Daytona 24: Drámai hajrát követően zsinórban harmadszor győzött a Wayne Taylor Racing!

Daytona 24: Drámai hajrát követően zsinórban harmadszor győzött a Wayne Taylor Racing!


Intenzív hajrával ért véget a 2021-es Rolex 24.

Az egynapos verseny utolsó órájában nem kevesebb, mint öt autó harcolt az összetettbeli győzelemért.

A háború alig nyolc perccel a leintés előtt egy valódi drámában csúcsosodott ki, miután az akkor második helyen álló, kevesebb, mint másfél másodperces lemaradásban lévő Chip Ganassi Racing 01-es Cadillacje defekt miatt a pitbe kényszerült.


hirdetés


A győzelmet így végül a Wayne Taylor Racing No. 10 Acurája húzta be a kockás zászló pillanatában a volán mögött ülő Filipe Albuquerque-vel, valamint váltótársaival, Alexander Rossival, Helio Castronevesszel és Ricky Taylorral.



Wayne Taylor ezzel személy szerint hetedik Daytona 24 sikerét ünnepelhette, lévén versenyzőként kétszer (1996;2005), csapattulajdonosként pedig immár ötödszörre – ebből zsinórban harmadik alkalmommal – tudta megnyerni az ikonikus vidadalt.



A DPi-kategória – ezzel együtt az összetett – második pozíciójában (már 4.704 mp hátrányban) az Action Express Racing 48-as számú, Hendrick Motorsports-cal kiegészült Cadillacje zárt Jimmie Johnson, Kamui Kobayashi, Mike Rockenfeller és Simon Pagenaud révén.

A harmadik helyet a Mazda Motorsports 55-ös járműve szerezte meg Jonathan Bomarito, Oliver Jarvis és Harry Tincknell közreműködésével.

Ami Ganassiékat illeti, a defektet követően a 01-es legénységének (Renger van der Zande, Kevin Magnussen, Scott Dixon) meg kellett elégednie az ötödik pozícióval.


hirdetés


Az LMP2-esek között az Era Motorsport 18-as Orecája bizonyult a legjobbnak Kyle Tilley, Paul-Loup Chatin,Ryan Dalziel és Dwight Merriman kezei által.

Az LMP3-asok legjobbja a Riley Motorsports 74-es Ligier-je ünnepelhetett Spencer Pigot-nak, Oliver Askew-nak, Gar Robinsonnak és Scott Andrewsnak köszönhetően.



KAPCSOLÓDÓ: Verseny közben lett pozitív egy pilóta COVID-tesztje Daytonán



A GTLM-kategória élén a Corvett Racing 3-as autója zárt (Nick Catsburg, Antonio García és Jordan Taylor), míg a GTD-osztályban a Winward Racing 57-es Mercedese győzött (Indy Dontje, Philip Ellis, Maro Engel és Russell Ward).




hirdetés






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy