A motorsport egyik legnagyobb seggfeje revansot akart venni, aztán jött a rendőr a sokkolójával

A motorsport egyik legnagyobb seggfeje revansot akart venni, aztán jött egy rendőr a sokkolójával

Az a szép a regionális autóversenyzésben, hogy amikor már azt hitted mindent láttál, az ottani srácok képesek rátenni még egy hatalmas szívlapáttal.

A motorsport egyik legnagyobb seggfeje revansot akart venni, aztán jött egy rendőr a sokkolójával

Előfordult már, hogy egy-egy pályán történt konfrontáció után két versenyző összeverekedett, arra is akadt példa, hogy a bunyóba csapattagok is belekeveredtek, sőt, olyan esetről is tudunk, amikor még a helyszínen hőzöngő rokonság öklei sem maradtak használaton kívül.

Tiszta sor, mindenki, aki már hosszabb ideje követi a motorsportokat tud legalább egy konkrét példát mondani a fentiekre.

Vannak viszont rendhagyó, már-már a hihetetlen határait súroló epizódok is.

Megmondom őszintén, én mindmáig abban a hitben éltem, hogy 2006-os, toledói late model versenyen látottakat senki és semmi nem tudja felül- (vagy alul-, nézőpont kérdése) múlni. Végül is, mi lehet annál bizarrabb, hogy egy pilóta annyira berágjon, hogy piros zászlós periódus alatt egyszerűen kiugorjon az autójából és nekifutásból, két lábbal rárúgja a szélvédőt ellenfelére?

2017. október 14-n, az indianai Anderson Speedway-en azonban valami olyan elképesztő jelenetsor zajlott le, aminek láttán alapjaiban változott meg a véleményem és képzeletbeli toplistámon a WWE stílusban lenyomott toledói meccs azon nyomban visszaesett a második helyre.


hirdetés


Az AS 400 méteres pályája a szóban forgó szombaton a regionális outlaw Figure 8 bajnokság egyik kiemelt pénzdíjazású futamának adott otthont.

Ez egyébként egy nagyon érdekes versenyzési forma, amelyben az átalakított, late model gépek egy nyolcas alakú pályán feszülnek egymásnak.

A vonalvezetés miatt az autók útja minden egyes körben keresztezi egymást tovább fokozva ezzel a kontaktok amúgy sem alacsony valószínűségét.

A test-test elleni, olykor már egyenesen roncsderbiket idéző küzdelmek minden alkalommal látványos élményt nyújtanak a helyi motorsportokért rajongó közönség számára.

A futamok történései regionális jellegükből adódóan nagyon ritkán kapnak szélesebb sajtónyilvánosságot, két versenyző azonban gondoskodott arról, hogy a bajnokságra a mainstream amerikai médiában is felfigyeljenek.

Csak éppen nem olyan aspektusból nézve, ahogyan azt a szervezők és az Anderson Speedway szerette volna.

Történt ugyanis, hogy a futam során Jeff Swinford és a pole pozícióból indult Shawn Cullen végig egymással harcoltak, aminek következtében sikerült kétszer is komolyabban összecsattanniuk.

A második ütközés során Swinford a pálya melletti füves területen kötött ki, míg Cullen autója tovább sodródott az oválrészre.

Eddig sima versenybalesetnek számított volna a dolog.

Shawn előtt azonban totál lement az a bizonyos függöny, aminek eredményeként kollégájával együtt sikerült újabb szintre emelnie a sportszerűtlenség és az idiotizmus művészetét. Méghozzá élő, egyenes adásban.

Swinford dühében beletaposott a gázba és egyenesen Cullen után iramodott.

A pályára érve gondosan megkerülte ellenfele egy helyben veszteglő autóját, némi gumiégetés kíséretében irányba állította a sajátját, hogy aztán monster truckokat megszégyenítően konkrétan ráhajtson Cullen 33-as számú gépére összezúzva a motort és a felfüggesztést.

Ez már a jó öreg Shawnnak is sok volt, rögtön kipattant a járművéből, majd az azon autóstul ott csücsülő Swinford oldalára rohant és szó szerint kirángatta a volán mögül.

A két férfi azonnal verekedni kezdett, amibe a videó tanúsága szerint az Anderson Speedway sportbírói egyáltalán nem akartak belefolyni, ehelyett inkább a helyszínre hívták a pálya mellett szolgálatot teljesítő egyik rendőrt.

Az egyenruhásnak végül csak sokkolóval sikerült ártalmatlanná tennie Cullent, akinek másodpercekkel később már kattant is a csuklóján a bilincs.

Nem sokkal később Swinford is ugyanerre a sorsra jutott és őt is bilincsben szállítottak el a pályáról.


hirdetés



Cullen ellen a rendőrségi felszólítás figyelmen kívül hagyása, a letartóztatással szembeni ellenállás és rendzavarás miatt indult eljárás.

Swinford szintén bíróság elé került szándékosan elkövetett testi sértés kísérletének vádjával.

Miután azonban mindketten büntetlen előéletűek voltak, megúszták pénzbüntetéssel.

Az Anderson Speedway viszont úgy döntött, Swinford – aki a pálya történeténk egyik legtöbb győzelemmel bíró pilótája is volt – soha többé nem versenyezhet náluk, emellett pedig a 2017-es szezonban nyert pénzdíjainak teljes összegét visszvonták tőle.


hirdetés

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy