TRAC – Az alternatív versenysorozat

TRAC – Radikális kísérlet a NASCAR trónfosztására


A közelmúlt történelme során időről-időre felbukkantak úgynevezett alternatív ligák, amelyek az adott sportágat uraló csúcsbajnokság farvizén felfelé evezve, olykor egészen radikális ötletekkel, ámde inkább kevesebb, mint több sikerrel igyekeztek egy kis szeletet kiharapni a tortából.

TRAC – Radikális kísérlet a NASCAR trónfosztására

Erre ékes példaként szolgált a labdarúgást az autóversenyzéssel vegyített, végül mindössze csak négy szezont megélt Superleague Formula.

Ezen széria viszont még mindig sikeresebbnek volt mondható jelen cikk főszereplőjénél, az alternatív NASCAR-nak szánt Team Racing Auto Circuitnél (TRAC), amely a közvetlen benne érintettek nagy mellénye és hangzatos ígéretei ellenére még csak a zöld zászlóig sem jutott el.

A TRAC az Észak-Karolinai képviselőház egy tisztviselője, bizonyos Charles Jeter fejéből pattant ki még 1998-ban, aki úgy vélte, egy vadonatúj, modern felfogású széria által versenyre kelhetne az amerikai stock-cart uraló NASCAR-ral szemben, sőt, akár le is taszíthatná azt a szakág trónjáról.

Az elkövetkezendő évek során Jeter fáradhatatlanul dolgozott az ötlet megvalósításán, prominens partnerekre és támogatókra tett szert, aminek eredményeképpen 2001. májusában, egy, a charlotte-i Spirit Square-en nagy csinnadratta közepette megtartott sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették az új bajnokság születését.

Az eseményen Jeter mellett személyesen megjelent a CBS csatorna egykori elnöke, egyben a CNN társalapítója, Robert J. Wussler, az Invesco volt vezető tisztviselője, Wendell Starke, a Ford Motorsports korábbi igazgatója, Michael Kranefuss, Dél-Karolina volt kormányzója, Charlie Bradshaw, a Trans World Corporation elnöke, Danny Ford, az NBA tisztviselőjeként több, mint 25 éves múltra visszatekintett Carl Scheer, valamint a “kollaboránsok képviseletében” a saját Winston Cup csapatának bedőlése miatt meglehetősen dühös NASCAR legenda Cale Yarborough is.

A sajtótájékoztató során ismerették a Team Sports Entertainment Inc. (TSEI) tulajdonában lévő Maxx Motorsports Inc. által tető alá hozott TRAC fő céljait. Az ekkor közzétett tervek szerint a széria a stock-car szakág már meglévő rajongóbázisának kiterjesztését tűzte ki maga elé, amit egy egyedülálló formátum révén kívántak elérni.

caleyar.jpg

A 2003-ra vizionált debütáló szezonban a TRAC mezőnyét 8-12, egyenként több autót indító csapat alkotta volna, a versenyeket pedig kizárólag oválokon képzelték el. A pályákat tekintve a bajnokság futamait a televíziós nézettség szempontjából legfontosabbnak tartott területek közelében fekvő létesítményekben kívánták kiírni, miután az alapkoncepció szerint valamennyi TRAC-ben résztvevő gárda egy-egy államot, vagy várost képviselne.

Ezzel az ötletgazdák a lokálpatriotizmusra akartak hatást gyakorolni, arra számítva, hogy egyfajta geográfiai rivalizálást generálnak az adott csapathoz tartozó közösségek között (helló, Superleague Formula, csak épp focidrukker verzióban!). Az előzetesen bejelentett gárdák ennek megfelelően nem a motorsportban hagyományosnak tekinthető “XY Racing, YZ Team, stb.” névre hallgattak, hanem inkább az NFL-re, vagy az NHL-re emlékeztető Las Vegas Rollers-re, California Stormra, vagy épp Texas Torch-ra.

Bár a TRAC képviselői – legalábbis nyilvánosan – úgy nyilatkoztak, hogy a széria nem a NASCAR helyére pályázik, sokkal inkább annak egy úgymond nem hivatalos, kiegészítő bajnoksága akar lenni, a rivalizálás azonban mégis már az első pillanattól érezhető volt.


hirdetés


Az új bajnokság a közvetítések terén kizárólagosan országosan fogható televíziós csatornákban gondolkodott, a tulajdonosok 2001-es állítása szerint pedig komoly tárgyalásokban álltak többek között az ABC-vel, a CBS-szel és az ESPN-nel is.

Ami a futamok helyszíneit illette, a TRAC egyaránt versenyezni szeretett volna a NASCAR Cup által használtak egy részén, valamint annak naptárában nem szereplő létesítményekben is.

Egy dolog azonban szinte biztosra vehető volt, nevezetesen, hogy a NASCAR testvérvállalatának tekintett, még a szervezet alapítója, Bill France Sr. által 1953-ban létrehozott International Speedway Corporationhöz tartozó pályákat elfelejtheti az új széria.

A második számú, versenypályák tulajdonlásával és üzemeltetésével foglalkozó vállalat, a Speedway Motorsports Incorporation azonban hajlandóságot mutatott arra, hogy fogadja a TRAC mezőnyét, de – ahogyan az anyaszervezet, a Team Sports Entertainment elnöke, vagyis Jon Pritchett fogalmazott – kínosan ügyelve arra, hogy a futamok dátumai ne legyenek hatással a Winston Cup naptárára.

És, hogy mégis milyen nagyságú menetrendben gondolkodtak? Pritchett nem számosította a tervezett naptárat, mindössze annyit hangsúlyozott, hogy – bár egyelőre nem éri el a 36 futamot, mint a Cup -, de mégis elegendő hosszúságú lehet ahhoz, hogy a terméket, vagyis a TRAC-et maximálisan prezentálni tudják.

A formátumot illetően a bajnokság az NFL-hez hasonlóan két konferenciára – nemzeti és amerikai – bontotta a csapatokat, amelyeknek az alapszakasz versenyei során kellett kivívniuk a jogot a rájátszásba kerülésre, a szezon pedig végül egy nagy bajnoki döntőben csúcsosodott volna ki.

A TRAC két hónappal később, azaz 2001. júliusában bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk a NASCAR merchandise-ért felelős Sports Designnal, aminek értlemében a cég tervezi és gyártja majd az új stock-car bajnokság hivatalos logójával ellátott termékeit is. A ruhák, sapkák és egyéb ereklyék a tervek szerint a TRAC weboldalán, a Sports Design katalógusán és partnerein át, valamint a szponzorok, támogatók árusítóhelyein keresztül – beleértve a versenyhétvégék helyszíneit – lettek volna elérhetőek.

trlogo.png

Ezzel egyidejűleg a TRAC arról is beszámolt, hogy már megnyitotta közel 4700 négyzetméteren elterülő főhadiszállását az Észak-Karolinai Huntersville Business Parkban, ami egyébként egy kőhajításra terült el olyan NASCAR csapatok otthonától, mint pl. a Joe Gibbs Racing.

A bajnoksággal kapcsolatos első, igazán jelentős bejelentésre azonban egészen 2001. októberéig kellett várni, amikor is hivatalosan leleplezték az autók majdani gyártóját.

A megállapodás értelmében a TRAC gépek tervezését, majd legyártását a neves Riley & Scott Race Car Engineering vállalta magára, amely céget több pályázó közül választották ki. Pritchett pedig azt is boldogan tudatta a nagyérdeművel, hogy az ezzel kapcsolatos munka a sajtótájékoztató pillanatában már javában megkezdődött az R&S indianapolisi műhelyében.

A legfontosabb követlemények az autó tekintetében a maximális biztonsági feltételek megteremtése, valamint a pozitív vizuális megjelenés volt.

Az akkori várakozások szerint az első három prototípusnak húsz héten belül teljesen el kellett készülniük, a debütáló, tehát 2003-as TRAC szezonra pedig körülbelül 100 db gépnek kellett volna már bevetésre kész állapotban állnia.

“Amint megláttam az autó terveit, tudtam, hogy valami igazán jelentős dolog van készülőben” – kommentálta Cale Yarborough, aki a bajnokság nemzeti szóvivői tisztségét töltötte be. “A jelenleg létező legmagasabb biztonsági előírásokat szem előtt tartva került megtervezésre és számos, teljes körű próbán megy át beleértve a szélcsatornás és törésteszteket, továbbá más, tudományos célú méréseket is. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a rajongók és a versenyzők egyaránt imádni fogják.”


hirdetés


Az általános specifikáció szerint a kb. 1270 kg súlyú, 600-625 lóerős injektoros motorral hajtott TRAC stock-car acélcső vázzal, fedélzeti kijelzővel, a legmodernebb szenzorokkal és adatgyűjtő szoftverrel ellátva lép pályára.

Az autó szélcsatornás tesztsorozata 2002. januárjában vette kezdetét a virginiai Langley légibázison, amivel párhuzamosan a széria tisztviselői azt is hivatalosan közölték, hogy leszerződtek a Drew Pearson Marketing Inc.-el, a világ egyik vezető marketing és promóciós cégével. Csak, hogy szemléltessük, ez mennyire hatalmas jelentőségű lépés volt, elég annyit mondani, hogy a DPM birtokolja szinte az összes, profik között jegyzett amerikai sportliga licencjogait, emellett pedig exkluzív partnerségben áll többek között az ESPN-nel, az X-Games-szel, a Mattel Hot Wheels és Matchbox védjegyével, sőt, még George Lucas Star Wars franchise-ával is.

Ismertették továbbá, hogy a majdani mezőny tíz csapatból fog állni, amelyek három autóval és hat versenyzővel (három éles és három tartalék) rendelkeznek majd. A pilóták kiválasztására – akárcsak az amerikai, profi csapatsportok esetében – draft útján kerül sor, amely eseményre körülbelül 500 reménybeli, fiatal volánművészt prognosztizáltak.

2002. április 24-én, újabb sajtókonferenciára került sor a TRAC részéről, amelynek keretein belül a volt CBS Sports vezér – ekkor viszont már, mint a reménybeli új széria tisztségviselője -, azaz Robert Wussler elmondta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a televíziós csomag kapcsán. Részletekbe nem ment bele, de annyit azért elárult, hogy 15 versenyt szombat délután, a szezon többi futamát pedig az esti, főműsoridős sávban fogják élőben közvetíteni.

A beosztás kapcsán többeknek szemet szúrt, hogy a szóban forgó szombat délutánokra/estékre tradicionálisan a NASCAR másodosztályát képező Busch Series (ma Xfinity) versenyeit időzítik. A TRAC pedig ugyebár mindaddig azt állította, hogy semmiképpen sem akarnak szembe menni a stock-car szakág csúcsával.

“Nem úgy tekintünk erre, mint valami versengésre” – reagált Pritchett. “A rajongói bázist akarjuk bővíteni, tehát egyáltalán nem áll érdekünkben az, hogy ellehetetlenítsük a NASCAR-t, vagy annak szurkolóit, sőt, még csak a piaci részesedésből sem akarunk elhappolni semmit.”

Ennek némiképp ellent mondva, néhány másodpercnyi hatásszünet után azonban Pritchett ezzel zárta a mondandóját:

“Mi csak a következő nagy profi sportligává akarunk válni.”


Az autó hivatalos leleplezésének a Charlotte Motor Speedway adott otthont április 26-án. Az esemény során a három prototípust három különböző márkajelzés, név szerint a Dodge Viper, a Chevrolet Corvette és a Ford Mustang alatt mutatták be.

Az első, pályán végrehajtott, három napos tesztre szintén ebben a hónapban, az Atlanta Motor Speedway-en került sor Andy Hillenburggal és Tony Ave-val a volán mögött, majd néhány nappal később Charlotte-on folytatódott a munka Ave mellett immár Boris Said hathatós közreműködésével.

Hivatalos köridők nem láttak napvilágot, de kiszivárgott információk szerint Atlantában a Viper 186.666 mph-val repesztett. Összehasonlítva a NASCAR Winston Cup egy hónappal korábban ugyanitt rendezett MBNA America 500-on 191.542 mph-val szerezte meg Bill Elliott a pole pozíciót.

Hamarosan azonban elkezdtek gyülekezni a sötét felhők a TRAC ígéretesen induló pályafutása felett.

A Winston Salem Journal értesülései szerint ugyanis a széria közfelháborodást keltett Detroitban, miután a prototípusaikon úgy használták a Mustang bejegyzett védjegyére jellemző motívumokat és elemeket, hogy ahhoz sem a Ford, sem pedig a General Motors nem adott engedélyt, sőt mi több, még csak komolynak mondható tárgyalásokat sem folytattak a TRAC-kel a bajnokságban való esetleges részvételük kapcsán. A Ford tisztviselői szerint bár egy évvel korábban sor került néhány megbeszélésre egy motorpartneri szerződést illetően, de végül ezek nem vezettek sehová, a cég kapcsolata pedig ekkor teljesen megszakadt a TRAC-kel.

A széria azonban ilyen apróságokkal mit sem törődve rendületlenül építkezett tovább, nyár felé közeledve pedig a debütáló szezon versenynaptáráról is elkezdtek csepegni a hírek. Első körben a Texas Motor Speedway-t jelentették be, amely pályára két futamot is kiírtak az új széria számára; az elsőt 2003. május 3-ára, a másodikat pedig július 19-ére.

A TMS mellett a TRAC további négy, a Speedway Motorsports alá tartozó pályán is bemutatkozhat: a Charlotte Motor Speedway-en egy, az Atlanta Motor Speedway-en és a Bristol Motor Speedway-en kettő-kettő, a Las Vegas Motor Speedway-en pedig egyenesen három verseny rendezését időzítették, de pontos dátumot ezek esetében nem közöltek.

A TRAC megkörnyékezte az ekkoriban még négy versenypályát (Nashville Superspeedway, Dover International Speedway, Gateway Motorsports Park és Memphis Motorsport Park) irányító Dover Motorsports-ot is, de ők kategorikusan nemet mondtak a radikális, új szériára.

Bár az International Speedway Corporationhöz köthető létesítmények az erőteljes NASCAR-kötődés miatt eleve kizárhatóak voltak az új széria fogadását illetően, a TRAC mégis bepróbálkozott néhány ottani pályánál. Az eredmény viszont borítékolható volt.

“Azt hiszem, a TRAC emberei beszéltek az ügyben az ISC-vel” – nyilatkozta az Associated Press-nek Andrew Gurtis, a Darlington Raceway elnöke. “Ugyanakkor, mint bármelyik más versenypálya, mi is minél több rajongót akarunk a rendezvényeinkre vonzani, biztonságos feltételek mellett, a részvényesek, a közönség és a partnerek számára pedig mindig értéket akarunk nyújtani. Nem zárkózunk el a TRAC-től, de előbb inkább kivárnánk, hogy mi sül ki belőle.”

Hosszú időn át úgy tűnt, hogy a magánkézben lévő nashville-i Fairgrounds Speedway biztos helyszíne lesz a versenynaptárnak, olyannyira, hogy még előzetes dátumot is kapott. 2002 nyarának végén azonban váratlanul visszatáncoltak a futamrendezés jogától. Ez azért is volt nagy érvágás a TRAC számára, mivel úgy tervezték, hogy a csapatok valamelyikét a kereskedelmileg kiemelten fontos Nashville zászlaja alatt küldik pályára.

trac2.png

Szeptemberre a TRAC következő évi menetrendje még mindig csak öt pályát tartalmazott, noha továbbra is állították, hogy húsz városban rendeznek majd futamokat USA-szerte. A növekvő problémákat előrevetítette, hogy alig hét hónappal a tervezett debütálás előtt a TRAC egyik vezető tisztviselője, William Miller egyik pillanatról a másikra lemondott. A hivatalos tájékoztatás szerint ennek oka abban volt keresendő, hogy a szakember saját csapatot kíván indítani a szériában, méghozzá Atlanta színeiben, valójában azonban már a patkány és a süllyedő hajó esete állt fenn.

Miller helyét Charlie Bradshaw vette át, a TRAC pedig továbbra is optimista maradt a jövőt illetően, holott anyagi értelemben egyre kilátástalanabbá vált a helyzetük. A több egyéb mellett a három prototípus versenygéppel kapcsolatos, összesen 1.8 millió dollárra rúgó számlákat záros határidőn belül ki kellett volna egyenlíteniük a partnereikkel szemben, a rendelkezésre álló pénztartalékuk azonban alig haladta meg a 20.000 dollárt.

Ennek eredményeként a Riley & Scott leállt az autókkal kapcsolatos munkákkal, beleértve a szériagyártást is.

A TRAC-nek végül a Godley Morris Group LLC jóvoltából sikerült szert tennie mintegy 2.5 millió dollár értékű támogatásra, amiből rendezni tudták ugyan a tartozásaikat, de a folytatás financiális értelemben továbbra sem volt kellőképpen biztosítva.

Ebből adódóan senki sem lepődött meg, amikor 2002. november 25-én a TRAC hivatalosan bejelentette hogy a debütálásra a tervezettnél egy évvel később, azaz 2004 tavaszán kerülhet csak sor.

A SportsBusiness Journal birtokába jutott dokumentumokból kiderült, hogy a TRAC-nek többek között nem sikerült tető alá hoznia egyetlen televíziós szerződést sem, továbbá a franchise jogokat sem tudták értékesíteni.

Innentől fogva közel öt hónapon át nem lehetett hallani a TRAC-ről, az emberek pedig már szinte el is felejtették a projektet, amikor azonban ismét életjelet adtak magukról, méghozzá egy hivatalos sajtóközlemény formájában.

2003. április 15-én, a TRAC elnöki tisztségéből leköszönő Pritchettet váltó Terry Hanson bejelentette, hogy egy több évre szóló megállapodást kötöttek az ESPN sportcsatornával, amely a bajnokság valamennyi versenyét közvetíteni fogja. A korábban húsz városba, egyenként akár több fordulósra is tervezett szezon mindössze tizenhárom hétvégésre apadt 2004 májusi kezdéssel, míg a bajnoki címről döntő zárófutamot már augusztusban lebonyolítanák.

Az előzetesen várt tíz, háromautós csapat helyett pedig már csak hat, ámde egyenként négy géppel induló gárda képviselné a saját városát, vagy régióját.

A TRAC a soron következő hetekben további szponzorokra, valamint befektetőkre tett szert, az általuk nyújtott anyagi támogatás azonban elenyésző volt ahhoz, hogy érdemben meg tudják valósítani profi sportligáról szőtt álmaikat.

A Team Sports Entertainment és vele együtt a TRAC 2003. augusztus 26-án hivatalosan közölte, hogy azonnali hatállyal lezárják a saját stock-car ligájuk felépítését, működtetését és felügyeletét célul kitűzött projektjüket. Az indoklás szerint nem tudták teljesíteni az üzleti terv létfontosságú részét, vagyis a hat csapattal összefüggő jogok értékesítését, továbbá a szükséges szponzorációs csomag előteremtését. Miután pedig úgy látták, hogy a problémák megoldhatatlanok a közeljövőt nézve, kénytelen voltak meghozni ezt a nehéz döntést.

A TRAC-nek azonban még egyszer sikerült bekerülnie a hírekbe, miután 2004. márciusában négy korábbi részvényes pert indított William Miller és Jon Pritchett ellen többek között szerződésszegés, hibás kommunikáció, a vállalati pénzek jogtalan elosztása, valamint csalás vádjával.

Az ügy kimeneteléről nem áll rendelkezésre nyilvános információ.