Grosjean: 2013 óta először élvezem a munkámat

Grosjean: 2013 óta először élvezem a munkámat
credit:IndyCar Media
Grosjean: 2013 óta először élvezem a munkámat


Romain Grosjean a pole-ból rajtolva másodikként látta meg az Indianapolis Motor Speedway roadján rendezett GMR Grand Prix kockás zászlaját.

A DCR/RWR újonca 44 körön át vezette a versenyt, a lekörözöttek miatti forgalomnak is köszönhetően azonban a leintés pillanatában be kellett érnie az “ezüstérmes” pozícióval Rinus VeeKay mögött.

Ennek ellenére a 35 éves pilóta arcáról le sem lehetett törölni a széles mosolyt.

“Ha az ember pole-t szerez, majd a második helyen végez a futamon, akkor csak örülhet” – nyilatkozta a verseny utáni sajtótájékoztatón.



hirdetés


“Azért versenyzünk, mert ennek a sportnak a rajongói vagyunk, emellett pedig nagyon versengő típusok is, az élen akarunk lenni, jó eredményekért harcolni, pezsgőt inni a dobogón és hazavinni egy szép trófeát. Az első két futamon is megvolt a tempónk, de technikai gondjaink is akadtak, ami lelassított. Összességében imádom vezetni az autót. A reggeli bemelegítő edzésen a mérnököm kihívott a pitbe, hogy végrehajtsunk némi változtatást a beállításokon, én viszont úgy voltam vele, hogy ‘nem, nem akarok kimenni, boldog vagyok, hogy a pályán lehetek és tanulhatom az abroncsokat'”.



hirdetés


Grosjeant az IndyCar közössége is megfogta.

Annyira jól érzem magam! Az egész közeg, ami itt uralkodik a pilóták között…. Itt vagyok most Alexszel [a harmadikként leintett, szintén hondás Palou – a szerk.], viccelődünk és nagyon jókat szórakozunk. A mezőny elképesztően versengő a pályán, amikor viszont levesszük a sisakot mindenki jó barátságban van, amivel meglepő módon máshol még nem találkoztam. Imádom ezt a részét is!”

A lelkesedését látva fel is merült a kérdés, hogy utoljára mikor élvezte ennyire a munkába járást.

Azt mondom, 2013-ban” – válaszolta Grosjean, majd Palou felé fordulva hozzátette: “Te akkor még meg sem születtél.”

A Chip Ganassi Racing 24 éves tehetsége erre közölte, hogy dehogyisnem, mire a francia korrigált.

“Rinus viszont biztosan nem volt még a világon akkor, amikor én elkezdtem versenyezni.”

“Mikor kezdted?” – kérdezte Palou, mire Grosjean elárulta, hogy 1999-ben.

“Én akkor kétéves voltam” – reagálta le a spanyol.

A genfi születésű pilótának pedig VeeKayjel kapcsolatban igaza is lett, lévén a holland 2000-es évjárat.



A kor azonban csak egy szám, Grosjean pedig mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa, az elmúlt években róla kalakult kép nem tükrözi a valóságot.

“Olyan érzés most, mint a régi időkben, amikor még versenyeket nyertem. Az F1-ben ha nincs alattad jó autó, akkor az egy kicsit maga alá gyűr, megtépázza az önbizalmad. Egy ponton már azt sem tudod, veled van-e baj, vagy a kocsival. Körülöttem szerencsére jó emberek voltak, akik emlékeztettek arra, hogy van tehetségem. A kihívás miatt jöttem az IndyCarba, ugyanakkor minden döntésnek megvan a maga kockázata. Én viszont bevállalatam, mert meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes és még mindig bennem van a győzelem. Jól tudom végezni a munkám. Az F1 fantasztikus része volt az életemnek, semmit sem bántam meg belőle. Tíz év után azonban az embereknek könnyű volt rám sütni a bélyeget, hogy ‘ó, ez egy rossz versenyző’. A jó eredménekért akarok harcolni az IndyCarban, ez az, ami motivál. Jól érzem magam itt és a tőlem telhető legjobbat igyekszem nyújtani. Ezen a hétvégén megmutattuk, hogy a csapat tudja, mi kell egy jó autóhoz, én pedig tudom, hogyan kell azt vezetni.”



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy