HIVATALOS: Igazi legenda csatlakozik a NASCAR mezőnyéhez

A David Gilliland Racing hivatalosan bejelentette, hogy a július 9-ei, Knoxville Racewayen rendezendő Truck-futam erejéig nem más csatlakozik hozzájuk, mint maga Donny Schatz.
A tízszeres World of Outlaws bajnok élő legenda a csapat 17-es számú Ford F-150-esének volánja mögött ejtheti meg NASCAR-debütálását.
hirdetés
„Donny egy igazi legenda a dirt-világban és elképesztő sikereket ért már el Knoxville-en is” – idézi a gárda hivatalos közleménye David Gillilandet.
„A tapasztalata , tudása és pályaismerete felbecsülhetetlen a DGR számára, tekintve, hogy ez lesz a legelső Truck-verseny itt. Leírhatatlanul izgatottak vagyunk, amiért a fedélzetünkön tudhatjuk őt.”
Schatz eddigi karrierje során huszonhét győzelmet tudott szerezni a knoxville-i dirtön, beleértve az ikonikus Knoxville Nationalszen aratott tíz diadalát.
A 43 éves pilóta eddig 299 elsőséget ünnepelhetett a WoO-ban, amivel a széria örökranglistájának harmadik helyén áll.
Komolyabb folytatása azonban nagy valószínűséggel nem lesz a dolognak, lévén Schatz már korábban leszögezte, hogy nem hozza lázba a stock-car versenyzés. Knoxville-re is csak azért bólntott rá, mert dirt borítású, egyben pedig a kedvenc pályája.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough