Justin Timberlake visszatér az IndyCarba

Justin Timberlake visszatér az IndyCarba
Justin Timberlake visszatér az IndyCarba

Justin Timberlake is beszáll az IndyCar vadonatúj, nyári versenyébe.

A Grammy-díjas énekes-producer legutóbb 2011-ben, szponzorként volt jelen a bajnokságban.

Ebben az évben a Timberlake által 2006-ban alapított ruhamárka, a William Rast szponzorálta a részidős programot teljesített Dan Wheldont.


hirdetés


A partnerkapcsolat gyümölcsözően indult, lévén brit megnyerte az Indianapolis 500-at, alig öt hónappal később azonban már a népszerű pilóta tragédiájáról szóló híradásokat illusztrálták a WR-logóját magán viselő Dallara-Hondával.

A Las Vegas-i horror után egy évtizeddel Timberlake neve újra kapcsolatba került az IndyCarral.

A szupersztár ugyanis csatlakozott a széria augusztus 6-8-án esedékes Music City Grand Prix-jéhez, mint társtulajdonos.

A Nashville utcáira kiírt verseny – aminek során a bajnokság történetében először egy folyó feletti hídon is áthajtanak majd – mögött álló csoport egyre nagyobb méreteket ölt.

Timberlake mellett frissen beszállt még a Delta Airlines korábbi vezető menedzsere, Gil West, valamint a NASCAR-pilóta, egyben friss csapattulajdonos – a Pitbullal nemrég összbútorozott – Justin Marks is.

“Leírhatatlanul büszke vagyok a tulajdonosi gárdánkra” – idézi a Music City GP által kiadott sajtóközlemény a vezérigazgató Matt Crewst.

“A csoportunk tökéletesen kombinálja az üzleti világot, a zenét és a motorsportot. Mindenki valami különlegeset tud letenni az asztalra, ami rendkívül értékes, miután a célunk az, hogy ezen az eseményen egyesítsük a technikai sportot, a szórakoztatóipart és a vendéglátást. A célunk, hogy ez a hétvége emlékezetes legyen és évről évre ünnepelt rendezvénye legyen Music City szívének.”



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy