Kerekesszékes versenyző is indul a Bristol Dirt Nationalsen
Charlie Ray Howell hétévesen kezdett el versenyezni, azóta pedig összesen tizenkét hónap telt el úgy, hogy ne hajtott volna valahol pályára.
Ebbe belefoglaltatik az az időszak is, amit kórházban töltött.
A most 38 éves férfit 2010-ben érte súlyos közúti baleset, aminek során többek között bordatöréseket és gerincvelő-sérülést szenvedett.
Utóbbi következtében deréktól lefelé megbénult és azóta is kerekesszékben éli az életét.
Ő azonban nem tört meg, sőt.
hirdetés
Az elmúlt tíz évben Howell csak még intenzívebben élte álmait.
Teljes egészében kézi vezérlésű kormánykereke mögött elmarahatatlan résztvevője a regionális futamoknak, legyen szó aszfaltról, vagy dirt borításról.
„Még a kórházban megmondtam az apámnak, hogy mindenképpen vissza akarok térni a versenypályára” – nyilatkozta Howell a Tennesseannak adott interjújában.
„Ő erre annyit mondott: ‘Őrült vagy’. Mire én: ‘Igen, az vagyok, de ettől még versenyezni akarok’. Már az otthon töltött első napjaimban elkezdtünk dolgozni azon, hogy miként tudnám folytatni a sportot a lábaim használata nélkül. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyom.”
Négy évvel a kis híján végzetes balesete után az ötödikként zárta a Duck River Racewayen kiírt bajnokságot, emellett pedig ő lett a szezon legtöbbet fejlődött versenyzője is.
2017-ben az Aligned Media Group egy többszörösen díjazott dokumentumfilmet forgatott róla, 2020-ban pedig a Permobil Alapítvány neki ítélte az Év hőse díjat.
Az elszánt pilóta legújabb megmérettetéseinek helyszíne nem más, mint a Bristol Motor Speedwayen zajló Bristol Dirt Nationals.
A keddi futamán a tizenhetedik helyről rajtolt, majd néhány kör múlva az ötödikként jegyezték. Egy hármas csata azonban balesetbe torkollott, ami azonnali kiesést vont maga után.
Két nappal később Howell a harmadik pozícióba kvalifikálta magát, a főversenyt azonban a heves esőzés miatt törölni kellett.
A Bristol Dirt Nationals azonban még mindig nem ért véget számára és late modeljében pénteken újra volán mögé ül.
Sérülését megelőzően Howell építőmunkásként kereste a napi betevőt. Ma viszont, ha valaki a foglalkozásáról érdeklődik, csak annyit válaszol:
„Szeretek versenyezni”.
Az autósport mellett céljai között szerepel, hogy a tőle telhető legjobban segítse sorstársait.
„Mindenki azt mondja, hogy ‘Te az álmaidat éled’. A válaszom erre az, hogy ‘Hét szombatom van egy héten’. Nagyon szívesen tartanék még több motivációs beszédet. Jövő héten a helyi NHRA versenyen fogok felszólalni, áprilisban pedig egy általános iskola karriernapjára látogatok. Ez a szenvedélyem és nagyon jó lenne, ha az eddigieknél is gyakrabban csinálhatnám.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough