SRX: Tony Stewart nyert Hailie Deegan előtt Knoxville-en

SRX: Tony Stewart nyert Hailie Deegan előtt Knoxville-en
credit:SRX



Nem sokon múlt, hogy a Camping World SRX Series fennállásának második versenyén is egy vendégpilóta diadalmaskodjon.

A Stafford Motor Speedwayen aszfaltján a helyi menő Doug Coby győzte le a sztárokból álló mezőnyt, egy héttel később, a Knoxville Raceway dirtjén pedig Hailie Deegan vívott késhegyre menő csatát az első helyért.

Az iowai dirtön rendezett feature-futam végül azonban az SRX alapítójának, egyben állandó versenyzőjének, Tony Stewartnak gyzelmét hozta.


hirdetés


Hihetetlen, de Smoke mindeddig egyszer sem tudott nyerni Knoxville-en. Csapattulajdonosként már tizenegyszer ünnepelhette az ikonikus sprint car viadal, a Knoxville Nationals elsőségét, pilótaként viszont csak most először lett övé itt a legjobbnak járó trófea.

A második helyen Deegan ért célba.

A 19 éves versenyzőnő – aki a heat-futamok előtt mindössze öt bemelegítő kört tett csak meg az SRX-prototípussal – a harmadik helyen zárta az első kvalifikációs versenyt. A szabályok értelmében a másodikon megfordították a mezőnyt, így Deegan a tizedik pozícióból rajtholhatott, a kockás zászlót pedig az ötödikként látta meg.



A 100 körös feature utolsó restartjánál a negyediknek esett vissza, de gyorsan áthámozta magát Helio Castronevesen, alig kétszáz méterrel a leintés előtt pedig sikerült megelőznie Ernie Francis Jr.-t is.

„Ezek az autók annyira szórakoztatóak!” – lelkendezett Deegan.

„Ray Evernham hihetetlen munkát végzett. Nagyon nehéz stock carokat dirtre alkalmassá tenni, ő viszont csípőből megoldotta! A célom az volt, hogy bizonyítsam mindenkinek, megérdemelten vagyok ebben a szériában. Úgy érzem, sikerült is. Másodikként végezni Tony Stewart mögött egy hatalmas dolog.”

A harmadik helyen Francis Jr. végzett. A top 5-öt Castroneves és Michael Waltrip tette teljessé.

Az SRX következő versenyét június 26-án szintén egy dirtön, méghozzá az Eldora Speedwayen rendezik.



A feature végeredménye:


  1. Tony Stewart
  2. Hailie Deegan
  3. Ernie Francis Jr.
  4. Helio Castroneves
  5. Michael Waltrip
  6. Bobby Labonte
  7. Marco Andretti
  8. Brian Brown
  9. Scott Bloomquist
  10. Willy T. Ribbs
  11. Bill Elliott
  12. Paul Tracy