IndyCar: Detroitban is indítja harmadik autóját az RLL Racing

IndyCar: Detroitban is indítja harmadik autóját az RLL Racing
credit:IndyCar Media
IndyCar: Detroitban is indítja harmadik autóját az RLL Racing


Az RLL Racing hivatalosan bejelentette, hogy a most hétvégén esedékes detroiti duplafordulón is hadrendbe állítják harmadik autójukat.

Ennek értelmében a csapat két teljes szezonos, Takuma Sato és Graham Rahal által vezetett 30-as, illetve 15-ös Dallara-Hondája mellett újra pályára hajthat a 45-ös számot viselő versenygép is, méghozzá újfent Santino Ferruccival a fedéleztén.


hirdetés


Az eredeti tervek szerint a 23 éves amerikai csak a 105. Indy 500 erejéig csatlakozott volna a gárdához.

A legendás viadalt végül Ferrucci a hatodik helyen zárta, ami komoly szerepet játszott abban, hogy a Hy-Vee szponzorációs programja kiterjesztése mellett döntött.

A connecticuti pilóta 2018-ban szintén a detroiti duplahétvégén debütált a szériában még a Dale Coyne Racing színeiben. Eddigi legjobb eredményét ezen a pályán a következő szezonban érte el a vasárnapi fordulón hozott tizedik helyével.

Teljes eddigi IndyCar-karrierje csúcspontjának a negyedik pozíció számít, méghozzá négyszer is (Texas, Pocono, Gateway – 2019, Indy 500 – 2020).




hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy