Indy 500: Súlyos balesetet szenvedett Santino Ferrucci

Indy 500: Súlyos balesetet szenvedett Santino Ferrucci



A harmadik edzésnapon megtörtént a 105. Indianapolis 500 programsorozatának első balesete.

A szenvedő alany az RLL Racingnek vezető Santino Ferrucci lett, aki az IMS ováljának 2-es kanyarjában vesztette el uralmát a 45-ös számú Dallara-Honda felett.



hirdetés



hirdetés


A 22 éves amerikai 180 fokban megcsúszott, majd nagy erővel a pályát szegélyező SAFER-falnak csapódott.

Ennek következtében az autó bal hátsó része csúnyán összetört, ami azonban ennél is aggasztóbb, hogy úgy tűnik, maga Ferrucci sem úszta meg sérülés nélkül.

A connecticuti versenyző – aki a bukás pillanatában a tabella második helyén állt – csak a biztonsági csapat segítségével tudta elhagyni járművét és szemmel láthatóan nagyon fájlalta a bal lábát.


UPDATE: Az IndyCar tájékoztatása szerint Ferrucci sérülése nem tűnik súlyosnak, de a biztonság kedvéért a közeli kórházba szállították képalkotó vizsgálatok céljából.


A nap során nem először került kapcsolatba az RLL neve egy negatív előjelű incidenssel.

Rögtön az edzés elején kis híján súlyos balesetet idéztek elő, miután zöld zászlójelzés alatt rendeztek fotózást a pálya közepén mindhárom gépük részvételével.





hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy