Indy 500: Olcsón megúszta életveszélyes akcióját az RLL Racing

Indy 500: Olcsón megúszta életveszélyes akcióját az RLL Racing

Indy 500: Olcsón megúszta életveszélyes akcióját az RLL Racing


Kimerítette a gondatlan veszélyeztetés fogalmát az, amit az RLL Racing tett a 105. Indy 500 első edzésnapjának elején.

A gárda valami oknál fogva úgy gondolta, jó ötlet egy csapatfotózást tartani a pályán, miközben zöld zászlójelzés van érvényben.

Ennek során mindhárom – Takuma Sato, Graham Rahal és Santino Ferruci által vezetett – autó alacsony tempóval felsorakozott egymás mellett, mit sem törődve azzal, hogy rajtuk kívül mások is köröznek az oválon, méghozzá nagy sebességgel.


hirdetés


Az RLL Racing terveiről az IndyCart is elfelejtette tájékoztatni, így a mezőny többi tagjának sem volt tudomása arról, hogy lassan haladó járművekre lehet számítani.



A fotózkodás közepette pedig kis híján be is következett a katasztrófa.

Rahalék Dallara-Hondái mögé érkezve a Paretta Autosportot szolgáló Simona De Silvestro és a Team Penske-s Scott McLaughlin még vissza tudott venni, Colton Herta azonban már képtelen volt erre. Az Andretti Autosport üdvöskéje az utolsó pillanatban, a pálya felső részére volt kénytelen menekülni, koccolta a falat, de a McLaughlinnal való kontaktot még így sem tudta elkerülni.

Az eset mély felháborodást keltett, Herta pedig egyenesen leidiótázta az RLL-t, hozzátéve, hogy ekkora hülyeséget még nem látott a versenypályán.

Az IndyCar végül a nap végén, a szabálykönyv ‘helytelen magatartásra’ vonatkozó pontjára hivatkozva büntetést rótt ki a csapatra.

Ennek értelmében nem vehetnek részt a pénteki, hatórás edzésnap első 30 percében.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy