Talladega: A versenypálya, amin átok ül
Ha egy találomra kiválasztott, európai autósport rajongót megkérünk arra, hogy nevezzen meg két NASCAR pályát, akkor nagy valószínűség szerint a Daytona mellett a Talladega szó fogja elhagyni a száját.
Az alabamai pályára ikonikus szentélyként tekintenek az amerikai szurkolók, ahol vérre menő harcok, csaták és drámák születnek, valahányszor a stock-car világának a tengerentúlon óriási becsben tartott hősei ellátogatnak oda.
Van azonban Talladegának egy másik arca is, amely egyáltalán nem dicsőséges, sokkal inkább sötét, gonosz és elátkozott.
A pálya 1969-ben nyílt meg, méghozzá a NASCAR első és legfontosabb embere, Bill France jóvoltából.
Az üzletembertől soha nem állt távol a megalománia, így amikor tudomást szerzett az Alabamában fekvő, hatalmas, kihasználatlan területről, lelki szemei előtt máris egy újabb Daytona International Speedway víziója sejlett fel, csak éppen sokkal monumentálisabb mértékben.
Itt jönnek a képbe a legendák, amelyeket a pálya bő fél évszázados múltja során történtek tápláltak igazán. Tragédiák, megmagyarázhatatlan események, sehol máshol nem tapasztalt történések tették – és teszik – Talladegát a világ egyik legkülönlegesebb versenypályájává, de nem glamúros, lányregényekbe illő módon. Korántsem.
A helyiek szerint a NASCAR versenynaptár leghosszabb pályájának otthont adó területet régen az Abikha törzs tagjai lakták. A korai amerikai telepesek azonban gyorsan felfedezték maguknak Alabamát, ami komoly vitákhoz vezetett a felek között. Miután a nézeteltéréseket nem sikerült tisztázni, Andrew Jackson, az Amerikai Egyesült Államok hetedik elnöke elrendelte a törzs kitelepítését.
A legendák szerint a problémák itt kezdődtek, a terület ugyanis az indiánok szemében szent helynek számított és amikor már nem volt más választásuk, csak a távozás, a törzs sámánja megátkozta a helyet.
Egy másik változat szerint viszont a rejtélyes, sokak életét követelő események oka valójában abban keresendő, hogy a talladegai pálya egy ősi indián temetkezési helyre épült.
Olyan verzió is közszájon forog azonban, hogy az indián törzs XX. századi tagjai személyesen küldték el Bill France-hoz a sámánjukat, hogy rábírják, ne építtesse fel a pályát a területen. Amikor azonban France nemet mondott erre, a “nagy varázsló” átkot szórt a helyre.
Hogy ki, melyik változatot preferálja, tulajdonképpen lényegtelen, hiszen a végkicsengés ugyanaz: Talladega el van átkozva.
Az is egy plusz opció, ha racionálisan csak legyintünk egyet, mondván átkok nem léteznek, de a pályán történt események mellett még így sem lehet elmenni szó nélkül.
Álljunk tehát neki a Talladega Superspeedway múltjának felderítéséhez és szemezgessünk az itt lezajlott furcsa, döbbenetes és a végletekig sötét momentumokból.
1969 – Ahogyan várható volt, a NASCAR rögtön a pálya megnyitásának évében ellátogatott az Alabama International Motor Speedwayre.
A Talladega 500 néven kiírt verseny azonban már első nekifutásra komoly problémákkal találta szembe magát. Az előzetes beharangozók mind arról szóltak, hogy a helyszínre kilátogató nézők eszeveszett, 200 mph feletti tempós körözgetésnek lehetnek majd szemtanúi a vadonatúj létesítményben.
Bár a futamot megelőző hónapokban számos tesztet lebonyolítottak az AIMS-en, az csak az éles versenyhétvégén vált világossá, hogy sem a Goodyear, sem pedig a Firestone gumik nem tolerálják jól a durva borítású pályán történő hatalmas sebességű körözést.
A nyilvánvaló veszélyre minden erejével igyekezte felhívni a figyelmet a mezőny tagjai által frissen életre hívott, Hivatásos Versenyzők Szövetsége (angol mozaikszóval élve PDA). A pénteki napot követően két versenyző, Donnie Allison és Charlie Glotzbach rögtönzött abroncstesztet hajtott végre, amely során kiderült, hogy a gumik mindössze három-öt kört bírnak ki az AIMS borításán.
A PDA igyekezett rábírni France-t, hogy a pilóták, a személyzet és a nézők testi épségének megóvása érdekében a legjobb megoldás a verseny törlése lenne, az üzletember azonban hallani sem akar erről.
Azzal érvelt, hogy egy héttel korábban már ő maga is tesztelt a pályán egy Forddal és jóval 180 mph-s tempó felett sem talált semmi kivetnivalót az abroncsok viselkedésében (később kiderült, hogy valójában már 150 mph felett hólyagosodni kezdtek a gumik, erről azonban France akkor mélyen hallgatott). A NASCAR mindenható ura azt javasolta a pilótáknak, hogy ha annyira aggódnak, akkor igyekezzenek alacsonyabb tempót diktálni a gumik megóvása érdekében, hamarosan azonban kiderült, hogy még így sem elfogadható élettartamúak az abroncsok.
“Le kellene fújniuk ezt a versenyt” – mondta a pole pozíciót megszerzett Glotzbach.
“Senkinek nincs olyan gumija, ami többet bírna 15 körnél.”
Látva, hogy sehogyan sem tudják meggyőzni France-t, a későbbi hétszeres bajnok Richard Petty bejelentette, hogy a PDA tagjai – azaz az összes topversenyző, kivéve Bobby Isaac-et, aki nem csatlakozott a szervezethez – bojkottálják a Talladega 500-at.
“Nincs olyan PDA tag, aki önként besorolna egy másik versenyző mögé, miközben tudja, hogy az ő autója gyorsabb is lehetne” – állt a Hivatásos Versenyzők Szövetségének közleményében.
“Minden komoly pilóta versenyezni akar a rajttól kezdve. Ha a teljes sebességgel történő versenyzést nem lehet megkockáztatni, akkor magát a futamot sem kellene lebonyolítani.”
“Minden alkalommal, amikor versenyzünk, a bőrünket visszük vásárra” – tette hozzá Petty. “Nem vagyunk olyan hülyék, hogy orosz rulettet játsszunk. A pálya durva és veszélyes. Jelen állapotában nem fogunk versenyezni rajta.”
A bojkott ellen France nem tehetett semmit, ugyanakkor esze ágában sem volt lefújni a vasárnapi versenyt. A létszám feltöltésére a szombati napon rendezett NASCAR GT-ből és ARCA-ból szedett össze huszonhárom autót, akik aztán csatlakoztak az eredeti mezőnyből megmaradt mindössze tizenhárom Grand National (a mostani királykategória, a Cup akkori megfelelője) indulóhoz.
“Meg lesz tartva a verseny” – mondta France a PDA bojkottra készülő tagjainak.
“Ha nem akartok részt venni rajta, akkor pakoljatok össze és menjetek.”
A PDA így is tett. Az első Talladega 500 egy zömében ismeretlen pilótákkal teli mezőnnyel vette kezdetét, a győzelmet pedig a PDA tagságáról egy nappal korábban lemondott Richard Brickhouse szerezte meg. A harmincéves pilóta átlagtempója 153.778 mph volt, ami, mondani sem kell, messze elmaradt a korábban beharangozott 200 mph felettitől.
Az összeesküvés-elméletek hívei szerint azonban a PDA bojkottja valójában egy előre megtervezett akció volt és semmi köze nem volt hozzá a rossz abroncskeverékeknek, valamint pályaviszonyoknak.
Sokkal inkább arra ment ki a játék, hogy rábírják France-t a pénzdíjak emelésére. Erre afféle bizonyítékként előszeretettel hozzák fel máig a South Boston Speedwayen, a Bowman Gray Stadiumban, valamint az Asheville-Weaverville Speedwayen rendezett futamokat, amelyeken az utolsó helyezettnek járó összeg 200-355 dollár között mozgott.
A PDA megalakulását követően, érdekes módon számos, nagy névnek számító tag esett ki ezen három futamon idejekorán, a konteó hívei szerint direkt, hogy ezzel demonstráljanak a szerintük megalázóan alacsony díjazás miatt.
A PDA bojkottja egy hétig sem tartott, miután Petty és David Pearson pár nappal később részt vett egy, a Columbia Speedwayen rendezett versenyen, a következő hétvégén pedig már a szervezet összes tagja ott volt NASCAR martinsville-i futamának mezőnyében.
A Hivatásos Versenyzők Szövetsége mindössze három évig működött, majd 1972-ben feloszlott.
Az 1969-es Talladega 500 egy különleges szeletét képezi a NASCAR történelmének; kérdéses pályaviszonyok, bojkott, ismeretlen győztes …. mindez normál esetben akár a létesítmény szereplésének végét is jelenthette volna a naptárban.
Talladegában azonban semmi sem normális – sőt, olykor inkább paranormális -, erre pedig a soron következő évek bőven rávilágítottak.
Az alábbiakban – a teljesség igénye nékül – erre sorolunk fel néhány további példát.
1973 Tavasz – Ezen év május 6-ára írták ki a Winston 500-at, amely a szezon két, az Alabama International Motor Speedwayen (bár egészen 1989-ig ezt a nevet viselte a pálya, a továbbiakban az egyszerűség kedvéért a Talladegát használjuk már) rendezett futamának első fordulója volt.
A verseny tizedik körében történt a NASCAR történetének egyik legbrutálisabb, 19 autót érintő tömegbalesete. A láncreakciót a vezető boly elején lévő Ramo Stott autójában felrobbanó motor indította el, amit követően a mögötte érkezők egymásba rohantak, számos jármű a levegőbe emelkedett, majd a falnak csapódott.
“Tudtam, hogy nagy a baj” – emlékezett vissza Buddy Baker, aki az eset idején Cale Yarborough-val együtt Stott közvetlen közelében haladt.
“Cale autója az enyém felett repült el, szó szerint, tényleg átrepült a levegőben. Én nekivágódtam a falnak, és az ütközés ereje kiszakította a motort. Miután megálltunk és kiszálltunk az autóból Cale-hez rohantam a pályán és megöleltük egymást, örültünk annak, hogy mindketten jól vagyunk. Szerintem sokkot is kaptunk egy kicsit. Felmásztunk a pálya belső falára, hogy biztonságos helyen legyünk.
Úgy egy perccel később, miután észleltem, hogy a balesetsorozatnak vége, lejöttem onnan. Ekkor azonban hallottam, hogy valami közeleg. Joe Frasson volt, körülbelül 180 mph-val száguldott át a füvön. Majdnem eltalált engem. Visszaugrottam a falra és már ott is maradtam, de egy újabb autó repült a levegőbe, fejjel lefelé, magasabban, mint egy telefonpózna.”
A baleset sajnálatos módon a NASCAR történetének első afroamerikai pilótája, Wendell Scott pályafutásának végét jelentette, aki sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni.
És hogy hányadik helyen haladt a tömegkarambolt előidéző Stott a motorhiba pillanatában? Igen, a 13.
1973 – Nyár
Az év második, augusztusi talladegai futamát egy sajnálatos, egyúttal meglehetősen bizarr tragédia árnyékolta be. Az 1972-es szezon legjobb újoncának választott Larry Smith a verseny 13. (!!!!!) körében falnak csapta az autóját, járművében azonban alig keletkezett kár, mindössze csak a sárvédő jobb oldala sínylette meg.
Az ártatlannak tűnő jelenetsort látva a csapata rögtön meg is kezdte a készülődést egy – ránézésre – gyors szervizelésre. Smith azonban már soha nem érkezett meg a pitbe. A 31 éves tehetség a helyszínen életét vesztette, mint a halottkémi jelentésből később kiderült, masszív fejtrauma következtében.
A bizarr része a dolognak itt következett: az ütközés ereje relatíve kicsi volt, a hivatalos vizsgálat során pedig mindent rendben találtak az autóban lévő biztonsági felszerelések terén, minden a lehető legtökéletesebb volt – bár egyes információk szerint a pilóta kivette a bélést a sisakjából, mivel az zavarta vezetés közben.
Végül arra jutottak, hogy Smith valószínűleg a baleset pillanatában az ülés támlájának csapta a fejét és ez okozta a végzetes sérülést.
Ez a magyarázat azonban már akkoriban rendkívül erőltetettnek tűnt, mivel orvosszakértők szerint ilyen kis mértékű ütközés – még bélés nélküli sisakkal is – legfeljebb egy közepes agyrázkódással járt volna, nem pedig azonnali halállal.
Valamivel azonban meg kellett indokolni a fiatal pilóta tragédiájának okát, a “fogalmunk sincs mi történt” pedig nem festett volna túl elegánsan a jelentésekben.
A verseny folytatódott, Smith halálának hírét pedig a szokásoknak megfelelően nem közölték a leintésig a többi pilótával. A furcsaságoknak azonban korántsem volt vége.
A 89. körben az 1970-es bajnok Bobby Isaac hirtelen, minden előzmény nélkül leállította az autóját. A csapat természetesen kíváncsi volt ennek okára, a pilóta válasza azonban mélységesen megdöbbentette őket.
Isaac, aki bár nem volt egy atomfizikus, de azért teljes mértékben épelméjűnek volt tekinthető, azt mondta, a 3-as és a 4-es kanyar között egy hangot hallott, ami azt mondta neki, ha életben akar maradni, akkor azonnal ki kell szállnia az autójából. Ő pedig engedelmeskedett.
1974 Nyár – A Talladega 500 előtti éjszakán tizenkét, az élmezőnyhöz tartozó autó vált szabotázsakció áldozatává, amely károkat a verseny napjának reggelén fedezték fel a csapatok.
Az olaj- és üzemanyag-vezetéket meglazították, éppen annyira, hogy amikor az autók elérik a versenytempót azok szétessenek, de volt olyan jármű, is amelynek tankjába homokot szórtak. Az abroncsok belső oldalán hajszálvékony vágásokat ejtettek, hogy azok amint elérnek egy bizonyos nyomást, szétrobbanjanak.
A történtek miatt a futamot három órával elhalasztották, de még így is több, úgynevezett competition caution-t* írtak ki annak érdekében, hogy ha bármely csapat rendellenességre utaló jelet tapasztal, legyen lehetőség a probléma megoldására.
A szabotázst elkövető személyére soha nem derült fény.
“Egy biztos, valaki tömeggyilkosságot akart elkövetni” – summázta Buddy Baker.–
*Competition caution: előre meghatározott körben életbe lépő sárga zászlós periódus, amelyet általában olyan esetekben alkalmaznak, ha valamilyen oknál fogva várható, hogy verseny közben merül fel meghibásodás az autókban és/vagy problémákra derül fény a pálya állapotát illetően. Alkalmazzák például, ha kívülálló okok miatt – például az időjárás miatt elmaradnak az edzések – nem jut kellő idő a csapatoknak arra, hogy dolgozzanak az autókon, valamint, hogy megvizsgálják a pályaviszonyokat. A competition caution segítségével nagyobb hátrányba kerülés lehetősége nélkül nyílik alkalom kisebb javítások, módosítások végrehajtására.
Bővebben: Tömegmészárlásra készültek Talladegán
1975 – Randy Owens, a hatodik bajnoki címére hajtó Richard Petty feleségének 18 éves öccse a csapat tagjaként figyelte a Winston 500 történéseit. A verseny 141. körében a győzelemért harcoló Petty izzó jobb első kerékkel hajtott a pitbe, Owens pedig egy vizestartályért igyekezett, hogy lehűtse azt, a nyomás alatt lévő tartály azonban felrobbant és tízméteres magasságba repítette a fiút.
Randy olyan súlyos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett, hogy életét a gyors beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni.
A tragikus eseményeknek ezzel még nem volt végük. A második, nyári talladegai verseny áldozatául az a DeWayne ‘Tiny’ Lund esett, aki eredetileg részt sem vehetett volna azon. A 45 éves pilótának nem sikerült kvalifikálnia magát a futamra, később azonban mégis lehetőséghez jutott, miután Grant Adcox egyik szerelője a talladegai pitlane-en szívinfarktust kapott és elhunyt. Adcox kegyeleti okok miatt visszalépett a versenytől, az autóját pedig végül Lund vette át.
Nem sokkal a rajtot követően Lund megpördült a második kanyarban, kisodródott a pálya füves részére, majd onnan vissza a pályára. Az érkező újonc, Terry Link már nem tudta elkerülni ellenfelét, összeütköztek és mindkét autó lángba borult.
A baleset után Lundot már a pályakórházban halottnak nyilvánították, míg Linket két, a nézőtérről berohanó rajongó szabadította ki az égő járművéből, miután látták, hogy biztonsági személyzet mennyire lassan reagál a történtekre.
Helyszíni beszámolók szerint a két hősies vietnámi veteránnak szó szerint közelharcot kellett vívniuk a biztonsági emberekkel, hogy azok engedjék őket segíteni.
„Csak nem akartuk végignézni, hogy egy ember meghal” – mondta egyikük.
A verseny folytatódott és Lund halálának hírét ezúttal is csak a kockás zászló után tudatták a mezőnnyel. A tragédia hallatán az elsőként leintett Buddy Baker térdre esett és csak annyit mondott:
„Együtt jártunk halászni. Borzasztó. Egyáltalán nem érdekel most a győzelem.”
1977 – A Talladega 500 kellős közepén David Sisco szó nélkül a pitbe hajtott, majd kiugrott az autójából és elrohant. Először senki nem tudta mire vélni a dolgot, mígnem kiderült, hogy rádión közölték vele a szörnyű hírt: édesanyját a paddock VIP részében halálra gázolta egy kisteherautó.
1985 – A versenyhétvégére rányomták bélyegüket a vészjósló időjárási előrejelzések, amelyek tornádókat és erős viharokat jósoltak.
Nem sokkal a főkategória, a NASCAR Winston Cup kvalifikációját követően, az ARCA időmérőjének kellős közepén hatalmas szélvihar kerekedett szinte a semmiből brutális jégesővel kísérve.
A pálya kettes kanyarjában már kis túlzással armageddoni viszonyok uralkodtak, miközben a 4-es kanyarban éppen egy autó haladt teljes gázzal. Szerencsére még idejében sikerült figyelmeztetni a versenyzőt és senkinek nem esett bántódása.
A nyári Talladega 500 előtt, a szokásos nemzeti himnusz alatt egy cserkészfiút ért az a megtiszteltetés, hogy felhúzza az amerikai zászlót a Victory Lane közelében lévő rúdra.
Azonban probléma adódott, miután a fiú csak a zászlórúd feléig tudta feljuttatni a csillagos-sávos lobogót. Próbálták már segítséggel is a megfelelő helyre felvonni, azonban sehogyan sem jött össze.
A nézők, akiknek feltűnt a fél árbócon lévő zászló eközben rögtön találgatni kezdték ennek okát, a szervezők pedig végül úgy döntöttek, hogy jobban járnak, ha a futamot ezúttal a lobogó nélkül bonyolítják le.
1986 – El kellett halasztani a Winston 500 rajtját, miután egy rajongó elkötötte a pace cart és a pályára hajtott vele. A vicces kedvű és már cseppet sem szomjas NASCAR szurkoló közel két kört tett meg a 2.666 (figyelik, figyelik?) mérföldes oválon, amikor is végül a rendőrségnek sikerült útját állnia.
Bővebben: A nap, amikor ellopták a pace cart
1987 – A Winston 500 huszonegyedik körében Bobby Allison defektet kapott és hamarosan a levegőben találta magát autóstul.
„Valami beragadt az autóm alá és kivágta a gumit” – nyilatkozta akkor Allison.
A jármű a kerítésnek repült, legyalulta azt, törmelékkel beborítva a pályát. Csodával határos módon Allisonnak a haja szála sem görbült, számos néző azonban a kórházban kötött ki, miután a kisebb-nagyobb alkatrész- és egyéb darabok eltalálták őket.
A javítási munkálatok miatt életbe lépett piros zászlós periódus pontosan 2 óra 38 perc 14 másodpercig tartott, miközben egyre inkább közeledett a napnyugta ideje. A sötétedés miatt a versenyirányítás úgy döntött, tíz körrel lerövidíti a futamot, amely végül színpadias módon Bobby fiának, Davey Allisonnak győzelmével zárult.
Apropó Davey Allison, a tehetséges versenyző hat évvel később, 32 esztendős korában hunyt el, miután helikopterével a földbe csapódott – a Talladega Superspeedwayen.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough