James Hinchcliffe: Sosem tudhatod, hogy mikor üt az órád

James Hinchcliffe: Sosem tudhatod, hogy mikor üt az órád
credit:IndyCar Media

James Hinchcliffe: Sosem tudhatod, hogy mikor üt az órád



Az NBC nagy sikerű, Minds of Motorhead című websorozatában Dr. Ken Carter azt vizsgálja, hogy mennyiben más az autó- és motorversenyzők gondolkodásmódja, hozzáállása a potenciálisan veszélyes tevékenységekhez.

A legutóbbi epizódban a pszichiáter professzor alanya az Andretti Autosportnak vezető James Hinchcliffe volt.

A 34 éves IndyCar-pilóta nem habozott leszögezni, hogy a pályán kívül amennyire csak lehet, kerüli a kockázatot.

“Soha nem bungee jumpingolnék. Egyszer kipróbáltam az ejtőernyőzést, mivel kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet. Most, hogy túlvagyok rajta, soha többé nem vállalnám be újra.”




hirdetés


Hinchcliffe szerint az extrém sportokban uralkodó veszély össze sem hasonlítható az autósporttal.

“A versenypályán minden megteszel azért, hogy urald a helyzetet. Nem akarsz bepánikolni, nem is számítunk erre. A rizikófaktor eleve be van kalkulálva. Egy autóban ülök, amit úgy építettek meg, hogy biztonságban tartson hatpontos övvel, sisakban, na és persze ott van a biztonsági csapat is, ha valami mégis rosszul sülne el.”

A kanadai pilóta szerint az autóversenyzés sokkal inkább mentális, mint fizikai sport.

“Óriási összefüggés van az intelligencia és a siker között. A pályán rengeteget kell gondolkodni, a másodperc tört része alatt döntéseket hozni. Ez a legfontosabb. Hiába vagy fizikálisan csúcsformában, ha nem vagy ott fejben is, akkor vesztettél.”

Saját bevallása szerint Hinchlciffe korábban hajlamos volt a halogatásra, a 2015-ös Indy 500 edzésén történt, kis híján végzetes kimenetelű balesetét követően azonban teljesen átértékelte az életét. Nem mond ugyan nemet az érdeklődését felkeltő kihívásokra, de csak gondos mérlegelés után dönti el, hogy bevállalja-e. Ha viszont a válasza igen, akkor azonnal bele is akar vágni.

“Régen olyan ember voltam, aki mindig azt mondogatta, hogy ‘ráérek még később’, ‘majd egyszer kipróbálom’. Az indianapolisi bukás után azonban rájöttem, hogy talán nem lesz legközelebb. Most már rögtön rábólintok azokra a dolgokra, amiket meg akarok tapasztalni, mert sosem tudhatom, hogy lesz-e még rá valaha lehetőségem. Bármikor üthet az órád.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy