Isten éltesse a mérges autóversenyzőt!
Ma ünnepli 40. születésnapját az IndyCar 2014-es bajnoka, egyben a 2018-as Indianapolis 500 győztese, Will Power.
A Team Penske ausztrálja azonban nem csak a pályán nyújtott teljesítményével alkotott maradandót, hiszen máig ő az egyetlen pilóta a szériában, akiből hosszú életű meme-alapanyag lett.
hirdetés
A „mérges autóversenyző” nevű alkotások bölcsője az IndyCar 2011-es, New Hampshire-i futamára datálható, amikor is a versenyirányítás feje, Brian Barnhart úgy döntött, jó ötlet a szakadó esőben útjára engedni a mezőnyt az egymérföldes oválon.
A csapatok hiába könyörögtek, hogy ezzel a lépéssel a pilóták életét sodorja veszélybe, nem volt apelláta, versenyezni kellett.
Nem meglepő módon az autókat fizikai képtelenség volt a pályán tartani, számos versenyző a falban végezte, köztük Power is, akiben a balesetet követően olyannyira felment a pumpa, hogy autójából kiszállva azonnal a versenyigazgatóság felé vette az irányt, ahol élő egyenes adásban, kamerák kereszttüzében tudatta véleményét a mindenki által ismert, nemzetközi jelzés vehemens használatának formájában.
Az incidenst követően az ausztrálból azonnal az internet kreatív népének abszolút kedvence vált, Barnhartból pedig közutálat tárgya, különösen, hogy egy huszárvágással akarta semmissé tenni a restartról hozott határozatát, és az azt megelőző, utolsó, teljes egészében megtett kör állása alapján hirdetett végeredményt.
De ez már egy teljesen másik történtet.
Most inkább tegyük azt, amiért ez a cikk valójában megszületett, vagyis tisztelegjünk a szülinapos előtt, méghozzá a mérges autóversenyző legjobb pillanataival.
Boldog születésnapot, Will!
Az eredeti kép:
És amit az internet kreatív oldala belelátott:
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough