NASCAR: Truex Jr. domináns győzelmet aratott a bristoli dirtön

Döcögős kedzés után végre elstartolhatott a NASCAR bristoli dirt-parádéja.
Az eredetileg szombatra kírt, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban hétfőre halasztott Truck Series Martin Truex Jr. győzelmét hozta.
A Kyle Busch Motorsports 51-es számú Toyotáját vezető pilóta tizenöt év után tért vissza a harmadosztály mezőnyébe, ha pedig ott járt nem adta alább az abszolút dominanciánál.
A 2017-es Cup-bajnok 105 kört töltött az élen a 150-ből, ezzel együtt pedig mindkét szakaszgyőzelmet is behúzta.
Truex – akinek ez csak a harmadik Truck-futama volt – jelen sikere révén már azt is elmondhatja magáról, hogy a NASCAR mindhárom nemzeti szériájában nyerni tudott.
hirdetés
Másodikként Ben Rhodes-t érte a kockás zászló, míg a harmadik helyen Raphael Lessard ért célba.
A negyedik pozíciót Todd Gilliland csípte el, a Truexhez hasonlóan szintén a Cupból átruccant Chase Briscoe pedig az ötödik lett.
Nem jött ki a lépés viszont az abszolút favoritnak tartott Kyle Larsonnak.
A Niece Motorsports színeiben nevezett kaliforniai több kisebb ütközést szenvedett el, a végső döfés azonban a 99. körben jött el számára.
Larson belerohant a lassuló Mike Marlar gépébe, majd megpördült, aminek során az érkező Danny Bohn el is találta.
Ezen kívül több baleset is színesítette a körözést, de személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough