A motorsport egyik legnagyobb koponyája, akiről még soha nem hallottál

Az alábbi képet nézve bárki joggal kérdezheti, hogy ki ez a faszi, és mi a búbánatot keres egy mozgásban lévő versenyautón ülve rövidnadágban, fején egy szál védőszemüvegben?

Nos, bármily hihetetlen, a fotó nem egy show-műsor keretében készült, még csak nem is egy filmjelenetből lett kiollózva, a rajta szereplő öngyilkosjelölt pedig nem egy bevállalós kaszkadőr.

Az eset valóban megtörtént, méghozzá egy 1983-as, phoenix-i IndyCar-teszten.

A volán mögött a későbbi kétszeres Indianapolis 500 győztes Al Unser Jr. foglalt helyet, az autón ücsörgő fickó pedig nem volt más, mint az innovatív ötleteiről elhíresült tervező és mérnök, Trevor Lee Harris, aki ily’ módon vizsgálta a Galles Racing versenygépének első felfüggesztésén észlelt problémát.

Hogy még soha nem hallottál róla? Nem lep meg, pedig egy olyan emberről van szó, aki megérdemelné a széles körű figyelmet.

Harris hosszú pályafutása során – első hot rod autóját 1953-ban kezdte építeni – számos, korát megelőző versenyautót alkotott, ezek közül talán a legismertebb a CAN-AM széria mindmáig talán legradikálisabb gépeként számon tartott AVS-Shadow.

hirdetés

Emellett viszont még számos rendkívüli eredmény fűződik a nevéhez. Az AVS-Shadow-t megelőzően, 1964-ben tervezte a Chevy V-8 Bardahl Special -t, amely Jerry Granttel a volán mögött rögtön első versenyén megszerezte a pole pozíciót, majd a futamgyőzelmet is az amerikai West Coast Pro-Series sorozatban, később pedig az egyetlen autó lett, amely a széria minden versenyén az élre tudott állni.

Kivételes képességeire felfigyelt a Nissan is, így 1970 és ’73 között a japán gyárnak tervezett autókat, amelyek összesen tizenöt nemzeti bajnokságot nyertek.

A versenyzéssel kapcsolatos projektek mellett komoly figyelmet fordított az utcai gépjárművekre is, aminek eredményeképpen 1971-ben megálmodta a forradalmian új, alacsony nyomású befecskendező rendszert kimondottan hétköznapi használatra.

Ha ez még nem lett volna elég, 1973-ban megépítette és szabadalmaztatta a Harris Vertical névre keresztelt, húsz sebességfokozattal rendelkező versenykerékpárt, bizonyítva, hogy fantáziája nem határolódik be a motorral működő járművek közé.

1975-ben rukkolt elő a B210 Datsun C Sedan-nal, amely modell később három címet szerzett az SCAA nemzeti bajnokságban, egy évvel később pedig a motorversenyzés világában is letette a névjegyét, amikor a Yamaha megbízásából speciális, rövid pályákra való gépet tervezett, amely – nyergében a későbbi háromszoros világbajnok Kenny Roberts-el – még ugyanebben az évben versenyt is tudott nyerni Dallasban.

Számos egyéb projektet követően 1979-ben a Shadow Forma 1-es csapat vezető tervezője lett. Az alakulat feje felett azonban ekkoriban már ott lógott Démoklész-kardja a korábbi évek sikertelensége révén.

Ez meglátszott a szponzorok csökkenő  számában, ebből fakadóan pedig a költségvetésben is, így egy évet követően Harris vissza is ment az Államokba. 1980-ban a tervei alapján elkészült a Turbo 280Z elnevezésű Datsun versenyautó, amellyel nem más, mint Paul Newman falta a mérföldeket a Trans-Am szériában.

Szintén a nyolcvanas évek legelején, a washingtoni egyetem volt fizika szakos hallgatója a CART sorozat All American Racers nevű csapatához szegődött, mint főtervező, s 1981-ben versenyt is tudtak nyerni Milwaukee-ban.

Nagy szerelmét, a CAN-AM szériát sem felejtette el, olyannyira, hogy 1981-’85-ig, zsinórban az ő autói nyerték a bajnokságot.

hirdetés

Az egykori rakétatechnikus rendkívül termékeny munkássága révén számtalan futamgyőzelemhez és bajnoki címhez segítette a különféle kategóriákban induló Nissan autókat, nem is csoda, hogy 1987-ben a cég őt nevezte ki gyári versenygépeik főtervezőjének az USA-ban.

Egyik legfontosabb projektjének az IMSA GTP sportautó sorozatban való részvételt tartotta, ahol 1988-1991-ig, zsinórban négy szezonon keresztül a Harris által megálmodott autóval uralta a bajnokságot Geoff Brabham. 1991-ben az elvont, bajszos zseni történelmet írt, ő lett az első amerikai tervező, aki három egymást követő évben tudott győztes autót alkotni a sebringi 12 órás viadalra.

Ezen sikerek örömére, még ebben az évben előrukkolt a Nissan Group C kasztnival, amelynek különlegessége, hogy ez volt a világon a legelső teljes mértékben fémszálas technológiával készült héjszerkezet és bukókeret, ami sikerrel tejesítette az FIA tesztjét.

Időközben megalapította cégét, a Harris Dynamicset, amely a kilencvenes évek közepén előrukkolt a forradalmian új, fedélzeti computer által vezérelt utcai járművel, valamint újra belekóstolt a kerékpár-bizinszbe, mely munka során később ismét bajnoki címet nyerő mountain bike-ot álmodtak meg.

1996-ban Harris a frissen megalakult Indy Racing League-nek kezdett dolgozni, ahol a feladata installációs csomagok tervezése volt, majd pár hónappal később a szériában jelen lévő Jonathan Byrd-Cunningham Racing-hez szerződött, mint karosszériáért felelős főmérnök.

Az ezredfordulót követően sem fogyott ki az ötletekből, teljes kasztnik mellett sebességváltókat és motorblokkokat tervezett versenyautók és utcai autók számára egyaránt, 2005-ben pedig kirukkolt a merőben új sepcifikájú felfüggesztéssel rendelkező Pflueger Trophy Truck-kal, míg 2008-ban a Wolksvagen megbízásából következett a VW Touareg SUV Trophy Truck.

hirdetés

És a sor itt még korántsem ér véget. Trevor Lee Harris szerteágazó tevékenysége ellenére kivételes tehetsége igazán a sportautózás terén teljesedett ki, munkássága révén pedig számos korszakalkotó ötlete a mai prototípusok alappillérének is tekinthető.

Érthetetlen módon a világ mégsem ismeri a nevét, ennek bizonyítékaként elég csak a Google-ba begépelni és szörnyülködni a szegényes találati listán. Nincsen hivatalos oldal, nincsenek rajongói site-ok, nincsenek őt éltető cikkek, pusztán az öröksége, amelyről viszont szinte senki nem tudja, hogy kihez is fűződik.

Harrist néhány kollégájával ellentétben nem kapta fel a világhír, ami önmagában véve nem baj.

Csak ez a mellőzöttség, na ez, ami bosszantó.

képek: Motorsport Archive