A kőkemény versenyzőnő, aki egy személyben változtatta meg a sportot

Shirley Muldowney neve nem túl ismert Európában, a tengerentúlon viszont egy valódi élő legenda, akit csak olyanokkal említenek egy lapon, mint Mario Andretti, Dale Earnhardt Sr. és AJ Foyt.

A ‘Cha Cha’ becenévre is hallgató Muldowney egy olyan korban kezdte pályafutását, amikor nőknek még versenyzői engedélyt sem akartak adni, és csak úgy tekintettek a szebbik nem képviselőire, mint a szponzorok mosolygós reklámtábláira.

Shirley azonban ellentmondást nem tűrően bebizonyította, hogy van helye a férfiak által uralt világban és miután nagy nehézségek árán kiharcolta az NHRA versenyzői licencét, végül három bajnoki címet szerzett a drag szakág királykategóriájában, sőt, még a halálnak is az arcába nevetett.

Na, de ki is ez a kétségkívül rendkívül kivételes hölgy?

Shirley Anne Roque 1940. június 19-én látta meg a napvilágot a Vermont állambeli Burlingtonban Belgium Benedict és Mae Roque legkisebb lánygyermekeként. A család később New Yorkba költözött, ahol az édesanyja egy mosodában helyezkedett el, míg édesapja taxisofőrként kereste a napi betevőt.

Az egykori ökölvívó Belgium korán megtanította lányainak, de legfőképpen a korához képest kisnövésű Shirley-nek, hogy miként védjék meg magukat, ha úgy hozná az élet. Ez a belé nevelt harci szellem pedig később igazán hasznára is vált.

Shirley szinte gyerekfejjel ismerkedett meg a nála két évvel idősebb, feltörekvő autóversenyző Jack Muldowney-vel, a szerelem pedig akkorának bizonyult köztük, hogy a házassággal sem vártak sokáig, így a lány már 16 évesen férjes asszonynak mondhatta magát.

Az esküvő után Shirley otthagyta a középiskolát másfél évvel később pedig megszületett közös gyermekük, John. Innentől kezdve a kis család egyre gyakrabban feltűnt a versenypályákon, nagyot téved azonban aki azt hiszi, hogy Shirley a klasszikus, unatkozó pilótabarátnők és feleségek életét élte. Egyre jobban elkezdett ugyanis érdeklődni a dragsterek iránt, hamarosan pedig már kisebb, helyi futamokon mérette meg magát, mondani sem kell, kizárólag férfiakkal szemben. És a legtöbbször nyert.

Hivatásos versenyzői engedélyét 1965-ben szerezte meg és férjével – aki ekkor már, mint szerelőként tevékenykedett -, valamint kisfiával körbeutazta az Egyesült Államok keleti és középnyugati részét. Négy évvel később Shirley már, országos, divízió 1-es dragster futamokon indult, hiába gyűjött be azonban számos trófeát, az autósportban továbbra sem vették őt komolyan.

Hamarosan viszont minden megváltozott.

Ebben az időszakban, a hetvenes évek elején kezdett a drag versenyzésen belül egyre nagyobb népszerűségnek örvendeni az újonnan megalakult Funny Car kategória, Shirley pedig gyorsan szerelembe esett a csak nevében vicces autókkal.

1971-ben Muldowney-ék az NHRA szupersztár Connie Kalittától vásároltak egy használt Mustang Funny Cart, amellyel Shirley rögtön nevezett is első, magasan kvalifikált versenyére, az IHRA által szankcionált Southern Nationals-re. A mezőnyben teljesen esélytelennek tartották a 31 éves anyukát, akit azonban ez nem hatott meg és mindenki legnagyobb meglepetésre végül ő emelhette a magasba a győztesnek járó kupát.

Autóversenyzői pályafutása felfelé kezdett ívelni, magánéletéről viszont ez már nem volt elmondható, miután 1972-ben, tizenhat év házasság után férjével szétváltak útjaik, ennek ellenére azonban Shirley megtartotta a Muldowney nevet.

A válás kimondása után Shirley a Michigan állambeli Mount Clemensbe költözött, hogy minél közelebb lehessen a drag versenyzés középnyugati mekkájához, autója pedig Kalitta helyi műhelyében várta a következő bevetését.

A páros 1972-ben egyesítette erejét, Mustangjaikat szinte teljesen megegyező színre festették és csak, hogy még egységesebb legyen a kép, Shirley a ‘Bounty Hunter’ becenevet viselő Kalittától – akihez ekkor már gyengéd szálak fűzték – megkapta a ‘Bounty Huntress’ jelzőt is.

A Funny Carok ezekben az időkben rendkívül veszélyesnek számítottak, a legrettegettebb ellenéségnek pedig a tűz számított.

A versenyző üléspozíciója kevesebb, mint egy méterrel az erőforrás mögé volt szerelve, ha tehát az berobbant, amire a nitrometán révén kifejezetten hajlamos volt, a motorolaj és az üzemanyag szanaszét ömlött, az autó pedig pillanatok alatt egy egységes tűzgömbbé vált – ez pedig nem éppen életbiztosítás, pláne 320 km/h felett.

A korszak biztonsági felszerelései és intézkedései ráadásul még köszönőviszonyban sem voltak a ma megszokottakkal.

Muldowney-nak a funny carokban eltöltött három éve alatt legalább négy igazán meleg helyzetben volt része, a végső kaput pedig a szakág egyik legjelentősebb versenyén, a 1973-as NHRA U.S. Nationals-ön történt incidens tette be számára, aminek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett. Shirley ekkor döntött úgy, hogy nem kér többet ezekből a gépekből és inkább kategóriát vált.

A Funny Car felett már csak egyetlen osztály volt, méghozzá a sportág csúcsaként aposztrofált Top Fuel. Ezen autók a drag versenyzés abszolút királyai, amelyeket kizárólag azzal a szándékkal terveztek, hogy a lehető legrövidebb idő alatt jusson el A pontból B-be. A top fuel dragsterekben a funny carokhoz hasonlóan nitrót használtak, a motor azonban a versenyzőtől jóval távolabb helyezkedett el.

A csúcskategóriába való belépés azonban egyáltalán nem volt zökkenőmentes Shirley számára, miután ismét szembe kellett néznie azzal a problémával, ami hivatásos karrierje kezdetétől visszatért. Nevezetesen a versenyzői licenc megszerzésével.

„Ez egy gerillaharc volt” – emlékezett vissza a kezdetekre egy 2009-es interjújában Muldowney.

„Még hobbiszinten is, amikor utcai versenyző voltam, az első naptól fogva hallani sem akartak rólam. Nem akartak autóban látni. Nem volt más választásom, mint nem tágítani és egyszerűen kibekkelni azokat az éveket. Tudtam, hogy ha lehetőséget kapok a volán mögött, akkor majd befogják a szájukat.”

A National Hot Rod Association (NHRA) folyamatos nyomás alatt állt, hogy ne engedélyezzék női pilóták részvételét a magasan rangsorolt bajnokságaikban. Muldowney végül 1965-ben – első hölgyként – mégis zöld utat kapott a szervezet által felügyelt versenyeken való indulásra, egy későbbi interjújában azonban felfedte, hogy a főként belülről jött kritikák miatt az NHRA egyszer visszavonta a licencét.

„Elindultam egy országos versenyen a dragsteremmel, ami után az NHRA hirtelen felfedezte, hogy nő vagyok. Micsoda meglepetés, Shirley egy lány, úgyhogy gyorsan érvénytelenítették az engedélyem. Ekkoriban a Hearst magazin alkalmazásában álltam, amely csak én miattam vállalt szerepet az NHRA szinte valamennyi bajnokságában. Wally Parks [a szervezet alapítója és elnöke] attól tartott, a törvény végül utoléri őt, így visszaállították a licencem.”

A Top Fuelban, mint csúcskategóriában azonban az NHRA szerint ténylegesen semmi keresnivalójuk nem volt a gyengébbik nem képviselőinek. A szervezet eleinte minden erejével azért harcolt, hogy Muldowneynak ne kelljen kiadni az ide szóló engedélyt, amikor viszont látták, hogy a tehetséges hölgy a puszta jelenlétével, egymaga képes megtölteni a lelátókat, megváltoztatták a véleményüket. Shirley licencét a sportág három akkori legnagyobb neve, Don Garlits, Connie Kalitta és Tommy Ivo szignózta alá.

Muldowney 1974-es Top Fuel szezonja a tanulásról szólt, ennek ellenére már első évében sikerült a rangos Spring Nationals-en két alkalommal is a döntőbe jutnia, a U.S. Nationals-en produkált 241.28 mph-s (388.3 kmh) futama pedig az esemény második legmagasabb sebessége is lett. Az úttörő hölgyversenyzőre a neves parfümgyártó cég, az English Leather is felfigyelt és 1975-től az elsőszámú szponzorává léptek elő.

n

Az igazi nagy áttörésre 1976. június 13-án került sor, amikor is Shirley megnyerte a Spring Nationalst, ezzel sporttörténelmet írva, mint az első nő, aki NHRA profi kategóriában győzni tudott. Később a sikert a szezonzáró World Finals-en, a kaliforniai Ontarióban is megismételte, ráadásul ő futotta a legjobb időt (5.77 mp), egyben legmagasabb sebességet (249 mph/401 kmh), amely a komplett szezon abszolút rekordja is volt. Mindennek köszönhetően a Drag News az év legjobb Top Fuel versenyzőjének választotta.

Innentől fogva Muldowneyra már teljes jogú versenyzőként tekintett az NHRA, ő maga azonban nem elégedett meg ezekkel a sikerekkel és egy sokkal nagyobb, grandiózus cél lebegett a szeme előtt, nevezetesen a bajnoki cím.

Az 1977-es szezont Muldowney ott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta, vagyis a Winner’s Circle-ön. Az idény első, phoenix-i fordulóját fölényesen nyerte 250.69 mph-val (403 kmh), rajta kívül a versenyen csak egyetlen pilótának sikerült 250 mph (402 kmh) feletti tempót elérnie.

A májusi Winston World Series-en újabb történelmi tettet hajtott végre, miután a sportág addigi legmagasabb sebességét produkálta 253 mph-val (407.3 kmh). A jó széria itt nem állt meg, június 12-én, a Spring Nationals-en meg tudta ismételni előző évi sikerét, majd a július 19-ei Summer Nationals-en is ő emelhette a magasba a legjobbnak járó trófeát, akárcsak az augusztus 7-ei, Kanadában rendezett NHRA Molson Grand Nationals-en is.

Ezen eredményeknek köszönhetően 1977-ben Shirley Muldowneyt koronázták a Winston World Championship Top Fuel kategóriájának világbajnokává. Azt a Shirley Muldowneyt, akinek nem sokkal korábban még versenyzői licenct sem akartak adni, és szívesebben látták volna a fakanál mellett.

Hogy még inkább szemléltessük, milyen monumentális tettet hajtott végre az ekkor 37 éves hölgy: első bajnoki címének megszerzése évében az Egyesült Államok Képviselőháza külön díjazta kiváló teljesítménye miatt, emellett természetesen ismét ő zsebelte be a Drag News legjobb Top Fuel versenyzőnek járó címét, a rangos Car Craft magazin pedig az Év emberének választotta.

Ez az év Shirley magánélete szempontjából is lényeges volt. A szezon felénél egy új, fiatal mérnök, Rahn Tobler csatlakozott Muldowneyékhoz, és olyan jól végezte a munkáját, hogy Kalitta év végi távozása után őt nevezték ki csapatfőnökké.

A versenyzőnő és a nála tizennégy évvel fiatalabb Tobler remekül együtt tudtak működni a pályán és azon kívül is, olyannyira, hogy tizenegy évvel később, 1988-ban össze is házasodtak.

Muldowney hamarosan bebizonyította, hogy nem egyslágeres hullócsillag a sportág egén.

Az időközben ‘Cha Cha’ becenévre keresztelt versenyző védjegyének számító, pink dragsterével minden addiginál nagyobb domnanciát mutatott az 1980-as szezonban. Győzelmet aratott a Winter, Spring és Fall Nationals-en, valamint a World Finals-en is ő bizonyut a legjobbnak, mindennek köszönhetően pedig ismét nála landolt a világbajnoki cím. Ezzel Shirley lett az első olyan versenyző aki kétszer is felért az NHRA Top Fuel World Championships csúcsára.

Ha pedig ez nem lenne elég, Muldowney egy másik szervezet, az AHRA Top Fuel kategóriájában is részt vett, ahol végül a második helyen zárt összetettben, úgyhogy csak egy hajszálon múlt, hogy a hölgy nem szerzett két bajnoki címet is párhuzamosan.

1981-ben azonban már az AHRA titulusa is összejött, miközben az NHRA-ban a legjobb ötben zárt, még annak ellenére is, hogy csak néhány versenyre nevezett.

Muldowney – akinek reakcióidejével az amerikai légierő vadászpilótái közül is csak kevesen tudtak versenyre kelni – sikere csak még figyelemreméltóbb abból az aspektusból nézve hogy egy olyan korban villogtatta meg oroszlánkörmeit, amikor a szexizmus még nagyon erőteljesen jelen volt az autósporban. Shirleynek nagyságrendekkel nehezebb dolga volt szponzorokat találna, mint férfi kollégáinak, ahogyan az autóját felkészítő csapathoz szerelőket toborozni sem számított könnyű feladatnak.

Ennek ellenére nem volt hajlandó megváltozni, nem próbált asszimilálódni a külsőségek terén a sportághoz, és amikor csak tehette tűsarkú cipőben sétálgatott, az autóját pedig rózsaszínre festtette. A pályán maszkulin harci szellemet testesített meg, azon kívül viszont ízig-vérig nő volt, ezen kettősséget pedig imádták a rajongók.

1982-ben Muldowney ismét teljes egészében az NHRA-re fókuszált – és visszavonhatatlanul legenda lett. A szezon során hét alkalommal jutott a döntőbe, ebből négyet meg is nyert, a végelszámolásnál pedig újra övé lett a Top Fuel trónja.

Mint már fentebb szó esett róla, soha korábban nem esett meg, hogy egy versenyző kétszer is világbajnokká tudott válni a csúcskategóriában, nem, hogy háromszor.

A Muldowney-sztorira hamarosan Hollywood is felfigyelt. Az életrajzi ihletésű ‘Heart Like A Wheel’ [Nő a volánnál] című film 1983-ban került bemutatásra, a főszerepben a Shirleyt megformáló Bonnie Bedeliával, míg Connie Kalittát Beau Bridges keltette életre a vásznon.

Alakításáért Bedeliát Golden Globe-díjra jelölték, Muldowney – aki szerint a mozi nem igazán hűen adta elő a történetét – azonban nem volt lenyűgözve ettől, mi több, egy pillanatra sem rejtette véka alá, hogy ő valójában Jamie Lee Curtist választotta volna a szerepre.

„Amikor láttam Bonnie-t amint reklámozta a filmet különböző tévéshowkban, minden egyes alkalommal elmondta, hogy még csak nem is szereti az autóversenyzést.”

1984-ben Muldowney élete tökéletesen sínen volt, mind karrierjét, mind pedig magánéletét illetően. Az amerikai sportvilág istennőként tisztelte, csapatfőnöke, egyben kedvese, Rahn Tobler pedig épp nemrég tette fel neki a nagy kérdést egy impozáns gyűrű kíséretében.

Shirley álomszerű világa azonban egy pllanat alatt összeomlott.

Júnus 29-én, az NHRA Top Fuel montréali versenyének kvalfikácója során dragsterének bal első felfüggesztése meghibásodásodott, aminek következtében Muldowney órásit bukott. A jármű a becsapódás következtében apró darabokra tört, a terület pedig a nagy sugarú körben szétszóródott törmelékek miatt úgy nézett ki, mint egy háborús övezet.

„Először a csapatom és a pálya biztonság személyzete nem is találta hol vagyok, mivel az ütközés ereje miatt több, mint 150 méterrel távolabb értem földet a baleset közvetlen helyszínétől” – nyilatkozta a People magazinnak 1985-ben Muldowney. „

Az ülésemben voltam, a hevederek még mindig rajtam, a bukókeret pedig a fejem felett lifegett. Kinytottam a szemem, láttam a füvet, a kék eget és azt gondoltam, ‘Istenem, kiestem az autómból, de legalább élek. Aztán hamar rájöttem, hogy valójában még mindig az autómban vagyok, csak mindössze ennyi maradt belőle.”

Az első ember, aki Shirleyhez ért Tobler volt, az első mondat pedig, amit menyasszonyától hallott annyi volt: „

Azt hiszem, most elég nagy bajban vagyok”.

Ekkor szinte még meg sem lehetett állapítani, hogy mi történt a roncsok között lévő versenyzőnővel, mivel a testét tetőtől-talpig vastag sárréteg borította.

A becsapódás olyan erejű volt, hogy széttépte Muldowney kesztyűjét és cipőjét.

A pálya orvosi személyzetének közel fél óráig tartott, míg egyáltalán szállítható állapotba tudták hozni a szerencsétlenül járt bajnokot, majd egyenesen a legközelebbi, montréali kórházba siettek vele.

Muldowney bal lába szinte teljesen leszakadt, kifordult a térde, a jobb lába pedig több helyen eltört. Mindemellett darabokra tört a medencéje, a jobb kezében egyetlen csont sem maradt ép és a nyaka is megsínylette a történteket.

Shirleynek azonnali operációra volt szüksége, de erre még hat órán keresztül nem kerülhetett sor, mivel ennyi időbe telt az orvosoknak, hogy megszámlálhatatlan sebeit egyáltalán megtisztítsák a beléjük került nagy mennyiségű portól, olajtól, fűtől, fémdaraboktól, kavicsoktól és egyéb szennyeződésektől.

„Olyan kék és fekete voltam, hogy úgy néztem ki, mint egy nagy szeder” – emlékezett vissza Shirley. „

Az első műtét után még mindig ott voltak a hatalmas lyukak a lábaimon, amiken keresztül lehetett látni a csontokat, inakat, mindent. Naponta kétszer kötözték át őket, hogy megelőzzék a fertőzéseket, én pedig minden egyes procedúra előtt egy teljesen más emberré váltam, mivel tudtam, hogy milyen horribilis fájdalomban lesz megint részem. […] Az első hónap maga volt a pokol. Ekkor még az orvosok sem tudták, hogy megmarad-e a lábam, vagy ha igen, akkor tudok-e valaha ismét járni. Egyben biztos voltam: nem akartam látni a sebeim. Mindig is elég hiú voltam, hetekbe telt mire bele tudtam nézni a tükörbe és az arcom még akkor is úgy fel volt dagadva, hogy egyáltalán nem hasonlítottam magamra.”

Muldowney négy hónap leforgása alatt három külnböző kórházban összesen hat komoly operácón esett át, főként a törött csontjai, valamint bőrátültetések miatt.

A sérülések révén nem csak az elviselhetetlen fájdalom vált Shirley mindennapjainak részévé, de női önbecsülésén is csorba esett.

„A lábaimat tekintve az egyetlen terület, ami viszonylag sértetlen maradt az a jobb combom felső része volt. Innen vették azonban az átültetésekhez szükséges bőrt. Elkeseredtem, hogy soha többé nem viselhetek már fürdőruhát, csinos ruhákat, csakis nadrágot.”

A legnagyobb csapást viszont a jövőjének kérdésessé válása jelentette.

„Amikor Rahn azt mondta, ‘drágám, már soha többé nem ülhetsz versenyautóba’, teljesen összetörtem. Arra gondoltam, hogy az életem végleg tönkrement. Mindenki azt mondogatta, mekkora harcos vagyok, de amikor éjjelente egyedül feküdtem az ágyban, nehéz volt ezzel megbirkózni. Ami segített, az a hatalmas támogatás volt, amit csodálatos emberektől kaptam. Rengetegen írtak levelet, olyanok is, akik elvesztették végtagjaikat, vagy nyaktól lefelé lebénultak. Ekkor kérdeztem meg magamtól: mégis, mi a francért panaszkodom?”

A történek olyannyira megviselték vőlegényét, hogy nem csak Shirleyt nem akarta többé versenyautóban látni, de ő maga is szakítani kívánt a sporttal.

„Az első két-három hónapban hallani sem akartam a versenyzésről, ki akartam törölni az életemből” – mondta Tobler 1986-ban az LA Times-nak.

„Elég fiatal voltam még (30) ahhoz, hogy új karrierbe kezdjek. Nem akartam mások autóján sem dolgozni, és nyilvánvalóan egyáltalán nem számítottam arra, hogy Shirley egyszer ismét vezetni fog. Szerintem ez egy természetes, emberi reakció volt, ha látod egy szerettedet olyan súlyosan megsérülni, ahogyan ő.”

Az elszánt Muldowney viszont mindennél jobban vágyott vissza imádott dragsterébe, Tobler pedig rájött, hogy az egyetlen dolog amit tehet, ha támogatja kedvesét.

„Eleinte egyáltalán nem tudtam lábra állni, kerekesszékbe kényszerültem” – nyilatkozta Shirley.

„Ó, anyám, azon agyaltam, hogy ezzel tönkre fogom tenni a drága fapadlót a házamban. Ráadásul elég pocsék kerekesszék-pilótának is bizonyultam, és az is nehéz volt, hogy szinte mindenben másokra voltam utalva. Be voltam zárva a négy fal közé, holott én a gyors tempóhoz szoktam hozzá.”

Telt-múlt az idő, Shirley pedig úgy érezte, hogy a felépülése stagnál.

„Az ovosaim egyszerűen nem értették meg, hogy nekem muszáj visszatérnem a versenypályákra. Januárban aztán, közel hat hónappal a baleset után Indianapolisba mentem a neves ortopédsebészhez, dr. Terry Trammellhez, aki kifejezettem autóversenyzők sérüléseire specializálódott. Ő nem vitázott velem, nem akart lebeszélni a karrierem folytatására szőtt terveimről, nem mondta azt, hogy most már csak nézőként lehetek jelen a pályákon. Elismerte, hogy borzalmas sérüléseket szenvedtem, ugyanakkor reményt is adott. Két operációt hajtott végre a lábaimon, amelyeknek köszönhetően júnusban, egy évvel a baleset után már képes voltam fájdalom nélkül járni. Innentől már csak egy problémám maradt: nem viselhetek három centisnél magasabb sarkú cipőket. Cipőmániás vagyok, tehát el kellett ajándékoznom legalább harminc pár csodálatos tűsarkút.”

A baleset hozzájárult ahhoz, hogy az NHRA jelentős biztonságtechnikai intézkedéseket hozzon, beleértve az autók felfüggesztésének és kerekeinek megerősítését.

A hosszú, fájdalmas rehabilitáció, majd egy nem kevésbé megerőltető edzésprogramot követően, 1986 januárjában Muldowney ismét felölthette a tűzálló overált a phoenixi Firebird Racewayen és rögtön első, selejtező futamában 5.58-as idővel nyert – pontosan annyival, mint két évvel korábban, amikor ugyanitt megverte Don Garlits-ot.

„Olyan volt, mintha egy napot sem hagyott volna ki” – méltatta Tobler.

„Annyira természetes volt, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe a baleset, vagy hasonló. Hat hónapon át ki-be járkáltunk a kórházba, és Shirleynek eközben semmilyen cél nem lebegett a szeme előtt. Világéletében autóversenyző volt, és azzal a tudattal, hogy a karrierje véget ért számára, már nem látta a fényt az alagút végén, nem lelkesítette semmi. Nem azt mondom, hogy feladta, de fokozatosan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az egyetlen dolog, ami képes őt motválni az, ha újra autóba ülhet.”

Visszatérése utáni első győzelmére viszont októberig várnia kellett, amikor is – szintén Phoenixben – megnyerte a Fall Nationalst. Ezzel Muldowney pályafutása tizennyolcadik, nemzeti fordulós sikerét aratotta.

 

A szezon végén megkapta az American Auto Racing Writers & Broadcasters Associationtől (AARWBA) az év visszatérőjének járó díjat, Muldowney azonban nem volt elégedett a teljesítményével.

„Nem csak jól akarok szerepelni, nekem bajnoki címek kellenek” – nyilatkozta.

Bár a soron következő években is több győzelmet tudott szerezni, az eredmények azonban összességében véve elmaradtak a várttól. Az újabb nagy áttörésre végül 1989-ben került sor, köszönhetően a Muldowney csapat alázatos munkájának, na és némi szponzori segítségnek.

A szezon során Shirley három fordulón jutott a döntőbe, megnyerte a Fall Nationalst, a Keystone Nationals-en futott 4.974-ével pedig bekerült Cragar Four-Second Clubba, amelynek csak azok a drag versenyzők lehettek a tagjai, akiknek sikerült öt másodpercen belüli időt produkálniuk. Azt, hogy Muldowney milyen exkluzív társasághoz csatlakozott, jól szemlélteti, hogy ezt előtte csak tizenöt pilótának sikerült elérnie, valamennyi szervezet által felügyelt bajnokságot és kategóriát tekintve.

Shirley 1990-ben úgy döntött, hogy aktívabb szerepet vállal az úgynevezett Match Race Trialeken, vagyis az NHRA bajnokságon kívüli, meghívásos, rendkívül magas pénzdíjazású bemutatóversenyein. Mint azonban minden megmérettetést, ahol részt vett, ezeket a közönség puszta szórakoztatására létrehozott eseményeket is rendkívül komolyan vette.

A pályacsúcsok megdöntése ekkorra már a versenyzőnő egyfajta hobbijává vált, amit jól szemléltet, hogy több, mint húsz rekord szerepelt a neve mellett az Egyesült Államokban és Kanadában, 1993-ban pedig Japánban is letűzte zászlaját, a Fuji International Speedwayen produkált 285 mph-s (459 kmh) sebességével, ezzel együtt 5.30-as idejével.

1995-ben Muldowney visszatért az International Hot Rod Association (IHRA) versenyeibe, mivel úgy látta, az NHRA már nem nyújt annyi szabadságot a csapatok számára.

Egy évvel később újabb csúcsot állítot fel azzal, hogy egymás után öt fordulón jutott a döntőbe, ebből zsinórban hármat meg is nyert, összetettben pedig a második helyen végzett.

1997-ben az IHRA mellett újra felbukkant az NHRA által szankcionált Top Fuel versenyeken is, már amikor a Match Racing beosztása ezt engedte. Sorozatban állította fel a sebességrekordokat, amelyeket aztán újból és újból megdöntött. Az előző évben általa megfutott IHRA-csúcsot (294.98 mph/474.7 kmh) óriási különbséggel adta át a múltnak 303.71 mph-val (488.7 kmh), ezen rekordot pedig a következő években többször is újraírta.

Koronaként a szezonjára, Shirleyt a United States Sports Academies 25. évfordulója alkalmából az elmúlt negyed évszázad legnagyobb sportolói közé választották.

Hiába taposta 1998-ban már az 58. életévét, Muldowney semmit sem veszített a sebességéből. Pályacsúcsot állított fel Atcóban, a michigani Milanban és Stantonban, New Jerseyben, Eppingben, valamint New Hampshire-ben is.

A stantoni verseny kvalifikációján 312.50 mph-val (503 kmh) hozott 4.69-es ideje az IHRA valaha volt leggyorsabb tempója és időeredménye lett.

Az év végén Shirley egy újabb elismeréssel gazdagodott, amikor New York állam szenátusa a történelem legkülönlegesebb nőalakjai közé választotta, ezzel olyan nagyságok társaságába került, mint Susan B. Anthony és Eleanor Roosevelt.

Muldowney számára a millennium is remek rajtot vett, hiszen a 2000. január 1-én, a floridai Moroso Motorsports Parkban rendezett bemutatóversenyen fölényesen győzte le a sportág másik élő legendáját, Don Garlits-ot, emellett újra elindult az indianapolisi US Nationals-en, valamint sikeresen kvalifikálta magát az NHRA World Finals-re is.

2001-ben vadonatúj szponzorokkal felvértezve ismét ott volt a US Nationals-en, ahol 4.64 másodperces, 320.2 mph-s (515.3 kmh) időmérő futamával újabb rekordot állított fel.

Bár már betöltötte a 61. életévét, a pályán még mindig komolyan kellett vele számolni és versenyképesnek bizonyult az ellenfeleivel szemben, akik koruk alapján a gyermekei, mi több, unokái lehettek volna.

Muldowney több, mint negyven évet felölelő, aktív pályafutását 2003-ban fejezte be, azonban ez nem teljesen az ő döntése volt, sokkal inkább az anyagi dolgok vezérelték, hiszen utóbbi éveiben már csak nagy nehézségek árán tudott támogatókra szert tenni.

Az utolsó szezonját stílszerűen ‘Last Pass Tour’-ra nevezték el, amelynek állomásai számos bemutatót, NHRA és IHRA versenyeket érintettek, a zárófutamára pedig hol máshol kerülhetett volna sor, mint Pamona Californiában, a World Finals-en, ahol hatalmas showműsorral tisztelegtek karrierje előtt.

Shirley Muldowney azon sportolók közé tartozik, akiknek nagyságát a puszta statisztikáikkal lehet a leginkább definiálni. Tizennyolc nagyszabású, nemzeti fordulót nyert az NHRA-ban, valamint három bajnoki címet a legmagasabb kategóriában, és – ahogyan már erről a poszt során többször is szó esett – ő volt az első Top Fuel pilóta, akinek kettő, majd három címet is sikerült szereznie.

„Ő a legnagyobb női versenyző ezen a bolygón” – mondta róla Don Garlits. „Az autósport bármely kategóriát tekintve, bármikor jöhet egy lány és csinálhatja még nála is jobban, de őszintén szólva erre én nem fogadnék egy árva centben sem.”

Manapság a drag szakágban figyelhető meg a leginkább a nemek közötti egyenjogúság, legalábbis abban a tekintetben, hogy eddig csak itt sikerült hölgyeknek igazán felvenniük a kesztyűt férfi kollégáikkal és győzelmekért, mi több, bajnoki címekért harcba szállniuk.

Persze itt sem egyenlőek az arányok, és jelenleg csak nagyjából egy maroknyi női versenyző van, akiket igazán komoly szinten jegyeznek. Közülük is kiemelkednek a legendás John Force lányai, a Top Fuelban szereplő Brittany Force, aki 2013-ban, 42 év után a Ford első győzelmet szerezte, 2017-ben és 2022-ben pedig már bajnoki címet ünnepelhetett.

Erica Enders már szintén a szakág sztárjának számít.

A texasi versenyző 2014-ben, első nőként a kategória történetében – egyben a mezőny egyetlen hölgytagjaként – hódította el az NHRA Pro Stock bajnoki címét, amely sikert 2015-ben, 2019-ben, 2020-ban, 2022-ben és 2023-ban is meg tudta ismételni.

Enders ráadásul szintén elmondhatja magáról, hogy korai éveit filmre vitték. A Disney Channel megbízásából készült ‘Right on Track’-ben [Autós csajok] Beverley Mitchell alakította a tinédzser Ericát, míg húgát, Courtneyt Brie Larson formálta meg. Érdekesség, hogy a filmben a kaszkadőr- és versenyjeleneteket egyaránt a valódi Enders-nővérek hajtották végre.

A hölgyek a motorosok között is letették már névjegyüket. Közülük is kiemelkedik Angelle Sempey, aki 2000-2002 között, zsinórban három éven át uralta a Pro Stock Motorcycle mezőnyét.

„Kegyetlenül őszintének kell lennem, ezeknek a lányoknak nem sok közös pontjuk van velem, mivel nekik soha nem kellett mindazon keresztül menniük, amin nekem” – mondta Muldowney az ESPN-nek 2014-ben.

„Ez már egy teljesen más játék egy teljesen másfajta játszótéren. Tisztelem és elismerem őket, de tényleg, valóban fogalmuk sincs arról, hogy milyen volt az 50-es, 60-as, 70-es, sőt, még a 80-as években is ebben a világban nőként érvényesülni, amikor nekem három világbajnoki címet is sikerült szereznem.”

Muldowney-t 1990-ben beválasztották az Amerikai Motorsport Hírességek Csarnokába, 2014-ben pedig a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokának is tagja lett.

2005-ben adta ki önéletrajzi könyvét „Tales from the Track” címmel, amely azonnal az amerikai bestseller listákon landolt.

2016 nyarán tűdőrákot állapítottak meg nála, az ezt követő operáció után azonban szerencsére kiderült, hogy a diagnózis téves volt.

Shirleynek azonban nem sokáig teltek felhőtlenül a napjai, hiszen alig nyolc hónappal később minden édesanya legrosszabb rémálmát élte át, miután egyetlen gyermeke, John 2017. április 28-án, 59 esztendős korában egy vérrög következtében elhunyt.

forrás: Hot Rod Magazine, ESPN, LA Times, People Magazine, Vogue, AP

képek: nhra.com, NHRA fans pinterest, AP