Leszerződtette Dan Wheldon fiait az Andretti Autosport

Idén októberben lesz tíz éve, hogy a motorsport világa elvesztette Dan Wheldont az IndyCar Las Vegas-i versenyén történt tömegbalesetben.
Az egyszeres bajnok és kétszeres Indianapolis 500-győztes brit két gyermeke, Sebastian és Oliver mára az édesapjuk által kitaposott utat követik és egyre nagyobb sikereket érnek el a versenypályákon.
Formálódó karrierjük most egy újabb löketet kap, miután az Andretti Autosport hivatalosan bejelentette, hogy mindkettejüket leszerződteti az utánpótlás programjába.
hirdetés
„Dan a családunk része volt, nagy sikereket értünk el együtt” – nyilatkozta Michael Andretti, aki 2003 és 2006 közt volt Wheldon főnöke, 2005-ben pedig az IRL IndyCar bajnoki címét és az azévi Indy 500-at is megnyerték együtt.
Ha pedig nem történik a tragédia, akkor Dan 2012-től újra az ő kötelékükben versenyzett volna.
„Sokat látok Danből Sebastianban és Oliverben. Büszkék vagyunk, hogy hivatalosan is az Andretti Autosportnál köszönthetem őket. Senki sem képes pótolni Dant, de örülünk, amiért mentorálhatjuk a gyermekeit, ezátlal segítve pályafutásukat. Az első lépés a gokart, majd reményeink szerint következhet a Road to Indy és akár az IndyCar.”
A fiúk érthető módon nagyon lelkesek.
„Izgatott vagyok, hogy Michael Andretti junior versenyzője lehetek és apu nyomdokaiba léphetek. Remélem, hogy Oliver és én egyaránt meg tudjuk nyerni az Indy 500-at” – idézi a hivatalos sajtóközlemény a 12 éves Sebastiant.
„Annyira klassz lenne, ha egy napon az Andretti Autosportnak versenyezhetnék az IndyCarban. Szerintem egy rakás futamot fogunk nyerni, csak úgy, mint apa” – mondta a 10 éves Oliver, aki alig pár hónapos volt csak, amikor Dan elment.
A gyerekek három nemzeti szintű gokartbajnokságban, a Rok Cup USA-ben, Super Karts USA-ben és a United States Pro Kart Seriesben fognak szerepelni Andrettiék zászlaja alatt.
„Hálás vagyok Michaelnek, hogy szárnyai alá veszi Sebastiant és Olivert” – méltatta a versenyzőből lett üzletembert Dan özvegye, Susie Wheldon.
„A junior szintről nagyon nehéz feljebb lépni, Andrettiék támogatása mellett viszont biztos vagyok abban, hogy változni fognak a dolgok. Minden nap Dan jut eszembe, amikor a fiúk felveszik a sisakjukat. Ugyanazt az elszántságot és hozzáállást látom rajtuk. Ugyanakkor egyre gyakrabban mutatják Dan más jellemvonásait is, úgyhogy sok szerencsét, Michael!”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough