IndyCar: Újra teljes szezonos versenyző lesz James Hinchcliffe

IndyCar: Újra teljes szezonos versenyző lesz James Hinchcliffe
credit: IndyCar Media
IndyCar: Újra teljes szezonos versenyző lesz James Hinchcliffe

Hat év után ismét az Andretti Autosport full szezonos versenyzője lett James Hinchcliffe.

A 34 éves kanadai a gárda 29-es számú Dallara-Hondáját vezetheti, amelynek elsődleges támogatója a 2020-as, részidős programjához hasonlóan a Genesys lesz.

A felhőalapú szolgáltatásokban utazó vállalat a naptár tizenhét versenyéből tízet vállal be főszponzorként.

“Azóta dolgoztunk ezen a programon, hogy tavaly márciusban aláírtam a három futamra szóló szerződést” – nyilatkozta az AP-nek Hinchcliffe.

“Mindig is az volt a cél, hogy újra teljes szezonos legyek. Nagyon jó érzés tudni, hogy újra a rajtrácson lehetek ezzel a hihetetlen csapattal, amellyel egykoron már annyi szép emléket szereztem és sikereket értem el.”


hirdetés


A torontói pilóta tavaly tért vissza az Andretti Autosporthoz, miután az Arrow McLaren SP élő szerződése ellenére sem tartott igényt a szolgálataira.

A kontraktus annak köszönhetően jött létre, hogy a Honda blokkolta Fernando Alonso Indy 500-as projektjét, így az eredetileg a spanyolnak szánt autót végül az Andrettiék flottáját 2012-14 között is szolgált Hinch kapta meg.

A népszerű versenyző az ötszáz mérföldes viadal mellett a szezonnyitó texasi, valamint az IMS roadjára kiírt GMR Grand Prix-n is lehetőséget kapott.

Később még további három futamon – az indianapolisi Harvest GP duplafordulóján, majd a St Pete-i idényzárón – is indulhatott, a szezon közben kirúgott Zach Veach 26-os gépével.

Az új megállapodás értelmében Hinch IndyCar-karrierje tizedik – ebből a kilencedik teljes -szezonját kezdheti meg idén.

Eddigi főkategóriás pályafutása során egy pole-t (2016 – Indy 500) és hat győzelmet szerzett. Legjobb összetettbeli eredményét 2012-ben és 2013-ban, Andrettiékkel produkálta, amikor is egyaránt a nyolcadikként zárta az évet.



hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy