IndyCar: Halaszthatják a szezon rajtját

IndyCar: Halaszthatják a szezon rajtját
credit:IndyCar Media
IndyCar: Halaszthatják a szezon rajtját

Sajtóinformációk szerint az IndyCar komolyan fontolgatja, hogy későbbi időpontra halasztja a 2021-es szezon tervezett első két versenyét.

A március 7-ei nyitófutamnak szánt GP of St. Petersburg, valamint a bő egy hónappal későbbre, azaz április 11-re szánt Barber Motorsports Park sorsát nem meglepő módon a koronavírus-járvány tette bizonytalanná.


hirdetés


A RACER információi szerint a széria lázasan dolgozik a vészforgatókönyvén, aminek értelmében az alabamai roadra szánt versenyt egy héttel, tehát április 18-ra tolnák el, míg a floridai utcákon csak ezt követően, azaz 25-én lengene a zöld zászló.

A módosítástól az IndyCar azt reméli, hogy az új időpontokba lazább korlátozások mellett rendezhetik meg a fordulókat.

Az idei év menetrendjében már hetekkel ezelőtt bejelentettek egy komoly változást, miután a tavaszra datált, Grand Prix of Long Beachet szeptember 26-ra rakták át. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utcai pályák Indy 500-ának is nevezett viadal szezonzáró, egyben minden bizonnyal bajnokavatóként funkcionál majd.

Az IndyCar pár napja azt is megerősítette, hogy a februári, kollektív tesztsorozat teljes egészében törlésre kerül.