A japán szellemautó legendája

A második világháború befejezését követően Japánnak közel tizenöt évet kellett várnia arra, hogy az országban ismét nagyobb volumenű autóversenyre kerüljön sor.

A helyi motorsport-rajongók végül 1963. május 4-én öklözhettek boldogan a levegőbe, amikor is Suzukában először sereglett össze a sportautózás krémje, hogy összemérjék erejüket az eredetileg a Honda tesztpályájának tervezett létesítményben.

Ezt az eseményt hivatalosan az első Japán Nagydíjként tartják számon.

A verseny abszolút közönségkedvence Masao Asano volt, akit természetesen a győzelem legnagyobb esélyeseként jegyeztek.

A nézők először akkor döbbentek meg, miután kiderült, hogy a helyi sztár autója a 42-es számot viseli.

Ennek oka a japán kultúrában keresendő, amelyben a 42-t olyan negatív légkör lengi körül, mint a nyugati világban a 13-ast.

Ha az arab számmal leírt 42-t lefordítjuk japánra, akkor a ‘shi ni’ kifejezést kapjuk meg. Ezen két szó szoros hasonlóságot mutat a ‘shinu’-val, ami a felkelő nap országában annyit tesz: ‘meghalni’.

Asano viszont csak nevetett ezen és az autója számával kapcsolatos, aggodalmaskodó hangokat egyszerűen alaptalan babonáknak minősítette.

Eleinte úgy tűnt, a versenyzőnek volt igaza és rögtön az első körben az élre állt.

Az utolsó, trükkös kanyarban, azonban hirtelen elvesztette az uralmát az autója felett és nagy sebességgel áttörte a pályáról letérő járművek megfékezésére szolgált korlátot, majd egyenesen a szakadékba zuhant.

Asano a baleset után három hónappal belehalt fejsérülésébe, a Japán Automobil Szövetség pedig betiltotta a 42-es rajtszám használatát.

Egy évvel később ismét megrendezésre került a Japán Nagydíj, a 150.000 főt számláló közönség pedig igyekezett maga mögött tudni a tragédiát és egy izgalmas, ámde problémamentes verseny reményében látogatott ki a pályára.

A futam szervezői újítottak az időmérés rendszerén, aminek részeként a pályabírók két külön csoportba osztva figyelték az alattuk zajló eseményeket az ellenőrzőtoronyból és folyamatosan sorolták, rögzítették valamennyi autó pozícióját a pályán.

A nagyszámú mezőny, valamint a magas sebességek miatt a bírák megállás nélkül, monoton módon dokumentáltak szóban és írásban is, miután úgy képezték ki őket, hogy ne koncentráljanak egyetlen rajtszámra sem, mert akkor fennáll a veszélye annak, hogy elmulasztanak egy-egy járművet.

A leintést követően a pályabírók összevetették egymás jegyzeteit és amit ekkor tapasztaltak, attól még a legrettenthetetlenebb szamurájt is kirázta a hideg.

Mindannyiuk papírján, ugyanazon nyolc kör erejéig ugyanis ott szerepelt a 42-es autó.

A bökkenő pedig az volt, hogy ugyebár ilyen rajtszámú gép nem kaphatott engedélyt az indulásra a Szövetségtől.

Később több néző is, egymástól függetlenül állította, látta a pályán a 42-es autót, amely a megszólalásig hasonlított az egy évvel korábban Asano sorsát megpecsételő Austin-Healey-re.

Maguk a verseny szervezői minden igyekezetükkel megpróbálták felgöngyölíteni a dolgot, de ők sem tudtak választ találni a jelenségre, így maradt az a „magyarázat”, hogy Masao Asano szelleme tért vissza nyolc tiszteletkör erejéig élete utolsó versenyének színterére.