Bejelentette főszponzorát az Indy 500 női csapata

Bejelentette főszponzorát az Indy 500 női csapata
credit: Paretta Autosport

A 105. Indianapolis 500-on ejti meg debütálását a Beth Paretta nevével fémjelzett Paretta Autosport.

A Team Penske-vel technikai partnerségben álló csapat nevezését az IndyCar tavaly elindított esélyegyenlőségi programja, a Race for Equality & Change tette lehetővé.


hirdetés


A 16-os számot viselő Dallara-Chevy volánja mögött Simona De Silvestro ejti meg visszatérését.

A Paretta Autosport ráadásul nem csak női alapító-tulajdonossal és versenyzővel vág neki a Május Hónapnak, hiszen a mérnökök, a szerelők, a menedzsment valamint a háttérben dolgozó személyzet tagjainak jelentős részét is hölgyek alkotják.

Szponzorációt tekintve már korábban bejelentésre került a digitális pénzügyi szolgáltatásokban utazó MoneyLion érkezése, a gárda pedig most lerántotta a leplet az autó főtámogatójáról is.

Ezen cég nem lesz más, mint a szintén a financiális világban érdekelt Rocket Pro TPO.

„Tökéletes partnerre találtunk az idei Indy 500-hoz a Rocket Pro TPO fedéleztünkre lépése révén” – mondta Paretta.

„Mindketten támogatjuk a nők érvényesülését, miközben a technológiát és a sebességet használjuk fel arra, hogy a legjobbak legyünk abban, amit csinálunk. Alig várom, hogy lássam, mire megyünk együtt, csapatként a pályán és azon kívül.”

A Paretta Autosport várhatóan a jövő hét folyamán ejti meg első tesztjét az Indianapolis Motor Speedwayen.