Hihetetlen: Kis híján súlyos balesetet okozott egy csapatfotózás az Indy 500 edzésén

Hihetetlen: Kis híján súlyos balesetet okozott egy csapatfotózás az Indy 500 edzésén



Az RLL Racing szeretett volna néhány promóciós képet lőni mindhárom autójáról, ehelyett azonban majdnem sikerült egy súlyos balesetet előidézni.

Az Indy 500 csütörtöki edzésének elején a Graham Rahal, Takuma Sato és Santino Ferrucci által vezetett Dallara-Hondák lassú tempóban felsorakoztak egymás mellé, hogy lehetőséget adjanak a fotósoknak a minél jobb felvételek elkészítéséhez.

Valami érthetetlen oknál fogva viszont nem vették figyelembe, hogy rajtuk kívül mások is vannak a pályán – méghozzá nagy sebességgel.




hirdetés


A pózoló RLL-ek mögé érkező Simona De Silvestro (Paretta Autosport), valamint Scott McLaughlin (Team Penske) még vissza tudott venni a tempóból, Colton Herta viszont már képtelen volt korrigálni és kis híján telibe trafálta utóbbi új-zélandi újoncot.

A baleset elkerülésének érdekében Herta a pálya felső részére volt kénytelen húzódni, eközben súrolta a falat, a McLaughlinnal való kontaktot viszont még így sem úszta meg.

Az incidens során mindkettejük autója megsérült, de a kár nem jelentős.

“Kiderült, hogy egy háromautós fotózás IndyCar-edzés kellős közepén nem épp ideális helyzet” – nyilatkozta Herta az IndyCar Radiónak.

“Ők 100 mph-val (160 km/h) mentek az egyenesben, miközben mások 220 mph-val (354 km/h). Akárki is a felelős ezért az RLL-nél, egy komplett idióta. Emberek életét kockáztatta, ez a leghülyébb dolog, amit valaha láttam.”

Az NBC érdeklődésére az IndyCar egyelőre csak annyit reagált, hogy vizsgálják a történteket.

A Peacock-közvetítés során azonban látni lehetett, amint a széria egyik tisztviselője McLaughlin pitjében azt magyarázta, hogy az IndyCarnak nem volt tudomása az RLL terveiről.






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy