Érdeklődés hiányában a NASCAR elkaszálta virtuális bajnokságát

Érdeklődés hiányában a NASCAR elkaszálta virtuális bajnokságát
Érdeklődés hiányában a NASCAR elkaszálta virtuális bajnokságát


A NASCAR hivatalosan bejelentette, hogy idén már nem lesz több versenye az iRacing Pro Invitational Seriesnek.

Az eredeti tervek szerint tíz fordulósra kírt virtuális bajnokságból csak ötöt bonyolítottak le, köztük a chicagói, utcai vonalvezetéssel, amely egy jövőbeli, valódi futam előszelének is volt tekinthető.

A szériát tavaly, a koronavírus-járvány miatti leállás során indították el. A mezőnyben a NASCAR szinte valamennyi pilótája megtalálható volt, a futamokat pedig élőben közvetítette a Fox csatorna.

Akkor a viadalok nagy népszerűségnek örvendtek, az éles szezon újraindításával azonban meredeken esett a népszerűsége.

Ennek ellenére a NASCAR idén is elindította, „ajánlottan kötelezővé” téve a részvételt a Cup versenyzői számára.

A lelkesedés azonban messze elmaradt a 2020-astól, amit tovább tetézett, hogy már a szponzorok sem láttak benne akkora lehetőséget, mint a kényszerszünet alatt.

A NASCAR azonban leszögezte, nem kaszálták el végleg a Pro Invitational Seriest és elképzelhető, hogy a jövőben még visszatér néhány rendhagyó futam erejéig.