Sage Karam pár hónapja biztos volt abban, hogy vége a karrierjének

Sage Karam pár hónapja biztos volt abban, hogy vége a karrierjének
credit:IndyCar Media


A 105. Indianapolis 500 első edzésnapjának legnagyobb meglepetése a Dreyer & Reinbold Racing lett, amelynek autóját Sage Karam egészen a negyedik helyig repítette.

Ezen eredmény ráadásul jóval többet jelentett a fiatal versenyző számára, mint sokan hinnék.

“Nem fogok hazudni, durva holtszezonom volt” – nyilatkozta a RACER-nek Karam.

“Kaptam egy hívást Dennis Rinboldtól azzal, hogy a csapat régi szponzora, a Wix Filters nem fog vissztérni olyan minőségben, mint addig. Dennis nem is kertelt és alapvetően megmondta nekem, hogy olyan versenyzőt kell találnia, aki pénzt hoz.”



hirdetés



hirdetés


A 26 éves, már hét Indy 500-on részt vett pennsylvaniai ezen a ponton nem csak a legendás viadalon való idei nevezését, de konkrétan a teljes karrierjét veszélyben érezte.

Egyedül éreztem magam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok most csinálni…. El sem tudtam soha képzelni az életem versenyzés nélkül. Konkrétan elkezdtem állásinterjúkra jelentkezni. A sportvilágban szerettem volna maradni, mondjuk valamilyen formában atlétákkal dolgozni. Még az is megfordult a fejemben, hogy megtanulom hogyan kell kereket cserélni az IndyCarban. Van egy menyasszonyom, házam, kutyáim, muszáj gondoskodnom róluk.”

Néhány nappal később viszont fény gyúlt az alagút végén egy újabb telefon formájában. Ezúttal Reinbold már örömittasan azt közölte, hogy sikerült új támogatót szerezni az Indy 500-ra.

A korábban tervezett, kétautós programot el kellett felejteniük, de még az egy gép is több a semminél.

“Dennis annyit mondott: ‘Hé, találtunk szponzort!’, mire én: ‘Igen! Elég szerencsés vagyok, hogy visszatérhessek, egy álmom vált valóra’.”



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy