„Úgy érzem, mintha többszörösen tökön rúgtak volna” – Tony Stewartot levegőnek nézi a NASCAR

“Úgy érzem, mintha többszörösen tökön rúgtak volna” – Tony Stewartot levegőnek nézi a NASCAR
credit: Eldora Speedway
“Úgy érzem, mintha többszörösen tökön rúgtak volna” – Tony Stewartot levegőnek nézi a NASCAR

Tony Stewartot saját elmondása szerint totálisan ignorálja a NASCAR.

Az egykori háromszoros Cup-bajnok – akit tavaly választottak be a szervezet hírességeinek csarnokába – már visszavonult a stock-car versenyzéstől, de a Stewart-Haas Racing társtulajdonosakén továbbra is jelen van a királykategóriában.

Emellett Stewart az Eldora Speedwayt is birtokolja, amely pálya az elmúlt években rendszeresen szerepelt a nemzeti harmadosztályt képező Truck Series naptárában.

A futamok óriási népszerűségnek örvendtek, így amikor a veterán szupersztár megtudta, hogy a NASCAR újra dirtre akarja vinni a Cup mezőnyét, akkor joggal bízott abban, hogy a befutó csakis az ő oválja lehet.

Tévedett.


hirdetés


A NASCAR ugyanis még csak meg sem kereste, Stewart pedig a sajtóból tudta meg, hogy a szervezet inkább a Bristol Motor Speedwayt alakítja át dirt borításúvá.

Ez volt az a pont, amikor a Smoke becenévre hallgató versenyző/üzletember arra utasította az Eldora Speedway ügyvezető igazgatóját, Roger Slacket, hogy azonnali hatállyal tépje szét a Truckkal való szerződéshosszabbításra vonatkozó tervezetet.

„A belemet kidolgoztam azért, hogy Eldorára vigyem a NASCAR-t” – nyilatkozta Stewart az AP-nek. „Most pedig még arra sem méltattak, hogy legalább telefonon közöljék, hogy nem kellünk. Úgy éreztem, mintha többszörösen tökön rúgtak volna. Pályatulajdonosként eszméletlenül frusztráló, hogy a NASCAR egyáltalán nem kommunikált velem. Egy árva szót nem szóltak, semmilyen megbeszélés nem történt köztünk Eldorát, vagy a Cup dirt-projektjét illetően egészen addig, hogy hivatalosan bejelentették Bristolt.”

A kezdeti dühét félretéve Stewart maga kereste meg a NASCAR-t.

„Megkérdeztem őket, hogy a közeljövőben megfontolás részét képezi-e egy Xfinity, vagy Cup-futam Eldorán. A válasz annyi volt, hogy jelenleg nem. Ekkor közöltem velük, hogy végeztünk.”

Nem csak a pálya miatt keserű a szájíze Smoke-nak.

A 49 éves amerikai – aki 2016-os visszavonulása óta nem versenyzett a Cupban – többször kijelentette, hogy szívesen indulna a Daytona International Speedway roadján rendezendő Busch Clashen.

Ennek érdekében megkérdezte a NASCAR-t, hogy korábbi bajnokként kaphat-e rajtengedélyt. A szervezet azonban válaszra sem méltatta.

Olyan pletykák is felröppentek, hogy a NASCAR a Superstar Racing Xperience létrehozása miatt kvázi bünteti Stewartot.

A néhai IROC-szérián alapuló „öregfiúk” bajnokságban olyan sztárpilóták fogják megméretni magukat, mint páldául Bobby Labonte, Mark Webber, Bill Elliott, Helio Castroneves, Tony Kanaan, Paul Tracy és persze maga Stewart.

A dirtpályákon és rövid oválokon esedékes SRX megvalósításában a méltán híres NASCAR crew chief és mérnök Ray Evernham segédkezik. A széria idén nyáron rajtol el, egyelőre hat fordulóval, amelyeknek nem csak számos szponzora, de komplett élő televíziós csomagja is van már a CBS jóvoltából.

Stewart azonban nem tartja valószínűnek, hogy a NASCAR vele szemben tanúsított bánásmódjának komolyabb köze lenne az SRX-hez.

„Ha az ottani emberek ennyire aggódnak Evernham, én, valamint hat verseny miatt, akkor nekik valójában sokkal nagyobb problémáik lehetnek.”