IndyCar: A technológia csodájának hála újra jár Sam Schmidt

IndyCar: A technológia csodájának hála újra jár Sam Schmidt
credit: Reddit


Az Arrow McLaren SP alapító társtulajdonosa, Sam Schmidt 2000-ben, még IRL-versenyzőként szenvedett súlyos tesztbalesetet, aminek következtében nyaktól lefelé megbénult.

Megváltozott életkörülményei ellenére azonban egy pillanatra sem adta fel és sikeres üzletember lett, emellett pedig sorstársak milliói tekintenek példaképként rá.


hirdetés


Schmidt nagy támogatója a technológiai innovációknak, amelyeknek hála az utóbbi években már többek között az autóvezetéshez is visszatérhetett.



hirdetés


A csapatával régóta szoros partnerségben álló Arrow-val közösen aktív szerepet vállalt az Arrow ‘SAM Project’ (semi-autonomous motorcar) fejlesztésében és már többször is pályára hajthatott a fejmozdulatokkal irányítható Corvette-tel .

Most Schmidt egy újabb mérföldkőhöz érkezett el.

A szintén az Arrow által megálmodott SAM (Semi-Autonomous Mobility) Suit néven szabadalmaztatott mesterséges külső váz célja, hogy segítséget nyújtson a magas szintű gerincsérülteknek visszanyerni a mozgás szabadságát.

Az SAM segítségével Schmidt huszonegy év után nem csak újra talpra állhatott, de lánya április 25-ei esküvőjén még táncolni is képes volt.

Az eszköz hatékányoságát látva a Fast Company magazin máris a világmegváltó találmányok közé sorolta.





hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy