Chase Elliott csak azt akarja, hogy hagyják békén

Chase Elliott csak azt akarja, hogy hagyják békén
credit:NASCAR



Már eleve óriási nyomás, ha egy versenyzőt szupertehetségnek kiáltanak ki. Ezt pedig csak tovább tetézi, ha az illető édesapja nem más, mint az adott bajnokság valaha volt egyik legimádottabb pilótája.

Pontosan ez a helyzet Chase Elliottal.

A még mindig csak 25 éves amerikai máris a NASCAR Cup Series bajnokának mondhatja magát, emellett ő a jelenlegi mezőny koronázatlan road-királya is.

Elliott továbbá az elmúlt három évben zsinórban zsebelte be a széria legnépszerűbb versenyzőjének járó díjat. Azt a kitüntetést, amit apja, Bill Elliott tizenhat alkalommal mondhatott magáénak.

Chase személye mégis eléggé megosztja a NASCAR közösségét.



A rajongók jelentős része imádja – nem véletlenül szavazták meg MPD-nek -, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik szerint a dawsonville-i pilótánál sótlanabb figurát nehéz találni a Cupban.

Érdekes módon ez mégis vonzó tulajdonság manapság, gondoljunk csak arra, hogy az IndyCar 2020-as közönségkedvence Alexander Rossi lett, aki közismerten kb. annyira izgalmas a pályán kívül, mint a falon száradó festék.

“Úgy viselkedik, mintha egy ekhós szekeret kellene megrakodnia és nyugat felé indulni vele” – jellemezte fia versenyek előtti hangulatát Bill Elliott.

“Nem az látszik rajta, hogy imádja amit csinál. Pedig nagyon is szereti, de ez nem ül ki az arcára.”

A Cup tizenötszörös legnépszerűbb figurája, Dale Earnhardt Jr. szerint Chase-nek még bőven van ideje arra, hogy úgymond “beérjen”.

“Nagyon fiatal, még mindig sok dologgal tisztába kell jönnie. Nem kell tökéletesnek lennie. A saját útját járja, ha ez megfelelő neki, akkor nem számít, mások mit szólnak hozzá. Szerintem nagyon sok dolog történt vele kevés idő alatt, ráadásul iszonyú fiatalon.”

Kérdés viszont az, hogy maga Elliott egyáltalán meg akar-e változni.

Kerüli a médiafelhajtást, esze ágában sincs elköltözni szülővárosából és abszolút nem akar szerepet játszani.

“Jogom van ahhoz, hogy rossz kedvem legyen” – jelentette ki, virágnyelven utalva arra, hogy hagyják már békén.

“A NASCAR-nak számos sztárja van, nem én vagyok az egyetlen arca.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy