Almirola nyugisan nyert, Dillon káosz után énekelte ki a sajtot Wallace szájából a duelen

Almirola nyugisan nyert, Dillon káosz után énekelte ki a sajtot Wallace szájából a duelen
credit:NASCAR
Almirola nyugisan nyert, Dillon káosz után énekelte ki a sajtot Wallace szájából a duelen


Esőszünet és egy bizarr baleset egyaránt színesítette a Daytona 500 rajtrácsát eldöntő Bluegreen Vacations Duelt.

A első sort alkotó pilóták kiléte már a szerdán lebonyolított, egykörös kvalifikáción eldőlt. Ennek értelmében a legendás futam pole-ját a Hendrick Motorsportsos Alex Bowman szerezte meg, míg a második pozíciót csapattársa, William Byron húzta be.

A mezőny felállása a harmadik helytől lefelé azonban ekkor még nyitott maradt, ugyanis arra a hagyományoknak megfelelően két, egyenként 150 mérföldes kvalifikációs futam tette ki a pontot.

A dueleket magyar idő szerint pénteken hajnalban rendezték.


hirdetés


Az első verseny simán lezajlott, amit jól példáz, hogy egyszer sem volt szükség a sárga zászló belengetésére.

Az első helyet a Stewart-Haas Racinget szolgáló Aric Almirola szerezte meg. A 36 éves floridai a futam 60 köréből 52-t töltött az élen, a győzelmének hála pedig a harmadik pozícióból kezdheti meg a vasárnapi Daytona 500-at.

A dueleknek azonban néhány pilóta és csapat számára sokkal több jelentősége volt, mint az egyszerű rajtpozíció.

A NASCAR Cup szabályai alapján a szám szerint 36, charterrel rendelkező autónak alanyi jogon jár a naptár valamennyi futamán való részvétel.

A rajtrács maximális létszáma negyven versenygépben van meghatározva, így mindössze négy nyitott hely állt rendelkezésre a Daytona 500-ra nevezett nyolc, charter nélküli csapat számára.

Az első duelen részt vett charter nélküli nevezők közül a Team Penske színeiben Cup-debütálására készülő, regnáló Xfinity-bajnok Austin Cindric, valamint a JTG Daugherty Racinget képviselő Ryan Preece vitte át a lécet.

Véget ért viszont a 2021-es daytonai álom Ty Dillon (Gaunt Brothers Racing) és Timmy Hill (MBM Motorsports) számára.

Nem volt jó napja a pole tudatában, lényegében tét nélkül versenyzett Bowmannek sem. A futam közepén váratlanul motorproblémák léptek fel a 48-as Chevyben, a csapat azonban reménykedik abban, hogy sikerül megúszniuk a cserét, ezzel együtt a rajtrács végére való száműzetést.

Az első duel után közel két és fél órát felölelő esőszünet állt be. Ennek idején pedig egy meglehetősen bizarr jelenet zajlott le a pályán, a főszerepben egy balesetet szenvedett Air Titannel.



Az incidensről ide kattintva lehet bővebben olvasni:

>>>>>Ilyet sem látsz minden nap: Egy Air Titan balesetezett Daytonán



Az esőszünet utáni verseny már korántsem volt olyan nyugodt, mint az első.

A pace cart kétszer is be kellett küldeni többautós balesetek miatt, a befutóra pedig overtime-ban került sor.

Személyi sérülés egyik incidensnél sem történt szerencsére, a második tömegkarambol viszont több pilóta és csapat egóját megtépázta.



A Rick Ware Racing charter nélküli, 13-as autóját vezető Garrett Smithley a hajrában igyekezett előre törni, az előtte haladó Brad Keselowski azonban rázárt. Ez indította el végül azt a láncreakciót, aminek révén nem csak Smithley búcsúzhatott el a Daytona 500-ról szőtt álmaitól, de a Beard Motorsports-cal a Cup-debütálására készülő Noah Gragson is.

A balesetben továbbá olyannyira megsérült a nem kevesebb, mint 34 kört az élen töltött William Byron autója, hogy várhatóan kénytelen lesz a tartalékba átülni a Daytona 500-on. Ez persze azt is maga után vonja, hogy elveszti második rajthelyét és csak a mezőny végéről indulhat.

A törmelékek eltakarítása után, kétkörös overtime-ban fejezték be a futamot.

Az utolsó pár száz méteren úgy tűnt, Bubba Wallace kezében van a győzelem, érkezett azonban a Richard Childress Racinges Austin Dillon és a kockás zászló előtt megelőzte a 23XI Racinges alabamait.

A D500 indulási jogát ezen a futamon David Ragan (Front Row Motorsports) és Kaz Grala (Kaulig Racing) harcolta ki a non-charteresek közül.







hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy