Larson: Nagy dolgokra lehetünk képesek

Larson: Nagy dolgokra lehetünk képesek
credit:NASCAR


Kyle Larson abszolút uralta a vasárnapi, Atlanta Motor Speedwayen rendezett NASCAR Cup-futamot.

Dominanciája azonban pontosan akkor kezdett hanyatlani, amikor a legnagyobb szükéség lett volna rá: a hajrában.

A Hendrick Motorsports pilótája a verseny 325 köréből 269-et töltött az élen, behúzta mindkét szakaszt és a vége felé közeledve szinte borítékolhatónak tűnt a végső sikere is.

Érkezett azonban Ryan Blaney és Larson végül csak a másodikként látta meg a kockás zászlót.

“A legutolsó kiállásom után megpróbáltam tetemesebb előnyt kiautózni magamnak, de nem jött össze” – nyilatkozta a futamot követő sajtótájékoztatón a 28 éves kaliforniai, aki eddigi hat bevetése során öt top 10-es helyezést szállított a HMS-nek. Ebből háromszor végzett a legjobb öt között, beleértve Las Vegas-i győzelmét is, jelenleg pedig az összetett második pozíciójában jegyzik.

A többi, zöld alatti pit stopnál úgy mentem vissza a pályára, hogy nagyjából húsz kör alatt össze tudok szedni pár másodpercet. Reméltem, a végén is így lesz. Blaney azonban túl jó volt, esélyem sem volt akkora előnyhöz jutni, mint a futam korábbi részében.”



A HMS-es helyzetét ráadásul Joey Logano sem könnyítette meg, aki körökön át feltartotta.

Larson a leintés után közölte is csapatával, hogy utálja a 2018-as bajnokot, majd nem győzött bocsánatot kérni a második helye miatt.

Később, némiképp hidegebb fejjel viszont már így fogalmazott:

“Nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha… Az biztos, hogy nagyobb esélyem nyílhatott volna a győzelemre, ha Logano nem tart fel. Ugyanakkor kemény volt a verseny, ezen a ponton már az abroncsaim is elég rossz állapotban voltak, csúszkáltam rendesen. Egyszerűen a végén nem tudtam jól átvágni a lekörözötteken.

Larson azonban optimista.

“Ha továbbra is ilyen ütemben fejlődünk, akkor nagyszerű dolgokra lehetünk képesek. A pitcsapatunk igazán nagyszerű, az autó gyors. Úgy érzem, a legtöbbször én is jó munkát végzek. Mindez, valamint a Cliff Daniels [az 5-ös autó crew chiefje] által hozott remek döntések révén versenyképesek maradhatunk.”



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy