Dale Earnhardt tragédiája 1. rész – Baljós előjelek

A 2001-es Daytona 500 elé óriási várakozásokkal tekintett a NASCAR.

A versenyt minden addiginál nagyobb reklámkampány vezette fel, amiben komoly szerepet játszott a tény, hogy ez volt a legelső fordulója a szervezet Fox-szal kötött, hatmillárd dollár értékű televíziós csomagjának.

A csatorna már a szezon felvezetésének is megadta a módját. Az NFL rájátszása alatt zajlott a keresztpromóció, a Daytona 500 grand marshaljának pedig nem mást kértek fel, mint a futball-legenda Terry Bradshaw-t.

A Pittsburgh Steelers egykori négyszeres Super Bowl-győztes irányítóját a verseny előtti estén Dale Earnhardt körbe is vitte a Daytona International Speedway 2.5 mérföldes oválján. A Megfélemlítő nem is hazudtolta meg önmagát és azzal hozta rá a frászt Bradshaw-ra, hogy többször is, direkt milliméterekre megközelítette a falat, majd nevetve annyit mondott:

„Hoppá, majdnem csattantunk.”

Nem csak a NASCAR, de a rajongók is tűkön ülve várták az ötszáz mérföldes futamot, a várható izgalmakat pedig csak fokozta, hogy az új superspeedway-csomag révén jóval szorosabb csatákra lehetett számítani.

Az új, old-school módosítások rendkívül feküdtek a kőkeménységéről híres Earnhardtnak, csak még tovább tüzelve ezzel hatalmas szurkolótáborát.

„Az embereknek fogalmuk sincs arról, mennyire súlyos sérülésekkel versenyzett Dale a kilencvenes években” – emlékezett vissza az ESPN-nek adott interjújában Richard Childress, akinek csapatával Earnhardt a hét bajnoki címéből hatot húzott be.

„1996-ban, Talladegán törött kulcs- és szegycsonttal rajtolt el. Próbáltuk lebeszélni az indulásról, de Dale az Dale volt. Hallani sem akart arról, hogy ne üljön volán mögé. A sietségnek meg is lett az eredménye, átmeneti idegkárosodás lépett fel nála, így még hónapokig nem is érezte rendesen az autót. 1999-ben, Atlantában pedig eltört egy nyakcsigolyája, aminek következtében a szezon hátralévő részében szinte végig egy kézzel tudott csak vezetni.”

Childress elmondása szerint ekkor fordult a kocka. Ezúttal Earnhardt kezdte fontolgatni, hogy kihagy pár versenyt és a csapat volt az, amely szó szerint berimánkodta az autóba.

„Megmondtam neki, hogy ha feladná, az már nem ő lenne. Az autóink nem voltak elég gyorsak, ezért szükségünk volt rá, hogy a 2000-es idényre feljavuljunk. A visszajelzéseinek köszönhetően ez sikerült is és majdnem bajnokok lettünk.”

2001 januárjában a komplett amerikai sajtó Earnhardtról szólt.

Második helyen zárta a Rolex 24 összetettjét a daytonai roadon, a NASCAR szezonindító, all-star futamán szintén az ezüstérmes pozícióban ért célba a feltörekvő Tony Stewart mögött, a Daytona 500 kvalifikációs versenyén pedig a harmadik pozíciót szerezte meg.

Emellett részt vett az IROC szezonnyitóján is, amelyet szintén Daytonán, két nappal az 500 előtt rendeztek meg.

A viadal során Earnhardot kiforgatta a pályáról a korábbi Indianapolis 500 győztes Eddie Cheever.

Dale végül a hetedik lett, míg „nemezise” a harmadikként futott be.

A leintés után a hétszeres Cup-bajnok egyenesen Cheever csapatának pitjéhez sétált. Egy szót sem szólt, csak mereven bámulta ellenfelét.

„Még csak nem is pislogott” – idézte fel az esetet Cheever.

„Sok meleg helyzetben volt részem a pályán, de esküszöm, életemben nem féltem úgy, mint akkor.”

Mindeközben a NASCAR-sajtó huszonnégy órás műszakban dolgozott a küszöbön álló Daytona 500-ra készülve.

A későbbi események tükrében igencsak hátborzongató, hogy a méltán híres riporter, Ed Hinton épp egy átfogó cikket készített a biztonsággal kapcsolatos aggályokról, amelyek ekkorra már egyre élesebb hangot ütöttek meg a NASCAR-on belül.

Az ezt megelőző években több tragédia is történt a pályákon, amelyek során olyan tehetségeket vesztett el a sport, mint pl. Adam Petty, vagy Kenny Irwin Jr..

Hinton számos interjút készített a témában, köztük Earnhardttal is, akitől megkérdezte, hogy hajlandó lenne-e viselni a HANS-t, ami sokak szerint megmenthette volna a fentebb említett két pilótát.

„Én soha nem fogom felvenni azt az átkozott hóhérkötelet” – válaszolta Dale.

Az ekkoriban újnak számító fej- és nyakvédő eszköz rendkívül megosztotta a Cup mezőnyének tagjait. A legnagyobb ellenzője pedig kétségkívül Earnhardt volt.

“Nem voltak lenyűgözve tőle” – emlékezett vissza a HANS egyik agytrösztje, Jim Downing a NASCAR.com-nak adott 2011-es interjújában.

“A legtöbben hajlandóak voltak arra, hogy legalább kipróbálják, de összességében véve ezt inkább csak udvariasságból mondták. A délután folyamán elmentünk a NASCAR traileréhez, hogy Mike Heltonnal [a NASCAR igazgatója] találkozzunk. Semmi extrát nem terveztünk, csak egy kis beszélgetést a témában. Egyszer csak váratlanul besétált Dale Earnhardt egy nagy vigyorral az arcán, szó nélkül leült, bennünket pedig azonnal kitessékeltek.

Nyilvánvaló volt, hogy Dale-t egyáltalán nem érdekli az eszközünk, sem szót, sem időt nem akart fecsérelni rá. Igazából ő volt az egyetlen olyan versenyző, akinek még minimális szinten sem sikerült felkeltenünk az érdeklődését. Voltak, akik nem rejtették véka alá az eszköz iránti unszimpátiájukat, mások viszont élénken érdeklődtek iránta. Ez utóbbi sem azt jelentette, hogy rögtön akartak egyet, de miután tesztnap volt, akadt egy csomó üresjárat, ráadásul ilyenkor sokkal nyitottabbak a srácok, mint versenyhétvégéken.”

Az eszköz kapcsán januárban, Daytonán is tartottak egy prezentációt a pilótáknak. Erre – az egy évvel korábbi, charlotte-i bemutatóval ellentétben – Earnhardt már el sem ment.

Februrár 17-én, a Daytona 500 előtti estén Earnhardt egy üzleti vacsorán vett részt, amelyen többek között régi barátja, egyben ellenfele, Terry Labonte is jelen volt.

Dale itt aláírt egy több évre szóló, szponzorációs szerződést, a tollat letéve pedig így szólt:

„Itt van… Ha egyáltalán akkor még életben leszek.”

A teremben mindenki kínos nevetésben tört ki, egyedül Earnhardt ült komor arccal.

„Fura volt, hogy ezt mondta, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget” – nyilatkozta Labonte.

„Huszonnégy órával később viszont határozottan eszembe jutott és már nem is tudtam kiverni a fejemből.”

A baljós előjelek a verseny napján is egymást követték.

Earnhardt felesége, Teresa arról volt ismert, hogy sosem várta ki a futamok előtti felvezető ceremónia végét. A lehető leghamarabb elsietett a lakóbuszába, hogy kényelmesen, onnan nézhessen a rajtot.

2001. február 18-án azonban valami oknál fogva a pályán maradt, hosszasan szorongatta férje kezét, majd a szokásos gyors puszi helyett hosszasan ölelte, mintha csak el sem akarná engedni.

Maga Dale sem úgy viselkedett, mint máskor.

Az autójához nem célirányosan, határozott léptekkel ment,. Ehelyett folyamatosan megállt, hogy kezet rázzon az útjába kerülő emberekkel és természetellenesen nevetgélt.

Sőt, még a fiához is odament, ami teljes mértékben szokatlan volt.

„Elém állt és azt mondta, „Meg tudod csinálni, jó autóink vannak….együtt megcsináljuk” – idézte fel apja felé intézett, utolsó szavait Dale Earnhardt Jr.

„Soha nem csinált ilyet. A versenyek előtt rám sem hederített, nem is láttam őt. Én csak egy másik pilóta voltam számára a mezőnyben, akit le akar győzni. Aznap viszont külön kitérőt tett, hogy lásson. Nagyon furcsa volt.”

Dale Sr. még arra is szakított időt, hogy Kyle Pettynél is látogatást tegyen.

A versenyző fia, a 19 esztendős Adam nyolc hónappal korábban szenvedett végzetes balesetet a Busch Series (ma: Xfinity Series) edzésén a New Hampshire Motor Speedwayen.

Kyle a tragédia hatására egyike volt azon öt pilótának a negyvenháromból, akik a HANS viselése mellett döntöttek.

„Készült rólunk egy remek fotó” – nyilatkozta Petty.

„Dale odajött, átölelt és annyit mondott: „Gondolok rád és szeretlek, csak azt akarom, hogy tudd: teljesen átérzem a fájdalmad és azt is, mennyire nehéz lehet neked”. Ennyi volt, majd elsétált az autójához.”

Alig néhány óra múlva pedig a NASCAR örökre megváltozott.

Folytatás:

>>>>>Aznap egy kicsit a NASCAR is meghalt – Dale Earnhardt tragédiájának nyomában (II.)