NASCAR: Jövőre sem maradunk dirt-futam nélkül

Hivatalosan bejelentésre került, hogy a 2022-es tavaszi, bristoli versenyhétvégét is dirt borításon fogják lebonyolítani.
A pálya idén először fogadta a Truck Series és a NASCAR Cup Series mezőnyét, utóbbi esetében ráadásul ötvenegy év után először feszülhettek egymásnak az autók ilyen borításon.
hirdetés
Az esemény nem az előzetes tervek megfelelően alakult, mivel a kedvezőtlen időjárás miatt a kvalifikációs futamokat törölni kellett, a főversenyeket pedig a hétfői napra voltak kénytelenek halasztani.
A nemzeti harmadosztályban végül Martin Truex Jr., a királykategóriában pedig Joey Logano diadalmaskodott.
A rendezvénnyel a NASCAR és a Bristol Motor Speedway minden jel szerint hosszútávon számol.
„Nagy érdeklődés és izgalmak övezték az első Food City Dirt Race-t” – idézi a pálya által kiadott sajtóközlemény az ügyvezető Jerry Caldwellt.
„A NASCAR áldásával büszkén jelenthetjük be, hogy 2022-ben visszatérünk a Cup Series tavaszi menetrendjében. A NASCAR-rajongók számára a dirt-versenyzés semmivel sem összehasonlítható. Ezt az eseményt minden szezonban látni kell.”
A pontos dátumot a későbbiekben ismertetik.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough