Trump-párti tweetek miatt máris kirúgták Kyle Larson spotterét

A Hendrick Motorsports december végén nevezte ki Chris Monezt az 5-ös számú, Kyle Larson által vezetendő Chevy spotterévé. Pár nap elteltével azonban a szakember máris útilaput találhatott a cipője talpán.
Hogy mi volt a bűne? Donald Trump egyik tweetjének lájkolása, valamint egy QAnon-hashtag kiposztolása.
Aki nem lenne képben, a QAnon-jelenség még 2017 októberére vezethető vissza. A 4chanen ekkor bukkant fel egy önmagát csak ‘Q’-nak nevező felhasználó, aki már-már nostradamusi fogalmazásmóddal arról kezdett írni, hogy Trump vezetésével egy soha nem látott, összehangolt katonai hadművelet zajlik a színfalak mögött, aminek célja, hogy leleplezze az USA-t, valamint a világot körbelengő korrupciót és pedofil-hálózatot.
Az összeesküvés-elmélet villámgyorsan terjedt, egészen 2020 késő tavaszáig azonban a mainstream média lényegében tudomást sem vett róla.
Tavaly májusban viszont hirtelenjében a Black Lives Matter mozgalom ellenpólusává vált. Míg a BLM-et és az Antifát követendő példának állították be, addig a QAnon követőit nem csak a sajtó, de számos demokrata politikus is az ország legveszélyesebb terrorszervezetének kiáltotta ki.
A Q alól szó szerint kihúzták a digitális talajt. A vele kapcsolatos weblapok többségét törölték, a maradékot pedig egyszerűen nem indexelik a keresők. A nagy közösségi oldalak felhasználók ezreit bannolták visszavonhatatlanul – beleértve olyanokat is, akik nem a Q-t követték, mindössze csak hangot adtak a támogatásuknak Trump irányába.
A konteó legújabb „áldozata” Chris Monez lett.
A sztori a Yahoo Sports újságírójával, Nick Bromberggel kezdődött, aki néhány nappal ezelőtt, screenshot formájában közzétette Monez egy augusztusi tweetjét, amiben a QAnonhoz köthető #WWG1WGA (‘Where We Go One, We Go All’) hashtaget írta ki.
It really does feel like peak NASCAR stupidity that the guy returning from an effective yearlong suspension for saying a racial slur will now have a spotter who tweets the QAnon slogan and liked the president’s tweet attacking Bubba Wallace. pic.twitter.com/dK1wH50bqI
— Nick Bromberg (@NickBromberg) January 2, 2021
Ez már önmagában véve elég lett felháborodott NASCAR-rajongók százainak szemében arra, hogy a szakember azonnali kirúgását követeljék a Hendrick Motorsportstól.
Sőt, néhányan egyenesen odáig mentek, hogy személyes információkat kezdtek el gyűjteni Monezről és családjáról, mondván „mindenkinek tudnia kell, mekkora rasszista, terrorista-szimpatizáns is ő”.
A pontra az i-t végül egy másik tweet tette fel.
Kiderült ugyanis, hogy Monez korábban lájkolta Trump azon tweetjét, amiben az elnök kérdőre vonta Bubba Wallace-t a júliusi, hóhérkötél-botrány kapcsán.
A népharagot látva a HMS-nek nem maradt más választása, mint kirúgni a spottert.
Hendrickék lépése valahol érthető.
A csapat óriási kockázatot vállalt azzal, hogy leszerződtette a rasszista botránya miatt tavaly áprilisban felfüggesztett Larsont.
A 28 éves amerikai annak érdekében, hogy a NASCAR visszafogadja nem csak a tehetségét igyekezett bizonyítani azzal, hogy halmozta a győzelmeket a dirt pályákon, de maximálisan elkötelezte magát a BLM mellett is.
A stock-car szervezet végül január elsejétől újra megadta számára a versenyzéshez szükséges engedélyt, a támogatók szemében azonban továbbra is persona non grata.
Ennek következtében a HMS 5-ös autójának még mindig nincs egyetlen szponzora sem, olyannyira, hogy a gárda már meglévő partnerei is egyelőre elhatárolódnak tőle.
Ebből adódóan Hendrickéknek minden botrányt el kell kerülniük, legyen az jogos, vagy éppen eltúlzott.
A NASCAR nem nyilatkozott az ügyben.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough