezőnyhöz. A sors azonban kegyetlen végkifejletet tartogatott.

I. rész: Stay Hungry – Ki volt Jeff Krosnoff? – Egy amerikai Japánban 

II. rész: Stay Hungry – Ki volt Jeff Krosnoff? – Amikor az álmok valóra válnak

Az Arciero-Wells Racing nagy reményekkel készült az 1996. július 14-ei, torontói utcai futamra, mit sem sejtve arról, hogy versenyzőjük hamarosan a motorsport-történelem egyik legborzalmasabb balesetének lesz áldozata.

A kanadai Molson Indy az addig megszokott séma szerint indult Krosnoff számára. A 28 autót számláló mezőny hátsó taktusába, a 20. pozícióba kvalifikálta magát, miközben az előző tíz CART-futamhoz hasonlóan minimális médiaérdeklődés irányult rá.

Jeff figyelmét azonban a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is egyedül az általa vezetett 25-ös számú Reynard kötötte le. A benne lévő Toyota motor az év elejéhez képest jelentős javuláson ment keresztül, a munka azonban továbbra is teljes erőbedobással folyt, a versenyhétvégék pedig ennek megfelelően még mindig inkább éles teszteknek minősültek számukra.

Krosnoff már pályafutása elején híressé volt arról, hogy mennyire pontos visszajelzéseket tud adni az autója viselkedéséről, ezt a képességét pedig a Japánban eltöltött hét évet tökélyre fejlesztette. A CART mezőnyének többi tagja – beleértve a veterán versenyzőket és mérnököket – messzemenőkig elismerte, mi több, csodálta a fejlesztések során végzett munkáját, amivel óriási segítséget nyújtott a csapatának, de legfőképpen az erőforrás terén a Toyotának.

Bár a győzelemre semmi esélyük nem volt a gyermekbetegségekkel küszködő motor miatt, Jeff azonban a futamok során versenyzőként is odatette magát és még az utolsó előtti helyért is olyan lelkesedéssel harcolt, mintha az első pozíció forogna kockán. A látványos manőverei azonban csak ritkán kerültek képernyőre, noha a finoman szólva sem optimális technikával minimális hibákat vétett.

Torontóban a Toyota már a frissített RV8A erőforrást biztosította az AWR, valamint a szintén az ő kontingensükbe tartozó, két autóval nevezett All American Racers számára.

A legjobb kvalifikációs eredményt a már említett huszadik helyével Krosnoff szállította a japánok számára. Jeff 59.779 mp alatt teljesítette legjobb körét az 1.784 mérföld hosszú, 11 kanyarból álló vonalvezetésen, két másodpercen belül a pole-os Andre Ribeiro (Tasman Motorsports) legjobbjához viszonyítva, aminek láttán bizakodással tekintett magára a versenyre is.

Az AWR mögött immár főszponzori minőségben jelen lévő telekommunikációs cég, az MCI igézően kék színeibe öltözött #25 Reynard-Toyotából Krosnoff igyekezett is a lehető legtöbbet kipréselni. A viadal során ellentmondást nem tűrő előzéseket mutatott be a tévékamerák által figyelmen hagyott hátsó régióban, a vége felé közeledve pedig már biztosan araszolt a középmezőny felé.

“A rajt előtti versenyzői parádén ugyanazon az autón ültünk Jeffel, végig hülysékedtünk, viccelődtünk és nevettünk, mint a régi jó haverok” – emlékezett vissza a Bettenhausen Racingnek vezető Stefan Johansson. “Igazán vicces srác volt és nagyon jó munkát végzett annak ellenére is, hogy az autója nem volt a legjobb, különösen a nem éppen versenyképes Toyota motor miatt.”

A verseny második sárga zászlós szakaszára a 84. körben került sor, miután a Newman/Haas Racinges Michael Andretti Lolájában felmondta a szolgálatot a Cosworth erőforrás. A pace car érkezésekor Krosnoff a 15. pozícióban tartózkodott, a csapat pedig abban reménykedett, hogy a restartot követően még előkelőbb helyre tornássza majd fel magát. Jeff dolgát azonban némiképp megnehezítette a tény, hogy közvetlenül előtte és mögötte egyaránt az ő Toyotájánál jóval erősebb Mercedes motorral versenyző autó haladt Emerson Fittipaldival és Stefan Johanssonnal a volán mögött.

A zöld zászlót a 89. körben kapta mega mezőny és ahogyan arra számítani lehetett, Johansson rögtön el is száguldott Krosnoff mellett. Jeff azonban nem adta fel és abban reménykedett, hogy még a leintés előtt esélye nyílik arra, hogy visszaszerezze a pozícióját.

A 92. körben, közvetlenül a 3-as kanyar előtt Johansson kihúzódott jobbra, hogy megkísérelje maga mögé utasítani Fittipaldit, azt azonban nem vette észre, hogy az őt megelőzni készülő Krosnoff már a belső ív felé húzódott.

Ekkor bekövetkezett a katasztrófa.

Krosnoff #25 Reynard-Toyotájnak bal első kereke összért Johansson #16 Reynard-Mercedesének jobb-hátsó abroncsával, aminek hatására az amerikai autója orral felfelé a levegőbe emelkedett, majd hatalmas erővel először a kerítésnek, majd egy fatörzsnek, végül pedig egy villanyoszlopnak csapódott.

“Egyszerűen csak megtörtént” – idézte fel a baleset pillanatait Johansson. “Úgy értem, ha lehetőséged nyílik arra, hogy előzz, akkor versenyzőként azt mindenképpen ki is akarod használni. Ez is egy ilyen helyzet volt. Őszintén szólva nem is igazán emlékszem az azt megelőző körökre, nem tudom pontosan, hogy mi és hogyan történt. Én csak élni akartam a kínálkozó alkalommal és fogalmam sem volt arról, hogy Jeff  próbálkozni fog.”

Krosnoff autója a nagy erejű csattanástól két nagyobb és megszámlálhatatlan kisebb darabra szakadt szét.

A katasztrófa helyszínén – amely a pálya egyik leggyorsabb része is volt -, közvetlenül a kerítés előtt volt kijelölve a sportbírók egyik állása, akiket így csak az alig derékmagasságig érő betonból készült kordon választott el a közel 290 km/h-val száguldó versenyautóktól. Ebből adódóan az ott tartózkodó emberek felsőteste és feje teljes mértékben védtelen volt.

A mai biztonsági követelmények tükrében felfoghatatlan megoldás pedig végül az egyik munkáját végző önkéntes, Gary Avrin életét követelte

A szerteszét repülő törmelékek több, a közelben álló embert megsebesítettek, köztük a michigani sportbírót, Barbara Johnstont is.

A nő szerencsésnek bizonyult és könnyebb fejsérüléssel megúszta a horrort, a mellett álló, torontói Avrinnak azonban esélye sem volt, miután a koponyáját közvetlenül eltalálta Krosnoff autójának jobb első kereke.

A 44 éves, hat nyelven beszélő, több egyetemi diplomával rendelkezett férfi a másodperc tört része alatt életét vesztette.

A 25-ös Reynard-Toyota orral a kerítésnek vágódott, onnan a lendület a levegőben pörögve tovább repítette, miközben az autó felső része teljesen leszakadt. Jeff pontosan a fejével találta el a pálya menti fát, közvetlenül ezután pedig – a szintén a kerítés előtt lévő – villanyoszlopnak csapódott, ami darabokra tépte az autót.

A kiszakadó motor a pálya közepén ért földet, a Krosnoff, Johansson és Fittipaldi versenygépeiről származó törmelékek kellős közepén.

“Emlékszem, hogy a motor előttem landolt, ha néhány méterrel hátrébb repül, akkor pontosan engem talál el” – nyilatkozta Johansson az Autosportnak 2016-ban. “Ez volt a karrierem egyik legszörnyűbb pontja. Az egész baleset a lehető legrosszabb körülmények összejátszásának lett az eredménye. Borzasztóan fájdalmas volt, az egyetlen amit tehettem, hogy megpróbáltam annyira kitörölni az emlékeimből, amennyire csak tudtam. Nagyon nehéz időszak volt ez számomra. Ilyenkor az emberben bekapcsol a védekezési mechanizmus és a saját világodba menekülsz.”

A CART biztonsági csapatának tagjai azonnal az autója roncsában mozdulatlanul heverő Jeffhez rohantak, miközben az Arciero-Wells Racing tagjai igyekeztek a lehető legtöbb információhoz jutni a történtek kapcsán.

“A zártláncú rádión csak annyit mondtak, Jeffnek balesete volt” – emlékezett vissza a csapat társtulajdnosa, Cal Wells. “Bob Sproul volt közvetlen rádiókapcsolatban vele, folyamatosan szólongatta, de nem érkezett válasz. Az első visszajátszásban csak Ribeirót mutatták már a bukótérben, de Jeff nem volt sehol. A következő felvételen viszont megláttuk őt is, és azonnal tudtuk, hogy borzasztó nagy baj van. Aztán a CART belső csatornáján meghallottuk a biztonsági csapat vezetőjét, amint a balesetre az 5-ös kódot használta. Az 5-ös kód a halált jelenti.”

Wells ekkor még nem tudta, hogy több sérültje is van az incidensnek, így egyből azt hitte, hogy a besorolás Krosnoffra vonatkozik. Az orvosok és mentősök azonban ekkor még próbáltak segíteni Jeffen, alig száz méterrel arrébb, Gary Avrin esetében viszont már kristálytisztán látszott, hogy felesleges minden erőfeszítés.

Hamarosan viszont realizálniuk kellett, hogy magáért a versenyzőért sem tehetnek semmit.

“Mindketten azonnal meghaltak” – folytatta Wells.

“Gary valószínűleg pár ezredmásodperccel korábban, de az biztos, hogy látták egymást a mennyországba menet, ahogyan lépkedtek felfelé az odavezető lépcsőn. Ennyire közel volt.”

A baleset után már nem indították újra a versenyt, így a piros jelzés érvénybe lépésekor vezető pozícióban lévő Adrian Fernandez ölében landolt a győzelem.

A versenyző és csapata, a Tasman Motorsports ekkor még nem értesült a kettős tragédiáról, így azonnal hatalmas ünneplésbe kezdtek.

A siker ugyanis több szempontból is komoly jelentőségű volt: Fernandez életében először nyert a legmagasabb kategóriában, a Lola pedig ezzel fennállása századik IndyCar elsőségét aratta, míg Diane Holl révén akkor először tudott győzni a szériában olyan autó, amelyen női versenymérnök dolgozott.

A csapatot később több támadás érte, mondván a motorsport egyik legszörnyűbb tragédiája történt, ők mégis önfeledten ünnepelték magukat. Fernandez azonban később igyekezett leszögezni, hogy azokban a pillanatokban még fogalmuk sem volt a helyzet komolyságáról

“Nem tudtuk, hogy pontosan mi történt, emellett pedig ez volt az első győzelmem. Nem kaptunk hírt arról, hogy milyen súlyos is volt a dolog, azt hittük, Jeff jól van. Az ünneplés és a sajtótájékoztató után tudtuk csak meg, tehát amikor ott voltunk a Victory Lane-en, nehéz lett volna visszafojtanunk az érzelmeinket, hiszen nem igazán volt tudomásunk arról, hogy mi történt Jeffel.”

A sors morbid tréfájának következtében Fernandez három évvel később, CART-pályafutása harmadik győzelmét szintén egy tragikus versenyen, az 1999-es, Greg Moore életét követelt fontanai szezonzárón szerezte.

“Fontana már egy teljesen más helyzet volt, mint Toronto. Amikor a leintés után visszatértem a pitbe, az első dolog, amit a PR-osom mondott nekem az Greg halálhíre volt. Teljesen lesokkolt. Nem voltam képes ünnepelni, csak sírtam, Greg nagyon jó barátom volt, sokkal jobban ismertem őt, mint Jeffet. Nyilvánvalóan nem volt ünneplés, mivel a futam után azonnal közölték mindenkivel a hírt. Emlékszem, hogy kimentem a mosdóba és elkezdtem zokogni. Ilyesmi nem történik gyakran, teljesen letaglózott. Nagyon vegyesek voltak az érzelmeim, mivel az én karrierem során már másodszor fordult elő velem.”

Miután a versenyt hivatalosan is befejezettnek nyilvánították és minden autó elhagyta a pályát, Wells a CART hivatalos tisztviselőivel együtt igyekezett minél hamarabb elintézni, hogy a még mindig az autója roncsaiban lévő Krosnoffot a legközelebbi kórházba szállítsák.

Jeff ekkor már halott volt, Wells azonban ismerte a helyi törvényeket, így azzal is tisztában volt, hogy mivel a futamot utcai pályán rendezték, a rendőrség a közúti baleseteknél alkalmazandó eljárás szerint fogja kezelni.

Ennek részeként a hatóságoknak az érintett területet a vizsgálat idejére le kell zárniuk, méghozzá úgy, hogy a hivatalos procedúrát követve a holttest továbbra is a helyszínen marad.

Wells nem akarta ennek kitenni Krosnoff helyszínen tartózkodó szüleit és feleségét, ezért úgy döntött, a biztonsági csapat segítségével kiveszik a roncsból Jeff élettelen testét és mentőautóval a legközelebbi kórházba szállítják, mintha még mindig pislákolna némi remény.

Sajnos azonban mi sem állt távolabb a valóságtól.

“Amikor fejjel a fának csapódott, mindennek vége lett” – reagált Wells a baleset körülményei kapcsán felröppent összeesküvés-elméletekre.

“Mindaz, amit az emberek pletykáltak arról, hogy mi okozhatta a tragédiát egy rakás baromság. Beverte a fejét abba a rohadt fába, ez történt.”

Wells annak kapcsán is kiakadt, hogy a kórházhoz érve, amikor meglátták Jeff feleségét, a mentősök nem csak úgy kezdtek tenni, mintha még mindig küzdenének a férfi életéért, hanem teátrális módon rá is játszottak

“Tracy-vel [Krosnoff felesége] beültünk az autómba és követtük a mentőt, ami egyáltalán nem sietett. Amikor viszont megérkeztek a kórházhoz és észrevették őt, hirtelen elkezdték azt játszani, hogy próbálják Jeffet visszahozni, lélegeztették, sőt, még vért is adtak neki. Nem engedtem Tracy-nek, hogy odanézzen, ő mondogatta, hogy muszáj látnia, de én kategorikusan megtiltottam neki.”

Krosnoffot helyi idő szerint délután 16:20 perckor hivatalosan halottá nyilvánították.

A 31 éves amerikai ezzel egy hónapon belül az amerikai open-wheel szakág második olyan versenyzője lett, aki a pályán vesztette életét. Ezt megelőzően, május 17-én Scott Brayton szenvedett fatális végkimenetelű balesetet az Indianapolis Motor Speedway-en, mindössze hat nappal azt követően, hogy megszerezte zsinórban második pole-pozícióját az Indy 500-on.

“Az egyik legfájdalmasabb dolog, amikor az orvos belép a váróba és azt mondja a családnak: ‘Sajnálom, elvesztettük’” – folytatta a visszaemlékezést Wells.

“Jeff édesanyja és az édesapja zokogni kezdett, Tracy pedig szó nélkül összeesett. Pontosan olyan szörnyű volt, ahogyan elképzelik, ennél tényleg nincs rosszabb. A történteket azonban már nem lehet megváltoztatni, ezért nem tehettünk mást, mint igyekezni megbirkózni vele.”

Akármennyire is szerették volna a Krosnoff és az Avrin család tagjai, valamint maga a CART teljes közössége, hogy hagyják őket békében gyászolni, a torontói hatóságoknak meg kellett kezdenie a törvényileg előírt vizsgálatot.

A baleset teljes területét kordonnal kerítették el, amelyen belül a rendőrség helyszínelők bevonásával éjszakába nyúlóan igyekezett minden apró részletet dokumentálni.

A látványt a helyszínen lévő csapatok tagjai, valamint a CART-alkalmazottai úgy írták le, mintha csak egy gyilkossági nyomozás kellős közepébe csöppentek volna.

A rendőröknek azonban muszáj volt az előírások alapján cselekedniük és – pláne, hogy a tragédia ideiglenes utcai pályán történt – választ kellett adniuk arra, hogy egészen pontosan mi vezetett két ember halálához és egyáltalán, felelősségre vonható-e valaki ezért.

A hozzáállásukkal, azzal, ahogyan a tragédiát kezelték azonban kicsapták a biztosítékot a CART-on belül.

“Egy olyan helyzet állt fenn, amilyennel korábban még soha nem találkoztunk, sőt, azóta sem hallottam arról, hogy egy versenybaleset után a város közbelép és teljesen átveszi az irányítást” – nyilatkozta a CART akkori szóvivője, Adam Saal.

“Nekünk ki volt dolgozva, hogy mi a követendő eljárás az ilyen esetekben, hamarosan viszont kiderült, hogy itt, a torontói törvények szerint a halottkémi hivatal vezetőjének, dr. Robert Huxternek a hatáskörébe tartozik. Tisztán emlékszem rá, szafari-típusú kalapot viselt, piros rövidnadrágot és egy pólót, valami olyasmi felirattal, hogy ‘Toronto városa’. Rögtön világossá tették számunkra, hogy ugyanolyan komolyan veszik, mint bármely más balesetet, ami a város utcáin történik, mi pedig ezt elfogadtuk.”

A CART maximálisan együttműködött a hatóságokkal. A rendőrök számos, a paddockban tevékenykedő személyt, valamint pilótát kihallgattak, amelyek helyszínéül a versenyhez kialakított sajtószoba és más irodahelyiségek szolgáltak.

A légkör pedig villámgyorsan olyanná vált, mintha csak szándékos emberölést feltételeznének.

“A saját fülemmel hallottam, amint Stefantól [Johansson] olyanokat kérdeztek, hogy mikor érkezett a városba, miért pont arra a repülőgépre szállt fel, miért Svédországból jött, ismerte-e közelről az áldozatokat és hasonlók” – idézte fel Saal.

“Nagyon támadóan léptek fel, pláne ha Johansson szemszögéből nézzük, aki közvetlenül érintett volt a balesetben. Majdhogynem úgy kezelték, mintha gyanúsított lenne. Kirk Russell [a CART versenyzésért felelős alelnöke] viszont nagyszerűen helytállt és emlékeztetett mindenkit, beleértve bennünket is a PR-részlegen, hogy egyelőre még mi vagyunk az ő területükön, ezért az itteni igazsgászolgáltatási rendszert tiszteletben kell tartanunk. A hatóságok emberei csak a munkájukat végzik, nekünk pedig együtt kell működnünk. Így is tettünk.”

A nyomozás minden részletre kiterjedő volt. A kihallgatások mellett a rendőrség a tévékamerák felvételein kívül a csapatok és a CART összes saját, belső felhasználásra rögzített videó- és képanyagát bekérte, továbbá maguk is alaposan dokumentálták nem csak a baleset közvetlen helyszínét, hanem az ideiglenes pálya szinte egész területét.

Ezen kívül nagyító alá vették a CART, valamint a verseny promótereként jegyzett Molstar tevékenységét is az esetleges felelősségüket vizsgálva.

“Az egész nagyon csúnya irányt kezdett venni” – folytatta Wells.

“Elkezdtünk azon dolgozni, hogy hogyan juttassuk haza Jeffet az Államokba. Egy idegen országban voltunk, az édesanyja és az édesapja szintén ott tartózkodott, ahogyan a felesége is. Folyamatosan agyaltunk, hogy mégis miként birkózzunk meg az akadályokkal, hogyan védjük meg a csapatot, az embereinket, a szponzorainkat, mindent. Felkészültek voltunk, de nem volt könnyű dolgunk, mivel mi magunk sem tudtunk választ adni a legtöbb kérdésre.”

Az Arciero-Wells Racing minden létező követ megmozgatott annak érdekében, hogy a problémára megoldást találjanak. A segítség végül a Kawasaki motorsportért felelős vezetőjének, Mark Johnsonnak személyében érkezett meg, akivel Wells nagyon jó kapcsolatot ápolt.

“Mark hatalmas tapasztalatot szerzett abban, hogy mit kell tenni, ha egy versenyző megsérül, vagy meghal, különösen ha a baleset amerikai felségterületen kívül történik. Nagyon nehéz feladat volt ez számunkra, de ő óriási segítséget nyújtott. Ugyanakkor azon a napon, azokban az órákban mindenki fantasztikus volt, összefogtunk és együtt próbáltunk megbirkózni a helyzettel.”

Jeff holttestét néhány napon belül hazaszállították. Ezt követően az Arciero-Wells Racing egy privát megemlékeztést tartott, amelyen számos aktív és már visszavonult CART-versenyző, továbbá más csapatok képviselői és a Krosnoff család tagjai is megjelentek.

A nyilvános búcsúszertartására 1996. július 22-én, a Los Angeles-i Descanso Gardens-ben került sor.

Jeanne és Jack Krosnoff a tanulást rendkívül fontosnak tartó, a UCLA-n pszichológiából diplomázott fiuk emlékére létrehozta a Jeff Krosnoff Ösztöndíj Alapot, amelyből tízezer dollárral támogatták a legtehetségesebb kaliforniai fiatalok egyetemi tanulmányait.

Ennek részeként jótékonysági golftornát is kiírtak – Jeff rajongott ezért a sportágért -, amely a CART fontanai versenyének felvezető eseménye lett.

A torontói rendőrség, valamint Ontario tartomány halottkémi hivatalának vezetője, dr. Robert Huxter 1997. február 20-án tette közzé a két halálos áldozatot követelt balesettel kapcsolatos vizsgálat eredményét.

Ennek ismertetése során a promóter, vagyis a Molson, továbbá a CART vezető tisztviselői is jelen voltak. A jelentés szerint a hatóságok végül senkit nem vontak felelősségre a tragédia kapcsán, de erőteljesen javasolták, hogy a város utcáin rendezendő későbbi versenyeken további védőkerítéseket helyezzenek el a pálya mellett, a sportbírók állását pedig ezek mögött határozzák meg.

Dr. Huxter továbbá hivatalosan is megerősítette, hogy Jeff Krosnoff politrauma következtében hunyt el, ami az egész testére kiterjedő csonttöréseket, továbbá az élettel összeegyeztethetetlen mellkasi és fejsérüléseket foglalt magában. Gary Avrin halálának okaként fatális koponyatraumát jelöltek meg.

2002. július 3-án, a Lake Shore Blvd-on, közvetlenül a baleset helyszínévél szemben emléktáblát avattak a két áldozat emlékére.

“Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy mire vihette volna Jeff az IndyCarban, mivel nem állt rendelkezésére az a felszerelés, amivel megmutathatta volna, hogy mit is tud valójában” – nyilatkozta az Arciero-Wells Racing akkori technikai igazgatója, a legendás mérnök Gordon Coppuck. “Az elért eredményei határozottan nem a képességeit tükrözték.”

Johansson szerint Krosnoff letehette volna a névjegyét a CART-ban.

“Nagyszerű ember volt, egy igazán klassz srác, akit mindenki rendkívül tisztelt. Ellenfélnek kemény volt, gyors, ugyanakkor sportszerű, amilyennek egy valódi autóversenyzőnek lennie kell. Éppen, hogy elért a csúcskategóriába, a következő év hozhatta volna el számára az áttörést, de sajnos már soha nem tudhatjuk meg, hogy mire vihette volna.”

Krosnoff mottója a ‘Stay hungry’, vagyis ‘Maradj éhes’ volt, amivel mindig emlékeztette magát, hogy a maximumot kell nyújtania a volán mögött a lehető legjobb eredmény érdekében.

“Számtalanszor elmondtam már ebben a szezonban, hogy a versenypályán két dologra törekedhetsz, győzöl, vagy fejlődsz” – mondta Jeff a végzetes, torontói hétvége előtt. “Ha ezt tartod szem előtt, akkor jól végzed a munkádat.”

A kollégák, barátok és ellenfelek egyhangúan úgy emlékeznek Krosnoffra, mint egy rendkívül intelligens, tanult és sokoldalú ember, aki a mentális képességeit tökéletesen kihasználta a volán mögött is.

Jeff az egyike volt továbbá azon úttörő versenyzőknek, akik a fizikai erőnlétére is komoly hangsúlyt fektetett, olyannyira, hogy mindennapi edzésterve már-már az olimpikonokét idézte.

A sikeres sportautó-pilóta, egyben Krosnoff jó barátja, Tommy Kendall egyszer így jellemezte őt:

“Jeff volt az első, modern autóversenyző.”

Sajnos nem adatott meg számára az esély, hogy versenyképes autóval csillogtathassa meg képességeit a CART mezőnyében, akaratereje, kitartása és elszántsága révén azonban ma is méltó példaképként szolgálhat a feltörekvő fiatal pilótageneráció tagjai számára.

Előzőzmény: 

I. rész: Stay Hungry – Ki volt Jeff Krosnoff? – Egy amerikai Japánban 

II. rész: Stay Hungry – Ki volt Jeff Krosnoff? – Amikor az álmok valóra válnak

források: RACER, Road and Track, VICE Sports, Super GT World, ESPN, Toronto Sun, Sports Illustrated, Historic Racing, Motorsport Memorial, The Auto Channel

képek: IndyCar, Doug Goldman