Grosjean IndyCar-szerződését már napokon belül bejelenthetik?

Egyre több pletyka lát napvilágot arról, hogy Romain Grosjeant már csak hajszál választja el az IndyCarba való átigazolástól.
A híreszteléseket most a mindig jól informált RACER is megerősítette.
A lap értesülései szerint a francia versenyző közel áll ahhoz, hogy aláírja szerződését a Dale Coyne Racinggel, a hivatalos bejelentés pedig leghamarabb jövő hétre várható.
Azt egyelőre nem tudni, hogy adott esetben a teljes szezont bevállalná-e, vagy csak egy épített/utcai pályás programot teljesítene.
hirdetés
A 34 éves pilóta átigazolását a TrackSide podcastben az IndyCar korábbi kommunikációs alelnöke, jelenleg a digitális kontentért felelős Curt Cavin is elhintette. A szakember úgy tudja, a DCR már csak a szponzorációs pénz átutalására vár.
Grosjean egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A versenyző neve először november elején, még a bahreini balesete előtt röppent fel az IndyCar kapcsán. Akkor az AJ Foyt Racinggel hozták összefüggésbe, a kontraktus azonban nem materializálódott.
Az égési sérüléseiből még mindig lábadozó Grosjean korábban úgy fogalmazott, a horrorisztikus bukás hatására átgondolja a tengerentúli kalandot, ugyanakkor azt is leszögezte, mindenképpen szeretné folytatni karrierjét.
Ebből adódóan könnyen elképzelhető, hogy ha sikerül tető alá hozni a Coyne-szerződést, akkor az oválokon nem fogjuk látni.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough