20 lenyűgöző tény a NASCAR királyáról

20 elképesztő tény a NASCAR királyáról


Richard Pettynél menőbb arc még nem taposta a gázt a NASCAR versenypályáin, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy az ő személyében tisztelhetjük a világ valaha volt egyik legnagyobb volánművészét is, akkor máris megértjük, miért is kapta nemes egyszerűséggel a Király becenevet.

20 elképesztő tény a NASCAR királyáról

A nem kevésbé legendás Lee Petty – aki három bajnoki címe mellett arról is nevezetes, hogy ő volt az első versenyző a NASCAR történetében, aki autót tört, emellett pedig a legelső Daytona 500 győztese is volt – fia ma már a nyolcvanas évei közepén jár, de még mindig ő a szervezett legkúlabb figurája.

Jellegzetes cowboy-kalapja és napszemüvege, valamint az ehhez társuló, korát meghazudtolóan fitt kiállása révén összetévesztehetetlen látványt nyújt, a rajongók pedig egy emberként ámulnak el, ha feltűnik a pályák mellett.

Ő az, aki soha, senkinek nem mond nemet egy autogramkérésre, vagy közös fotóra és szintén ő az, akinek még azt is elnézik, ha saját, 1963-as Plymouth-át pace carként vezetve az elrendelt rajt ellenére sem óhajt kihajtani a mezőny elől, csak mert még kedve van megtenni egy extra kört.

A 2017-es, darlingtoni versenyen megesett kis akciója révén pedig azzal is bevonult a történelembe, hogy ő lett az első olyan pace car sofőr, akinek a versenybírák belengették a renitens pilóták raportra hívását jelentő fekete zászlót.

Mert ő Richard ‘Fucking’ Petty.

Az élő történelem, a NASCAR legtöbb futamgyőzelemmel – beleértve hét Daytona 500-at – rendelkező sztárja, akinek a legutolsó diadalára a szervezet csak a ‘legtökéletesebb napként’ hivatkozik – és mennyire jogosan!

Mi lehet ugyanis mesébe illőbb, mint, hogy a Király a 200. győzelmét pontosan július 4-én, Daytonán aratja, azon a futamon, amelynek híres „Uraim, indítsák be a motorokat!” parancsát maga az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke, Ronald Reagan adta ki, méghozzá az Air Force One fedélzetéről?

Jöjjön tehát 20 érdekes tény a NASCAR korona helyett cowboy-kalapban grasszáló uralkodójáról.

Petty legendás, 1970-es Plymouth Roadrunner Superbirdje (credit: Legends of NASCAR)


1. Petty hét bajnoki címét hat különböző pontrendszerben szerezte meg.

2. Amikor Dale Earnhardt 1994-ben begyűjtötte hetedik titulusát, a Petty-rajongók nem voltak túlságosan feldobva, hogy beérte kedvencüket. A ‘Megfélemlítő’ erre úgy reagált: „A nagybetűs Király mindig is Richard marad.”

A válasszal Petty sem maradt adós:

„Ha ez a srác [Earnhardt] akkor kezdte volna, amikor én, valószínűleg már 300 győzelemnél tartana.”

3. Petty 51 különböző versenypályán tudott nyerni NASCAR-pályafutása során, ebből 39-en minimum kétszer.

4. A Király első top 10-es NASCAR befutóját 1958. július 26-án, New Jersey-ben produkálta, az utolsót pedig 33 évvel később, 1991. augusztus 11-én Watkins Glenen.

5. 1953. nyarán a NASCAR Grand Nationals mezőnyének az Észak-Karolinai High Pointon volt jelenése. A verseny során a későbbi háromszoros bajnok Lee Petty egy teljesen szokványos kerékcserére látogatott ki a pitcsapatához, amelynek tagjai között az akkor 16 éves Richard is ott serénykedett.

A majdani ‘Király’ feladata az volt, hogy az apja Dodge-ának szélvédőjét törölgesse, miközben a szerelők végzik a munkájukat. Richard már 11 éves korától kezdve, problémamentesen segédkezett a pitben, ezen a forró nyári napon azonban homokszem került a gépezetbe.

A csapat lecserélte a kerekeket, majd jelet adtak Petty-nek az indulásra – csak éppen erről elfelejtették értesíteni Richardot, aki még mindig a motorháztetőn hasalva próbált minél jobb látási viszonyokat biztosítani édesapja számára.

Lee már a pályán volt, amikor észrevette az autójába az életéért kapaszkodó fiát és csak annyit tehetett, hogy folyamatosan ordította neki, tartson ki. A NASCAR tisztviselői természetesen azonnal lengették a fekete zászlót, aminek megfelelően Petty a kör végén ismét a pitbe hajtott, hogy a kaszkadőr szakmával frissen megismerkedett Richard biztonságosan földet érhessen.

6. Petty huszonkét alkalommal tudott győzni zsinórban kétszer, kilencszer pedig háromszor. 1971-ben öt egymás utáni futamot nyert meg, míg 1967-ben máig egyedülálló rekordként sorozatban tíz versenyen keresztül nem talált legyőzőre.

7. Ez utóbbi, 49 futamot számláló szezonban 27-szer látogathatott el a Victory Lane-re, 38-szor a legjobb 5-ben zárt és az összkörszám 43%-át teljesítette vezető pozícióban. Ebben az évben ragadt rá a Király név, gondolom nem kell különösebben magyarázni, hogy miért.

8. Még mindig 1967: A Nashville Fairgrounds-on rendezett Nashville 400 egy konkrét amortizációs versenyként vonult be a NASCAR történelmébe, miután a 32 fős mezőnyből csak 10-en látták meg a kockás zászlót balesetek és műszaki hibák tömkelege miatt. A futamot végül Petty úgy nyerte meg, hogy már a másodikként leintett James Hyltonra is öt kört vert, noha féltávnál még ki is pördült a pályán.

„Baromi rosszul vezettem, de hála Istennek, a többiek még nálam is rosszabbul” – summázta a versenyt Petty.

Dale Earnhardt Sr. és Richard Petty (credit:NASCAR)


9. Richard a showbusiness-be is belekóstolt. Az 1972-es 43: The Richard Petty Story című filmben saját magát alakította, az 1975-ben kiadott NASCAR Goes Country című albumon pedig dalra is fakadt David Pearson, Cale Yarborough, Bobby Allison, Buddy Baker és Darrell Waltrip mellett. Mindkét „mű” bukás lett, amiből a későbbiekben gyakran viccet is csinált.

„Mint látják, a vitrinekben sehol sincs kiállítva egyetlen Grammy, vagy Oscar sem. Nem tudom mi lehet ennek az oka”– mondta nevetve a karrierje előtt tisztelgő, észak-karolinai múzeum 2014-es megnyitóján.

10. Petty egyaránt nyert futamokat Plymouth, Ford, Dodge, Oldsmobile. Chevrolet, Buick és Pontiac volánja mögött.

11. Karrierje során összesen 51.406 kört töltött az élen, amivel toronymagasan vezeti az örökranglistát. A második helyen jegyzett Cale Yarborough lemaradása is már közel 20.000 kör.

„Fogalmam sincs, hogy hány kört tettem meg a vezető helyen, amit tudok az az, hogy a legutolsót 200-szor.”

12. Petty nem csak 200 királykategóriás győzelmével áll az örökranglista élén – a második helyen David Pearson található a maga 105 sikerével tetemes hátrányban -, de a második helyek tekintetében is rekordernek számít: 157-szer lett a „vesztesek között az első”.

credit:NASCAR


13. A NASCAR történetének első, afroamerikai futamgyőztesének, a karrierje alatt folyamatosan anyagi gondokkal küzdő Wendell Scottnak a lánya egyszer így nyilatkozott Petty-ről:

„Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy Richard hányszor hagyott ‘véletlenül’ hátra egy garnitúra abroncsot, alkatrészeket, sőt még egy komplett motort is a garázsban, csak, hogy az apukám ‘megtalálja’. Senki sem tud erről, mivel soha nem dicsekedett ezzel, szóval engedjék meg nekem, hogy én tegyem meg helyette. Ő egy fantasztikus ember.”

14. Petty egy 2014-es, USA Today-nek adott interjújában elárulta, hogy imád a tévé előtt ülni távkapcsolóval a kezében, de a könyveket sem veti meg.

„Mindent megnézek. Az egyik kedvencem a History Channel, de bármi más jöhet, főleg ami tudományos, világűrrel kapcsolatos sz*r. Olvasni inkább önéletrajzokat, valós eseményeket feldolgozó könyveket szoktam, a fikción alapuló regényeket nem szeretem. A tévében sem nézek kitalált történeteket… Na jó, a cowboy-os cuccokat bírom.”

15. Richard a legtöbb pole- pozíció rekordját is magáénak tudhatja, miután összesen 123-szor indulhatott az első helyről. Ebből 61 versenyt meg is nyert.

16. A pályatípusok tekintetében sem volt gyenge pontja Petty-nek: Egyaránt győzni tudott superspeedway-en, rövidoválon, road pályán, aszfalton és dirt borításon is.



17. Az 1970-es, darlingtoni futamon Petty olyan brutális balesetet szenvedett, hogy mindenki, aki látta meg volt győződve arról, hogy ezt nem lehetett túlélni.

Nos, Richard nagyon is megúszta, olyannyira, hogy amikor az őt elszállító mentőautó sofőrje nem találta a pályáról kivezető utat, Petty felült a hordágyon és maga navigálta a helyes irányba. Bár az incidens során a feje az ablakon keresztül többször is hozzácsapódott az aszfalthoz, Petty végül megúszta vállsérülésekkel. A történtek pozitív hozadéka, hogy a NASCAR ennek az incidensnek hatására tette kötelezővé a versenyző oldali ablakra szerelt védőháló használatát.

18. Petty összesen 1184 NASCAR versenyen indult, ebből 712-t zárt a legjobb tíz között.

19. Az ESPN riportere, Ryan McGee 2009-ben testközelből követhette végig, amint május utolsó vasárnapján Petty saját csapatával egyaránt képviseltette magát az Indianapolis 500-on és a NASCAR Cup charlotte-i Coca-Cola 600-án. Előbbi versenyen John Andrettit indította, utóbbin pedig Kasey Kahne, Elliott Sadler, Reed Sorenson és AJ Allmendinger vezették az autóit.

Amikor délelőtt Petty magángépével landolt az Indianapolis Motor Speedway-en, McGee észrevette, hogy a legendánál nincs ott a belépőkártyája.„Mondtam neki, hogy várjon csak, belépő nélkül senkit nem engednek be a pálya központjába” – emlékezett vissza az újságíró.

„Erre Richard rám nézett, majd lassú, teátrális mozdulattal a saját arcára mutatott az ujjával kis köröket leírva, majd így szólt: ‘Ez itt az engedélyem, most pedig megyek és találkozom a srácokkal odabent’. Ekkor hátat fordított és elindult, a repülőgép mellettem álló pilótája pedig csak annyit mondott: ‘Ő a legmenőbb pasas, akit valaha láttam’. És igen, nem csak szó nélkül beengedték bárhová, de az emberek egyenesen megtisztelve érezték magukat attól, hogy egyáltalán kinyithatták előtte az ajtót.”

20. Hogy mi volt a sikere titka? Ő maga így fogalmazta meg: „Egyszerűen csak megpróbáltam nyerni minden héten, ha pedig a matek bejött, akkor a végén a nagy trófea is az enyém lett.”