Az IndyCar módosíthatja a kék zászlókra vonatkozó szabályt

Az IndyCar módosíthatja a kék zászlókra vonatkozó szabályt
credit:IndyCar Media



Az NTT IndyCar Series jelenlegi szabályai lehetővé teszik a mezőny végén lévő versenyzők számára, hogy elengedés helyett harcolhassanak a vezető pozícióban lévővel a körhátrányba kerülés elkerülése végett.

Ezen gyakorlat azonban az utóbbi időben kritikák kereszttüzébe került, lévén számos pilóta potenciális futamgyőzelmét lehetetlenítette el.

Legutóbb az indianapolisi GMR Grand Prix szolgált erre példaként, ahol a versenyt sokáig vezető Romain Grosjean végül a lekörözöttekkel való, kontaktokkal is járt csatáknak is köszönhette, hogy végül csak a másodikként ért célba.




hirdetés


A lekörözéssel veszélyeztetett versenyzők az élen álló feltartásától azt remélik, hogy hamarosan jön egy pace car szakasz, amely alatt be tudnak sorolni a mezőny végére és továbbra is körön belül maradhatnak.

“Ez a harc mindig zajlik, de egyre inkább értelmetlen” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kért pilóta a Motorsportnak.

“Manapság már kevés a sárga zászlós szakasz, úgyhogy nincs sok esély arra, hogy a mezőny végére tudjon valaki besorolni. Kétféleképpen lehetne megoldani ezt a problémát. Az IndyCar nagyon keményen lépne fel, lengetik a kék zászlót mindenhol és aki erre nem reagál négy, öt körön belül, akkor 10 másodperces, vagy áthajtásos büntetést kap. A legjobb viszont az lenne, ha megmondanák a versenyzőknek, hogy kék zászlónál el kell engedniük az élen állót, sárga esetén pedig besorolhatnak hátulra és visszakapják a körüket.”

Az IndyCar elnöke, Jay Frye ennek kapcsán leszögezte, hogy tisztában vannak a problémával.

“Mint minden más kérdéskör esetében, ezt is figyelemmel kísérjük, hogy miként tudnánk javítani és annak milyen hatása lehet. Egy [a NASCAR-hoz hasonló] lucky dog szabályt fogunk alaposan kivizsgálni a szezon után. Tudom, hogy most az emberek azt fogják mondani ‘Már korábban is ezt mondtad’ és igazuk is van, tényleg mondtuk. Ha viszont nem találunk jobb megoldást, olyat, amivel többségében egyetértünk, akkor inkább változatlanul fogjuk hagyni.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy