A versenyző, aki ittasan nyerte meg az Indy 500-at

A franciák híresen stílusosak, olyannyira, hogy egyik versenyzőjük még az Indianapolis 500 közben is drága pezsgővel oltotta szomját.

Mindenekelőtt kezdjük egy kis háttérrel – nyugi, nem tart sokáig.

A történelem során 1913-ban kapta meg harmadik alkalommal a startjelet az Indianapolis 500 – vagy ahogyan akkoriban nevezték, International 500-Mile Sweepstakes Race – mezőnye, azt azonban kevesen tudják, hogy a verseny sikeres lebonyolítása csak nagyon kevésen múlt.

Ezen év márciusának végén minden addiginál nagyobb, özönvízszerű eső zúdult Indiana államra, aminek következtében több, mint százan vesztették életüket, és ezrek váltak hajléktalanná.

A természeti katasztrófa miatt az utak, valamint a hidak többsége közlekedésre alkalmatlan lett, a telefonkábelek leszakadtak, a leginkább érintett területek pedig teljes mértékben megközelíthetetlenné váltak, ami miatt néhány településen már napokon belül élelmiszer- és gyógyszerhiány lépett fel.

A rendkívüli állapot miatt természetesen hosszú ideig kérdéses volt az Indianapolis 500 megrendezése is, de végül a két hónapnyi, éjt-nappallá tett takarítási és helyreállítási munkálatok révén az utolsó pillanatra végül sikerült az esményre kész állapotba hozni a várost, és vele együtt az Indianapolis Motor Speedway-t.

Az ötszáz mérföldes futamnak az első két évében is akadt egy-két, az USA-n kívülről származó résztvevője, 1913-ban viszont a verseny szervezői már hat, a messzi Európából érkezett pilótát regisztráltak, akiket nem is annyira titkoltan a több, mint 20.000 dolláros pénzdíj vonzott az óceán másik oldalára.

A próbálkozók között volt a Peugeot házi versenyzőjének számító francia Jules Goux is, aki nem meglepő módon a honfitárs márka színeiben vágott neki a nagy kalandnak.

Goux a húszas évei elején került kapcsolatba az autósporttal, amiben nagy szerepe volt a Peugeot alapítója, Armand Peugeot unokaöccsének, Robert Peugeot-nak.

Az üzletember már egészen fiatalon kiemelt pozíciót foglalhatott el a cégen belül. Míg nagybátyja az automobilokra fókuszált, édesapja, Eugene pedig az egyéb termékek (pl. fűrészpengék, esernyők, biciklik, sőt még fűzők és esernyők is) gyártásával volt megbízva, addig az ifjú Robert a motorkerékpárok részlegéért lett felelős.

1905-ben a L’Auto magazin egy magas pénzdíjazású versenyt írt ki alacsony teljesítményű autók részvételével.

Ez adta az ötletet Robertnek, hogy maga is építsen néhány igazán könnyű járművet.

A Peugeot gyárától alig néhány utcányira fekvő motorkerékpár üzemben, Valentigney-ben elkészült autó a Lion-Peugeot nevet kapta, és azon melegében be is nevezték az 1906 novemberére kiírt Coupe de l’Auto at Rambouillet-re.

A jármű volánja mögé az olasz Giosue Guippone, valamint Robert Peugeot személyes sofőrje, Jules Goux ülhetett be.

Bár a versenyt végül elvesztették, a Lion-Peugeot, mint az eredeti Peugeot-tól független márka még éveken át fennmaradt, Guippone és Goux karrierje pedig nemzetközi szintre lépett.

Első jelentős sikerét a Peugeot versenyzőjeként Goux 1912-ben aratta, miután megnyerte a Le Mans-i Sarthe Kupát. Ez volt az az eredmény, ami végül arra ösztönözte a francia különítményt, hogy az Egyesült Államok felé vegyék az irányt, és neveztek az következő évi Indianapolis 500-ra.

Az ötszáz mérföldes futamot Goux és utazó szerelője, Emil Begin a hetedik helyről kezdhette meg, a Peugeot örömére pedig 75.9 mph-s (122.14 kmh) átlagsebessel az első helyen értek célba a verseny történetének legnagyobb előnyével, 13 perccel a másodikként végzett Spencer Wishart előtt.

A harmadik pozícióban zárt Charlie Merz is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla, hiszen nem akármilyen körülmények között érte el ezt az eredményt.

Az amerikai pilóta Stutza a futam végén ugyanis kigyulladt, ennek ellenére fel sem merült a verseny feladása, ehelyett az utazó szerelője felmászott a jármű elejére és ott saját testével próbálta megfékezni a lángokat, amíg Merz a volán mögött ülve befejezte az utolsó kört.

Győzelmével Goux nem csak az első francia, de az első európai nyertese is lett a mára legendássá vált Indianapolis 500-nak és szintén az első ember, aki helyettesítő pilóta nélkül, egyedül vezette végig a komplett távot. Az eredmény óriási jelentőségű volt, Jules barátunk azonban nem csak ezzel írta be magát a motorsport történelmébe.

Az ekkor 28 éves, egyébként mérnöki végzettségű versenyző ugyanis nem csak az autóját tankolta meg a pitkiállások során, hanem úgy vélte, a jó teljesítményhez neki és utazó szerelőjének is szüksége van némi extra üzemanyagra.

Az Encyclopedia of Auto Racing Greats című könyv szerint Goux a vezetést már az ötödik körben átvette, az első szervizelésre pedig jobb hátsó defekt miatt a 15. körben kerített sort. Miközben a 16-os számú Peugeot-n dolgozó szerelők két abroncsot is lecseréltek, érkezett egy plusz rendelés is magától Jules-től, aki a nagy hőségben – a hőmérséklet bőven 30 Celsius fok felett volt – egy kis behűtött pezsgőt kért Begin, na és persze saját maga számára.

A kérést könnyedén teljesíteni tudták, lévén a Peugeot támogatói már előre bekészítettek jó pár üveg pezsgőt és habzó bort, hogy ezzel ünnepeljék a csapat erőfeszítéseit. A következő kiálláskor így Goux és Begin egy-egy üveg hűs francia nedűvel olthatta a szomját, akárcsak ezután a 200. mérföld, majd a 310. mérföld utáni pitlátogatás során is.

A források megoszlanak azt illetően, hogy valóban hat üveg pezsgőt döntött-e magába a jó öreg Jules és Emil, az alkoholfogyasztás ténye azonban vitathatatlan.

„A jó bor nélkül nem is nyertem volna” – ismerte el a szemmel láthatóan spicces Goux a verseny után, ezen mondata pedig mára valódi szállóigévé vált.

Az Indianapolis Motor Speedway hivatalos történésze, Donald Davidson szerint viszont a Peugeot kettősének hatüveges, verseny közbeni „berúgása” csak városi legenda.

A szakértő ugyanis állítja, a kettős csak az egyik kiálláskor alkoholizált, az összes többi alkalommal azonban már csak „öblögetésre” használták a minőségi szőlőlevet.

Számos korabeli beszámoló alapján viszont Goux-ék összesen négy teljes üveg pezsgővel „hidratálták” magukat a megerőltető verseny alatt, amit nem hivatalos információk szerint maga Emil Begin is megerősített.

Egy biztos, az 1913-as Indianapolis 500 győztese az „iszom és vezetek” nem túl követendő szabályt alkalmazta, azt pedig már csak ismételni tudjuk, hogy mindezt rekkenő hőségben tették.

A franciák rendhagyó, futam közbeni iszogatása nem nyerte el az Indianapolis Motor Speedway egyik alapítója, egyben akkori elnöke, Carl G. Fisher tetszését, aki a következő évtől kezdve külön szabályként írta elő, hogy szigorúan tilos alkoholt fogyasztani a versenyautóban.

Ami pedig Goux-t illeti, a pilóta a szesztilalom ellenére 1914-ben is visszatért az IMS-re, de ezúttal csak a negyedik helyet tudta megcsípni. Az első világháború kitörése miatt azonban a versenypályák helyett a frontvonalon találta magát, így a következő indianapolisi próbálkozására egészen 1919-ig várni kellett, amit a harmadikként fejezett be.

Jules 1920-ban és 1922-ben is visszatért az 500-ra, győzelmet viszont már nem tudott szerezni.

Mindeközben európai karrierjét sem hanyagolta, 1921-ben harmadik lett a Francia Nagydíjon, emellett pedig megnyerte az első alkalommal megrendezésre került Olasz Nagydíjat. A következő években nem kímélték a magánéleti és szakmai problémák sem, 1926-ra azonban összekapta magát és immár a Bugatti színeiben nem csak a Francia, de a Spanyolországban rendezett Európai Nagydíjat is behúzta.

Jules Goux 1965. március 6-án, kereken egy hónappal a 80. születésnapja előtt hunyt el egy rákot tartalmazó ebéd utáni allergiás rohamban.

képek: IndyCar

források: First Superspeedway, Robert Arthur Cutter: The encyclopedia of auto racing greats, oldracingcars.com