Mario Andretti: Magányos vagyok, de folytatom

Mario Andretti: Magányos vagyok, de folytatom
credit:IndyCar Media


Mario Andretti a legmagányosabbnak éjjelente érzi magát, amikor egyedül van a hatalmas, pennsylvaniai villájában és a 34 éves amazonasi papagáján kívül nincs kihez szólnia.

Minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője szenved, akárcsak megannyi más ember világszerte a pandémia közepén, ami családokat tett tönkre és több, mint 3 milló életet követelt.

Andretti nővére és felesége 2018-ban, néhány hónap különbséggel hunyt el. Az egymást követő veszteségek és az a halállal szembeni keménység, ami az ellenfelek elvesztéséhez szokott pilótákat jellemzi felkészíthette volna Mariót a 2020-as évre.



hirdetés


A csapások azonban túlságosan is erősek, kegyetlenek voltak.



hirdetés


2020 elején szeretett unokaöccse, John Andretti három éven át tartó harc után alulmaradt a rákkal szemben. Az egész családot sokkoló tragédia hat héttel azelőtt történt, hogy a járvány leállította volna a világot és Mario hirtelen azzal szembesült, hogy nincs hová mennie.

Nála nagyobb sztárja nincs a versenypályáknak, ő az egyetlen, aki Formula 1-es világbajnoknak és Indianapolis 500, valamint Daytona 500 győztesnek mondhatja magát.

Amikor viszont a pályák bezártak, az ő világa nagyon, nagyon kicsi lett.

“A COVID előtt legalább eljárkált, azt csinálta, amit mindig is szeretett” – nyilatkozta az Associated Pressnek a legenda fia, Michael Andretti.

“Aztán egy csapásra mindennek vége lett, ő pedig csak otthon ült egyedül. Muszáj valamit csinálnia a pályán, hogy úgy érezze, még mindig él.”

A 81 éves Mario tavaly december 30-án egy újabb telefonhívást kapott, amire nem volt felkészülve. Ikertestvére elhunyt a COVID-19 szövődményében.

Aldo Andretti a feleségével együtt betegedett meg. Az asszony teljesen meggyógyult, Aldo állapota viszont súlyosbodott, de ennek ellenére megtagadta, hogy lélegeztetőgépre tegyék.

Aldo Andrettit, az én szeretett ikertestvéremet, bűntársamat és legjobb barátomat múlt éjjel a mennyoszágba hívták” – írta akkor Twitterén Mario.

Az egyik felem vele ment. Nem tudok ékesszóló lenni, mélyen megrendültem.”

Andretti elmondta, hogy unokájával, Marcóval december hetedikén együtt utazott Indianapolisba és meglátogatták Aldót is. Jókedvű volt, mint mindig. Huszonhárom nappal később viszont már halott volt.

Az újabb tragédiát megelőzően egy hónappal is érte egy nagy csapás Mariót.

credit:IndyCar Media

Eleinte arról kezdtek pletykálni, hogy a Honda nem tart többé igényt a legenda szolgálataira a kétüléses élményautó volánja mögött. Ezt a gyártó később cáfolta, alig pár napra rá viszont már azt jelentették be hivatalosan, hogy nem pénzelik tovább a programot.

A népszerű ‘Fastest Seat in Sports’ végül azonban megmenekült, miután egy héttel az IndyCar alabamai szezonnyitója előtt bejelentették, hogy a Ruoff Mortgage hajlandó beállni mögé.

A vállalat az Andretti Autosport egyik támogatójaként is ismert. Legelső versenyük pont a 2017-es Indy 500 volt, amelyet Takuma Sato az ő színeiket viselve meg is nyert.

“Viccelődtem azon, hogy mi intéztük el apu szponzorációját is” – poénkodott Michael Andretti.

Azt nem tudni, hogy az AA pénzt csoportosított-e át a saját költségvetéséből a kétüléses kedvéért, mindenesetre Michael megjegyezte:

“Apa nem jön a pályára csak akkor, ha oka van rá. Én ezzel tisztában vagyok és keményen dolgoztam azért, hogy valamit összehozzunk a program folytatásáért.”

A Barber Motorsports Parkban lebonyolított nyitófutam után Mario egyenesen a következő verseny helyszínére, a floridai St. Petersburgbe utazott.

Saját bevallása szerint kapcsolata Michaellel soha nem volt szorosabb, mint ma.

Másik fia, Jeff Arizonában él, míg Mario Pennsylvaniában lánya, Barbie közelében, aki kínosan ügyel arra, hogy apja eleget egyen.

A teljes szezonos IndyCar-szerepléstől idén visszalépett Marcóval pedig konkrétan szomszédok.

Mariót a sajtó sem hagyja magára és nem telik olyan nap, hogy legalább egy interjúfelkérést ne kapna Zoomon keresztül.

Éjjelente viszont csak a papagája, Gonzo a társasága. Beszél a madárhoz, aki válaszol is neki.

Költözésről viszont szó sem lehet. Hatvanhat évvel korábban telepedett le, itt ismerkedett meg feleségével, Dee Annel és máig imádja az otthonát.

“Tudják, magányos vagyok és Aldo halála után megkérdeztem magamtól, hol kellene nekem lennem? Mit kellene csinálnom? El kellene keserednem? Vagy az életemre visszatekinteni, a gyerekeimre, a családomra gondolni? Ez az életem. El sem tudnék képzelni mást, nem lennék elégedett semmivel, ami nincs kapcsolatban a versenyzéssel. Soha nem volt B-tervem, úgyhogy folytatom.”




/Az Associated Press cikke nyomán/



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy