NASCAR: Telt házzal, maszkviselés és távolságtartás nélkül rendezik a Coca-Cola 600-at

NASCAR: Teltházzal, maszkviselés és távolságtartás nélkül rendezik a Coca-Cola 600-at

A Charlotte Motor Speedwayen, május 30-án rendezendő Coca-Cola 600 lesz az első olyan csúcskategóriás sportesemény, amit a “régi életünk” szerint rendeznek meg.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy Észak-Karolina kormányzója, Roy Cooper hivatalosan feloldotta a kültéri rendezvényekre vonatkozó, valamennyi korlátozást.



hirdetés


Ennek értelmében a CMS mostantól fogva a lelátók valamennyi helyére értékesíthet jegyeket, a rajongóknak pedig nem lesz kötelező maszkot viselni és a távolsgátartásra vonatkozó előírásokat is elfelejthetik.

A kormányzói utasítás már a most hétvégén lebonyolítandó dragversenyekre is vonatkozik.

“Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a mai hírnek köszönhetően a rajongók visszatérhetnek a pályára minden korlátozás nélkül” – nyilatkozta a CMS alelnöke, Greg Walter.

“A pandémia kezdetétől fogva az volt a végső célunk, hogy újra megtölthessük a lelátókat a motorsport legnagyobb, legszórakoztatóbb eseményei számára. Ezért állítottunk fel egy COVID-teszteket végző állomást, majd adtunk helyet az állam legnagyobb oltási akciójának is.”



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy