Örökre el akarták tiltani Roger Penske-t első és egyetlen NASCAR-győzelme után

Roger Penske tipikusan az a személy, aki a legváltozatosabb érzelmeket váltja ki az autóiparban érintettek körében: van, aki isteníti és valódi példaképként tekint rá, másokat viszont már a neve puszta hallatán kiver a hideg verejték, de olyanok is akadnak, akik legszívesebben a létezését is kitörölnék a téridő-kontinuumból.

Penske kétségkívül a húsz-huszonegyedik század egyik legbefolyásosabb üzletemberének számít.

Érdekeltségei révén az ohiói az autóipar számos szegmensében megvetette a lábát, a globális hírnevet azonban a motorsportban elért eredményeknek köszönhetően vívta ki. 

A Team Penske a NASCAR-tól kezdve az IndyCaron át az IMSA-ig Supercarsig egy külön dimenziót képvisel, amelyet a több száz pole pozíció, futamgyőzelem és bajnoki címek tucatjai bizonyítanak a leginkább.

Az eddig tizennnyolc Indianapolis 500 elsőséggel büszkélkedő gárdánál vezetni több egyszerű kiváltságnál; ha egy versenyző orra elé maga a Kapitány tolja az aláírandó szerződést, az olyan, mintha az embert lovaggá ütnék a szakmában.

2020 januárjától pedig már minden addiginál jelentősebb szerepben tisztelhetjük, mint az Indianapolis Motor Speedway, valamint az IndyCar tulajdonosa.

A Penske-birodalom 85 éves, de fele ennyi időseket meghazudtolóan aktív fejének sikereit több egyéb mellett annaki is köszönheti, hogy a versenypályák mindkét oldalát tökéletesen ismeri.

Bő fél évszázaddal ezelőtt a huszonéves Roger Penske maga is sikeres autóversenyzőnek számított, olyannyira, hogy élete első – és végül egyetlen – NASCAR futamát meg is nyerte, amely tettét aztán a USAC egy istenes büntetéssel hálálta meg.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

A hatvanas évek elején Penske-re már az USA egyik legtehetségesebb sportautó-pilótájaként tekintettek.

Számos előkelő helyezést követően 1962. október 14-én sikerült elsőként célba érnie a United States Auto Club (USAC) által felügyelt Road Racing Championship naptárának legnagyobb presztizsű versenyén, a Riverside International Raceway-en rendezett Los Angeles Times presents the Grand Prix of Sports Carson. A 77 körös futamon az akkor 25 éves Penske olyan neveket utasított maga mögé, mint például Masten Gregory, Bruce McLaren, Jack Brabham, Dan Gurney és Graham Hill.

Ezen fegyvertény nem csak országos dicsőséget, de akkori mércével számolva igencsak tekintélyes pénzdíjat, egészen pontosan 12.750 dollárt is hozott Penske számlájára.

A riverside-i sikert követően egy héttel Penske a Laguna Secán lebonyolított Pacific Grand Prix 200-on sem adta alább a győzelemnél, aminek köszönhetően a bajnoki címet is bezsebelte.

Még ugyanezen év decemberében, egy közös barátjuk által rendezett összejövetelen Dan Gurney felvetette, hogy Penske-nek ki kellene próbálnia magát a stock-carok világában is. Roger pedig nem is gondolkodott ezen sokáig.

“Kezdettől fogva tetszett az ötlet” – nyilatkozta Penske 1963 májusában a Los Angeles Times-nak. “Gurney azt mondta, hogy egyáltalán nem nehezebb a sportautóknál, ugyanakkor sokkal biztonságosabb. Tényleg nem is tűnik másabbnak, sőt! Amikor először beültem egy stock-car gépbe teljesen elképedtem, hogy mennyire jól lehet ezt a kocsit vezetni, igazi kezesbárányként viselkedett.”

Első éles bevetésére a szakágon belül 1963 tavaszán került sor, amikor is egy Pontiac-kal beadta nevezését a USAC stock-car nemzeti divíziójának Indianapolis Raceway Parkban (a mai Lucas Oil Raceway) rendezett futamára. A verseny során Penske több, mint ötven körön át haladt vezető pozícióban, alig tíz körrel a vége előtt azonban problémák léptek fel a hátsó differenciálműnél, így a győzelem végül AJ Foyt kezében landolt.

Penske azonban ráérzett a stock-carok ízére és májusban elindult a NASCAR fennhatósága alá tartozó Pacific Coast Late Model Division riverside-i futamán. Ezt a bajnokságot manapság az ARCA Menards Series West előfutáraként szokás emlegetni, ami egyfelől igaz, hiszen tényleg ebből a szériából alakult ki, a versenyzés képét, valamint az autókat tekintve viszont akkoriban a Pacific sokkal inkább volt tekinthető a Grand National (Cup Series) nyugati parti megfelelőjének, mintsem egy alacsonyabban rangsorolt, regionális sorozatnak.

Penske részvételét a riverside-i fordulón a pálya vezérigazgatója, Les Richter kitörő örömmel fogadta, pláne azt követően, hogy kiderült, a versenyző ugyanannak a Ray Nichelsnek az autójával megy, akiével előző évben ugyanitt megnyerte a USAC LA Times Grand Prix-jét.

“Roger Penske már bebizonyította, hogy született autóversenyző” – méltatta Richter. “Azóta szeretnénk elcsábítani őt erre a futamra, hogy tavaly megszerezte itt eddigi karrierje legnagyobb győzelmét.”

Legtöbb, profi kollégájával ellentétben Penske számára a versenyzés hétvégi elfoglaltság volt, “civilben” pedig mérnök-üzletkötőként dolgozott az Alcoa philadelphiai részlegénél.

Ebből adódóan Roger hétvégéi úgy néztek ki, hogy pénteken a munkahelyéről egyenesen a repülőtérre hajtott, onnan tovább utazott az aktuális futama helyszínére, végigversenyezte a két szabadnapját, majd vasárnap éjjel visszatért Philadelphiába és hétfő reggel már az íróasztala mögött ült.

A riverside-i NASCAR futam kvalifikációja azonban már csütörtökön megkezdődött, így Penske-nek nem maradt más választása, mint minimális gyakorlás és lényegében nulla javítási lehetőség nélkül az utolsó, szombati időmérő edzésen megkísérelnie a mezőnybe jutást.

Az ekkor 26 éves versenyző viszont ezúttal sem vallott szégyent és Pontiac-jával a 12. rajthelyet szerezte meg a rendelkezésre állt huszonnyolcból.

A vasárnap kora délután elindított futam azonban kis híján már az első körben véget ért számára, miután a négyes kanyarban Fritz Wilsonnak sikerült közvetlenül előtte megpördülnie, amelyet Penske már nem tudott elkerülni. Bár az ütközés nem volt nagy és az autókban sem keletkezett komolyabb kár, de ahhoz pont elég volt, hogy Roger az utolsó helyre essen vissza.

A jól felkészített Pontiacnak és az ehhez párosuló vezetői képességeinek köszönhetően Penske gyorsan áthámozta magát a mezőnyön és alig tizenegy körrel később már a harmadik pozícióért harcolt. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy szinte az elejétől fogva gondjai voltak a fékkel, a teljesítménye csak még inkább figyelemreméltónak bizonyult.

A versenyt mindaddig domináló Darel Dieringernek húsz körrel a leintés előtt kisebb műszaki problémák miatt be kellett iktatnia egy rendkívüli pitkiállást, aminek köszönhetően az akkor már a másodikként jegyzett Penske az élen találta magát és sikerült olyan előnyt kiautóznia, hogy az utolsó szervizelése után is az első helyre térhetett vissza.

Dieringer azonban nem adta fel és minden tőle telhetőt megpróbált a győzelemért, de Roger rendre visszaverte a támadásait és a kockás zászló pillanatában 0.5 másodpercet vert rá.

Kettejük dominanciáját az is jól szemléltette, hogy a harmadik helyezett, a regnáló Grand Nationals bajnok Joe Weatherly már közel fél perces lemaradásban ért csak célba.

A győzelemmel járó dicsőség mellett Penske 3300 dollárnyi pénzdíjjal és egy Rolex karórával gazdagodott, az örömmámorra azonban hamarosan árnyék vetült.

A NASCAR és a USAC között ekkoriban hatalmas riválizálás zajlott, miután mindkét szervezet az amerikai autósport trónjára pályázott.

A nagy versengés közepette a létező legváltozatosabb eszközökkel próbáltak keresztbe tenni egymásnak, aminek részeként egyaránt megtiltották az alájuk tartozó szériákban szereplő pilótáknak, hogy a konkurencia által felügyelt bármely bajnokságban elinduljanak.

A USAC-üdvöske Penske azonban pontosan ennek szegült ellen, amikor betette a lábát a NASCAR égisze alatt futó Pacific riverside-i viadalára.

A tette nem is maradt következmény nélkül és a USAC először gratulált neki, majd azon melegében örökös eltiltással sújtotta, amit aztán – érezvén annak túlzó erejét – határozatlan ideig tartó felfüggesztésre módosított.

Roger fellebbezett a döntés ellen, a meghallgatás során pedig a szankciót 30 napra, valamint 250 dollár pénzbüntetésre mérsékelték.

Penske továbbra sem volt viszont hajlandó behódolni és alig négy hónappal később úgy döntött, kipróbálja magát a NASCAR királykategóriájában, vagyis a Grand Nationalben is, méghozzá a novemberben szintén Riverside-on esedékes Golden State 400-on.

Közvetlenül a verseny előtt azonban a USAC újra bekeményített és megfogalmazása szerint “addig soha nem látott mértékű” büntetést helyezett kilátásba valamennyi, a részvételt fontolgató pilótája számára.

A USAC-sek nem mertek kockáztatni, így olyan sztárok vonták vissza a nevezésüket, mint Gurney, Foyt, Parnelli Jones és persze Roger Penske.

Az egyedüli versenyző, aki a szervezet fenyegetése ellenére mégis elindult a futamon Paul Goldsmith volt. A hatszoros Indy 500 résztvevő (legjobb befutója egy harmadik hely volt 1960-ban) ellenszegülése után a USAC nem csak a tényleges, örökös eltiltást fontolgatta, de azt is, hogy visszamenőlegesen diszkvalifikálják az összes, alájuk tartozó futamról, amelyeken korábban elrajtolt.

Végül Goldsmith ehhez képest mondhatni szerencsésen, egy év eltiltással megúszta.

Ami Penske-t illeti, ő soha többé nem indult NASCAR versenyen, de a USAC égisze alá tartozó viadalokon továbbra is rendre feltűnt.

1965 elején viszont hivatalosan bejelentette, hogy befejezi autóversenyzői pályafutását és innentől fogva az üzleti életre helyezi a hangsúlyt. Ennek ellenére Clint Brawner mégis felajánlotta neki, hogy tegyen még egy utolsó kivételt és az ő autóját vezetve kísérelje meg teljesíteni az Indianapolis 500-on való részvételhez elengedhetetlen Rookie Orientation Programot. Penske ezt visszautasította, így a lehetőség egy bizonyos Mario Andrettire szállt át, aki nem csak hibátlanul vette az újoncteszt akadályát, de a Brawner Hawk-Ford volánja mögött a negyedik helyre kvalifikálta magát, majd a harmadik pozícióban zárta pályafutása első Indy 500-át.

A Penske Racing az 1966-os daytonai 24 órás viadalon – amelyen először határozták meg 24 órában a távot az addigi 2000 km helyett – mutatkozott be először és rögtön kategóriagyőzelmet arattak,. Egy évvel később pedig versenyzőjükkel, Mark Donohue-val megszerezték első bajnoki címüket is a USRRC-ben.

1972-ben, szintén Donohue-val a McLaren-Offy volánja mögött megnyerték első Indianapolis 500-ukat.

Ami pedig a NASCAR-t illeti, a Penske Racing legelső Winston Cup győzelmét 1973. január 21-én aratta ezúttal is Donohue közreműködésével – hol máshol, mint Riverside-on.